Fekete és fehér

Hát megjöttünk. Az igazi astanga-függők a szombati hazakocsikázás és a tábor fáradalmai ellenére vasárnap reggel fél nyolckor már ott virítottak a gyakorláson, és kipróbáltuk az új Black Mat burkolatot az Atma Budában. Kicsit még gumiszagú, de reméljük, hogy szagtalanabb lesz, mint padlószőnyeg előde. Viszont teljesen csúszásmentes, vagyis a matrac úgy tapad hozzá, mint a ragasztóhoz, és a tanárok is sokkal biztonságosabban tudnak közlekedni rajta egy izzadós jógaóra közben, mint a padlószőnyegen vagy a padlón, ami azért csúszóssá válik az izzadságtól. 


És vissza a melegben gyakorláshoz, az anyaméh biztonságához! Jó volt Bracon is kint a szabadban gyakorolni, de túl sok volt  a szél, a levegő, és bevátásodtam. Messze nem mentek úgy az ászanák, ahogy szoktak. Jól be is álltak az izmaim, úgyhogy jót fog most tenni egy kis regenerációs Hot terápia. Hétfőn azért egy jó kis Beast Traininggel nyitottam, aminek igencsak érzem a hatását. Délután csak fél órám maradt gyakorolni az Agni előtt, de jól esett egy kis nyújtás, csípőnyitás a melegben. Magtartottam az Agnit, és az Astanga előtt még csináltam néhány back-bendinget Miki segédletével. Ismét jól jött a meleg, majdnem sikerült megfognom a lábamat a kezemmel a fejem fölött. Reggel ugyanis láttam egy álomszép contortion-videót, amelyiken egy mongol testvérpáros dobálta a lábait a fejére és eldöntöttem, hogy ezt nekem is azonnal meg kell tudni csinálni.


Az óratartás is jó volt, jó volt újra találkozni mindenkivel, és remélhetőleg ősztől sok új jógafüggővel is találkozom majd. A fekete burkolatot, a fehér mennyezetet és a rózsaszín falakat nézegetve analógiák sora öntötte el a tudatomat, és elmeditálgattam a lélek evolúcióján. Rájöttem, hogy mennyire szimbolikus ez az összeállítás. A fekete szín az anyagba való belesüppedtséget, a tudatlanság állapotát jelenti, míg a fehér a fejünk felett lebegő célt, a lélek eredeti, tiszta tudatosságát képviseli. A kettő között végtelen számú reinkarnációs kört teszünk meg az anyagi univerzumban, és rózsaszínű álomként kergetjük a boldogságot, amelyről mindig akkor derül ki, hogy mégsem az, amikor már éppen úgy tűnik, hogy elértük.


Ha a lélek teljes boldogságot tapasztalna az anyagi világban, akkor nem lenne motivált arra, hogy az eredeti önvalóját keresse, és elinduljon a spirituális úton, aminek azért buktatói is vannak szép számmal, és komoly próbatételek várnak az őszinte jelöltre, mire visszatalál valódi lelki azonosságához. "No pain - no gain" - ez a spirituális fejlődésre is igaz, nem csak az ászana-gyakorlásra. Az erőfeszítés, a kitartó és őszinte törekvés Patandzsali szerint meghozza az eredményét. Aki viszont kellemes, könnyed időtöltésre vágyik, az nem fog komoly eredményeket elérni. A jógatáborban is említettem, hogy a Hatha-jóga Pradípiká szerint a lustaság az egyetlen olyan tulajdonság, amely lehetetlenné teszi a jóga gyakorlását, de ez a spirituális fejlődésre is igaz. Addig kell a tudatunkba önteni a lelki gyakorlatok hófehér tejét, amíg a karma fekete tintáját nyomtalanul kimossa onnan. 


Minden nap meditálhatunk ezen, amikor szamaszthitiben állunk a fekete gumipadlón, és a múltbeli karmánk hegyére állva a tekintetünket a hófehér lelki tudatosságra irányítjuk, és le nem vesszük onnan, amíg nem tanulunk meg lebegni és elérni azt. Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy az önmegvalósított ember úgy él az anyagi világban, mint ahogyan a lótusz lebeg a tó felett. A gyökere az iszapban van, onnan táplálkozik, de hamvas és illatos virágai mindig a víz felett lebegnek, még amikor a szél fodrozza is a tó hullámait. A lótusz szirmát a lelki gyakorlatok viasza borítja, ami nem engedi, hogy elázzon, még ha a szél rá is fújja a vízcseppeket. Így erősíti meg a jógi tudatát a minden napos lelki gyakorlat, ami által a múlandó világban élve is az örökkévalóságban állapodik meg.