A sámánok útján

Megérkezett Danny Paradise. Első benyomásra is kellemes, barátságos emberke, mentes egy csomó sallangtól meg teátrális megnyilvánulástól, amit a 70-es évek-beli hippi-kinézete alapján az ember hozzá asszociálna. Engem folyamatosan emlékeztet valakire, de még nem jöttem rá, hogy kire. Lehet, hogy szimplán csak önmagára, és előző életünkben volt valami kapcsolatunk? Nem tudom. Mindenki azt kérdezi, hogy hány éves, de a neten böngészve sem sikerült kiderítenem. Annyit ír csak az önéletrajzában, hogy 1976-ban kezdett atangázni, ami ugye 35 éve volt. Tegyük fel, hogy ekkor kb. 18 éves volt, akkor ötven valamennyi legalább. Annyinak ki is néz, de lehet, hogy egy tizessel több. 


Mindegy, ez végül is lényegtelen, mert kifejtette, hogy az emberi test és szellem, főleg, ha jógázik valaki, igazából 80 éves korában peakel, vagyis akkor éri el a csúcsformáját. Megnyugodtam. Van még negyven évem. A workshopon voltunk vagy húszan, érdekes módon nem egészen azok az arcok, akik lelkesen eresvépézték az eseményt a fészbúkon, de hát ezt már megszoktuk. Könnyebb az entert megnyomni, mint ténylegesen odavonszolni magad, hogy egy ilyen "önmagadra ébresztő" ember társaságában töltsd a hétvégét. 


Danny workshopja tudatosan és rutinosan volt felépítve, bár nem nélkülözte a spontaneitást sem. A beszélős részt szerencsére az elejére vette, így még mindenki figyelmét fenn tudta tartani. Én szakaszosan voltam benn rajta, mert közben a Danny által kiadott öt oldalas jegyzetet nyomtattam az irodában. De az az egy-két foszlány, amit elkaptam, azért érdekes volt. Az agyhullámokról beszélt, az alfa, béta, théta, delta stb. állapotokról, és hogy miként függenek össze a jóga és a meditáció gyakorlásával. Danny szerint nincs szükség külön meditációs technikák gyakorlására, mert igazából a pránájáma és az ászanák gyakorlása a bandhákkal együtt automatikusan meditációs állapotba juttatja az elmét. 


Ez egy igazi astangás megközelítés, és Danny esetében azt éreztem, hogy tényleg tapasztalatból beszél. Az bebizonyosodott az este folyamán, hogy rendszeresen gyakorolja az ászanákat, és a pránajámát is. Sok párhuzamot vont a sámánikus kultúra és gyakorlatok, és az astanga jóga között. Ezzel nincs is semmi gond, sőt, én elfogadhatónak tartom azt az elképzelést, hogy az egész emberi kultúra spirituális gyakorlatai és törekvései valahol egy tőröl fakadnak, és éppen ezért időtlenek, vagyis a változó korszakok és kultúrák forgatagában mindig más jelleget öltve jelennek meg, bár lényegüket tekintve ugyanazokon a szinteken haladnak keresztül a sámánok, a jógik, a szufi misztikusok stb. 


Danny azt mondta, hogy mindenre, amiről a történészek nem tudják, hogy milyen régi, azt mondják, hogy ötezer éves. és bár a klasszikus jóga kialakulásának (ahogyan ma ismerjük) korszakát is maximum ötezer évesnek tekintjük, bár igazából senki sem tudja, hogy pontosan kik és hogyan jógáztak ötezer évvel ezelőtt Indiában, az egyiptomi templomok falfestményei még ennél is régebbi korokból származó ászanákat ábrázolnak, amiket később a gyakorlás közben ki is próbáltunk. A fotókat benn hagytam a gépemen, majd a holnapi blogban láthattok belőle. Addig is kikotortam egy egyiptomi képet, az egyik pózról, amit gyakoroltunk. 


A beszélgetés végén Danny kikapcsoltatta a kamerát, és elkezdett az ayahuasca (dél-amerikai hallucinogén főzet) jelentőségéről beszélni. Ez pár embernél kiverte a biztosítékot, én magam nem lepődtem meg ugyan rajta, de nem mondom, hogy meggyőzött, hogy próbáljam ki. Való igaz, hogy a klasszikus jóga-írásokban is említik a gyógynövények használatát a szamádhi és a megváltozott tudatállapotok eléréséhez, de én azt gondolom, hogy van ennek természetesebb, biztonságosabb módja is. Az ayahuasca, vadkender, és egyéb, a sámánok által is használt "tudattágító" növények vélhetőleg teljesen másképpen hatnak egy meditációban és különböző vezeklésekben edzett elmére, mint egy drogfüggő hippiére. Mégis azt gondolom, hogy nagyon kevesen képesek annak hátrányai nélkül hasznát venni az ilyen tudati "rakétáknak", úgyhogy marad a bicikli, vagyis az ászana és a pránájáma, esetleg a mantrák, mint tömegközlekedési eszközök.


Danny szerint az embernek nem szabad eredményfüggőnek lennie a gyakorlásában, hiszen ez egy gyógyító folyamat, ami az egész életünket igénybe veheti. Govinda Kai is hasonló gondolatokkal hozakodott elő, de úgy éreztem, Dannyből az egész érettebben, természetesebb, megemésztettebb módon áramlott, és az ember nem érezte azt, hogy most valami új világnézetet akarnak ráerőltetni, de tudat alatt azért mégis beleivódott a lázadó sámán-mentalitás.


A kb egy órás előadás után vagy negyven perc pránájáma következett. Nekem egy kicsit nehéz volt követni a váltott orrlyukas légzéseket, amelyeket még kumbhakákkal és bandhákkal is jó sűrűn tarkítottunk, de Danny rutinosan nyomta a szettet, látszott rajta, hogy rendszeresen gyakorolja. Megint csak nem az volt az ember érzése, hogy egy jól felépített showműsor részese, amit az előadó már profi szinten begyakorolt. Sokkal inkább az, hogy a tapasztalatait osztja meg velünk, enged belekóstolni a világba, amiben ő létezik, és amit ezekkel a gyakorlatokkal számunkra is elérhetővé tesz. Tíz perc pránájáma nekem is oké szokott lenni, energiával tölt fel, megnyugtatja az elmémet, de fél óra üldögéléstől már türelmetlenné szoktam válni. 


Danny azt is említette, hogy a jóga irodalom szerint mindenki egy adott számú szívveréssel születik, így ha meg akarjuk hosszabbítani az életünket, akkor le kell lassítani a pulzust a pránájáma segítségével. Néhányan ekkor rám néztek és hangos nevetésben törtek ki, mert tudják, hogy kardió-mániás vagyok, és nem szoktam spórolni a pulzusommal. Lehet, hogy öregkoromra ez is megváltozik...

Vágre elkezdtük a gyakorlást, amiből szombatra többet is ígért Danny. Jó hangulat volt, addigra az egész napos fejfájásom is elmúlt. A napüdvözletekbe is betett már egy-két módosított cifraságot, amiket ő maga is bemutatott. Nem egy tipikus kigyúrt astangás alkat, de ügyes és hajlékony. Látszik, hogy a gyakorlás belső aspektusára koncentrál, és nem az erő-demonstrációra. Igazi játékos ember, és ez tetszik benne. Bár én nem variálom annyira szabadon a sorozatokat, sem a gyakorlásomban, sem pláne az oktatásomban, tetszik az a hozzáállás, hogy intuitív módon halad az ember, és kísérletezik az ászanákkal. Azt is el tudom fogadni, hogy az astanga hat sorozatába több millió ászana van belekódolva, amit a tudati fejlődésünk során fedezhetünk fel (már amennyiben érdekel bennünket). Én is szoktam kísérletezni, és érdekelnek az olyan ászanák is, amelyek nincsenek benne konkrétan a "klasszikus" sorozatokban. Semmi sincs kőbe vésve, a Tízparancsolatot és a Smaragdtáblát kivéve, és én is így állok hozzá a gyakorláshoz. 


Szóval jó kis változatokat gyakoroltunk, köztük egy pár egyiptomi pózt is. Tíz körül indultunk haza, jó fáradtan. A szombati és vasárnapi nap is sok izgalmat ígér, úgyhogy aki kihagyta a pénteket, azoknak javaslom, hogy csatlakozzanak be, akár egy vagy két napra is. A második kép abból az albumból való, amit Danny mutogatott a workshop elején. A képen Cliff Barber látható, aki szerintem már 60 éves elmúlt. Összehasonlításképpen David Williams 60 éves, és mindannyian az első, 70-es évekbeli astangás csapat tagjai. Éljenek az öregek, akik szívósak, mint egy fa! :-)