Az orgazmussal kapcsolatos bejegyzésem nyomán jött elő ez a két lehetséges filozófiai megközelítés. A monisták szerint ugye csak egy igazság létezik, és minden más illúzió, és az élet célja ennek felismerése. Következésképpen a szex is csak illúzió, és a hasznosságát az önmegvalósítás szempontjából abban ítélik meg, hogy közelebb viszi-e az egyént illuzórikus természetének felismeréséhez, vagy pedig megakadályozza ebben. Most ejtsük egy pillanatra annak tárgyalását, hogy a szexet (vagy az orgazmus élményét) lehet-e, és ha lehet, akkor miként lehet az önmegvalósítás céljaira használni.
A mai témánk e kétféle filozófiai megközelítés alkalmazása a gyakorlatban, amire egy példa lehet az orgazmus élményének megítélése. A dvaita a kettősség filozófiája, vagyis ennek követői valósnak, és nem illuzórikusnak ítélik meg a különbözőségeket. Hogy milyen különbözőségeket? Például két anyagi jelenség, az anyagi világ és a lelkek, két egyéni lélek, a lélek és Isten között. Persze azt minden filozófiai megközelítés elfogadja, hogy az anyagi jelenségekre jellemző a kettősség, a polaritás. Az orgazmus példájánál maradva valaki felvetette, hogy a cikk azt sugallja: a dopamin jó, a prolaktin pedig rossz. Én nem erre a következtetésre jutottam, inkább arra, hogy a két hormon ellentétes, illetve egymást kiegészítő funkcióval rendelkezik, amit érdemes figyelembe venni.
Én azt gondolom, hogy a dvaita filozófiája is segíthet abban, hogy megfelelő módon értelmezzünk bizonyos anyagi jelenségeket, és ahhoz is hozzásegíthet, hogy az önmegvalósítási utunk során felül tudjunk emelkedni ezeken a kettősségeken. Szerintem az illúzió elsődlegesen abban rejlik a legtöbb ember számára, hogy nem ismeri fel, vagy nem hajlandó elfogadni a dolgok valódi természetét, és annak megfelelően használni őket.
Azt, hogy valami jó vagy rossz, általában a szubjektív értékrendünk alapján ítéljük meg. Ez az értékrend az elmében lerakódott benyomások (szamszkárák) következtében folyamatosan változik. A lelki fejlődés során az egyik cél (szerintem) az, hogy egy maradandóbb értékrend felé fejlődjünk, és a pillanatnyi ragaszkodáson túllépve az örök azonosságunk felé tudjunk közeledni. A különbözőségek számomra sem az anyagi, sem a lelki síkon nem jelentenek akadályt a fejlődésben, sőt, mivel egy poláris személyiség vagyok, valószínűleg a kettősségekhez való kiegyensúlyozott viszonyulás az a folyamat, ami engem előbbre visz.
Az advaita megközelítésében én azt a csapdát vélem felfedezni (de lehet, hogy ez nem mindenki számára akadály), hogy a "minden illúzió" elvet kétélű fegyverként lehet alkalmazni. Azokban az esetekben is érvényesítjhetük, amikor túl akarunk lépni egy jelenségen, ami esetleg megkötné a ragaszkodásunkat és megakadályozná a fejlődésünket, de úgy is alkalmazható, hogy bizonyos esetekben érvénytelennek tekintjük egyik vagy másik döntésünk következményét.
A felelősség egy fontos tényező, és én mindig is azt gondoltam, hogy minél felelősségteljesebbé válik egy lélek a saját útját, saját helyzetét illetően, annál tovább tud lépni a lelki fejlődésben. Nekem a kettősségek (például az, hogy egy bizonyos helyzetben mi a helyes és mi a helytelen döntés) ilyen értelemben segítséget jelentenek a felelősségem mélyebb megélésében, és azt gondolom, hogy bár a karma törvénye valóban csak az anyagi világra érvényes, és valóban csak addig köti meg a lelket, amíg az el nem éri a felszabadulást, mégis addig a szintig valóságos, és ténylegesen hat a lélek helyzetére, tudatára. A legtöbben éppen azért hánykolódnak a végtelenségig a karma hálójában, mert nem ismerik fel, illetve nem vesznek tudomást a tettek és visszahatásaik összefüggéséről.
A természet kézzel foghatóbb törvényei (például ami az előbb említett esetben a hormonok működését illeti) szintén a karma vetületei. Az ember a tudati fejlettségének megfelelően viszonyulhat ehhez az információhoz, vagy értelmezheti az így vagy úgy a vágyainak megfelelően. Ez azonban nem változtat magán a jelenségen, amitől meg kellene tanulni függetleníteni magunkat. Ez persze egy hosszadalmas folyamat, és a karma csavarulatai is pontosan azt hivatottak szolgálni, hogy a lélek újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodjon. Mindaddig, amíg nem teszünk szert maradandó tudásra, újra és újra ismétlődnek bizonyos tapasztalatok. Az élet iskolájában meg lehet bukni, és akkor meg kell ismételni a leckét. Akár végtelenszer. A tudás éppen ezért nagy hatalom, és a következőkben fogunk majd a jógának erről az aspektusáról is beszélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése