Újabb részlet Gregor Maehle könyvéből, ezúttal a filozófiai részből megint:
"Anantát magát a tökéletes jóginak tekintik. Egyik feladata az, hogy Visnu fekvőhelyeként szolgál. Visnu időnként hihetetlenül súlyos, ezért a fekvőhelynek nagyon erősnek kell lennie. Ugyanakkor az Úrnak nagyon puha fekhelyre van szüksége. Ananta nagyon is megfelelt erre a kettős feladatra, mivel a gyűrűi egyszerre voltak puhák és erősek is. Így Ananta a Jóga-szútra 2.46. jelentését is példázza: szthira-szukham ászanam - vagyis az ászanának egyszerre kell rendelkeznie a lágyság és szilárdság tulajdonságaival.
Patandzsali azonban nem csak a Jóga-szútra szerzője volt. Vjásza azt mondja egy Patandzsalit dicsőítő imában:
"Boruljunk le Patandzsali, a legemelkedetebb bölcs előtt, aki megtanította a jógát, hogy tisztítsa az elmét, aki megtanította a nyelvet, hogy tisztítsa a beszédet, és aki megtanította az orvostudományt, hogy egészségessé tegye a testet."
Patandzsali volt a Mahábhásja szerzője is, ami Panini szanszkrit nyelvtanának nagyszerű magyarázata. A Csaraka szamhitát, az ájurvéda egyik alapművét is Patandzsalinak tulajdonítják.
A nyugati tudósok azonban úgy tartják, hogy ezt a három írás három külön személy műve, mivel vannak érvek, amik arra utalnak, hogy e művek különböző évszázadokban keletkeztek. A tradicionális álláspont az, hogy sok nagy mester, mint Patandzsali is, igazából olyan sziddhák, vagyis tökéletes lények voltak, akik vagy halhatatlanok voltak, vagy bármikor képesek voltak megnyilvánulni, amikor csak akartak. Ha elfogadjuk azt, hogy Patandzsali képes volt a végtelenség ezerfejű kígyójából átváltozni emberi lénnyé, akkor nem nehéz elfogadni azt sem, hogy bármikor meg tudott nyilvánulni, amikor akart.
Valamivel Patandzsali után jelent meg a vonal következő mestere, Vjásza. Úgy tűnik, hogy ő is halhatatlan volt, különben nem lehetne megmagyarázni azt, hogyan volt képes ilyen nagy mennyiségű irodalmat hátrahagyni. Születési neve Krisna Dvaipájana volt, de Véda Vjászaként vagy csak Vjászaként ismert. A Véda Vjásza azt jelenti, hogy " a Védák felosztója". Amikor a negyedik világkorszak, a Kali júga kezdetekor az emberiség memóriája olyan mértékben degradálódott, hogy senki nem volt képes megjegyezni a teljes Véda irodalmát, Vjásza négy részre osztotta (Rig, Jadzsur, Száma és Atharva). és ezeket a részeket különböző gótrákra, vagyis családi vérvonalakra bízta, hogy ők védelmezzék. Így az ő érdeme a Védák megőrzése.
Azt mondják, hogy Vjásza írta a százezer versből álló Mahábháratát, az emberiség által létrehozott legnagyobb terjedelmű írásmű (a cikkben korábban említettük a Rámájana eposzt is, amely a Mahábhárata után keletkezett, de történelmileg sokkal régebbi eseményekről számol be); valamint a Bhagavad-gítát és a Brahma-szútrát, amelyek mindmáig India legmeghatározóbb filozófiai művei. Szintén neki tulajdonítják a harminchat Puránát, amelyek főként mitológiai témákkal foglalkoznak.
Az ok, ami miatt Vjásza ma is olyan fontos számunkra, az, hogy írt egy hiteles kommentárt a Jóga-szútrához, Jóga-bhásja címen. Ez a kommentár annyira fontos, hogy a Jóga-szútrával együtt egy kötetnek szokták tekinteni. Ha nem lettek volna Vjásza kommentárjai, akkor Patandzsali meglehetősen kódolt szútráit manapság már nem értenénk. Más szavakkal Vjászának köszönhető, hogy tudjuk, mit akart Patandzsali mondani."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése