Enter the Matrix 1. rész

Nem tudom, ki hogyan van az Astanga gyakorlásával, de számomra ez messze nem csak egy fizikai élmény, hanem egy csomó belső kaput nyit meg a tudatomban, és nagyon sokat változik, fejlődik a látásmódom. Az astanga rendszerének az a lényege, hogy az átlagember tudatszintjéhez igazodva, a fizikai szintről kezd el építkezni, és a megtapasztalás útján halad. Vagyis egy astanginak nem kell elhinnie bizonyos elméleti, filozófiai, mitológiai tanokat, hanem a gyakorlása során fokozatosan megtapasztalhatja azokat. Persze van, aki falakba ütközik, de ezeket a falakat általában mi magunk hozzuk létre a saját tudatunkban.


Az egyik ilyen kapu, ami a fizikai szintet összekapcsolja a prána és a finomabb valóságok, rezdülések szintjével, a bandha. Nagyon sokat írtunk róla, és sok tapasztalt oktató szokta azt mondani, hogy minél tovább keressük a múla bandhát, annál nehezebb lesz megtalálni. Ellenben, ha gyakorlunk, és megnyitjuk a tudatunkat, akkor valamikor megérkezünk a bandha állapotába. A bandhát is meg lehet közelíteni a fizikai szintről, az izmok munkáját tudatosítva, és fokozatosan fog átlényegülni egy energetikai kapuvá, csatornává.


Én a múla bandhát mindig az uddíjána bandhával közösen, elválaszthatatlan egységként kezelem. Fogalmazzuk meg úgy, hogy a múla bandha a gát felfelé húzása, befelé szívása. Eleinte belekapcsolhatjuk a nemi szerv és a húgycső körüli izmokat, valamint a végbél záróizmait is, de fokozatosan a kettő közé kell összpontosítani a szívó hatást, és a gát fölött fekvő területnek “ki kell csúcsosodnia” befelé, mint egy hegynek. A múla bandha csúcsa férfiaknál kábé a prosztata fölött, nőknél a hüvely és a méhszáj találkozásánál lesz. Ha egyidejűleg húzunk egy vízszintesen befelé tartó nyilat az alhasunk felől, akkor megtaláljuk az uddíjána badha szívási irányát is. Az egész alhasat húzhatjuk befelé, hogy végig megtartott legyen a gyakorlás alatt, illetve aktívan dolgozzanak a core-izmok (erről majd később beszélünk részletesebben), de a teljes uddzsájí légzés megkívánja, hogy a rekeszizomnak szabad mozgást engedjünk. A belégzésnél a tüdő lefelé tolja a rekeszizmot, a rekeszizom pedig a belső szerveket. Ezáltal a hasfal (lagalábbis a köldök feletti része) kiboltosodik. Persze, ha a belekben nincs megemésztendő étel és széklet sem, akkor kevesebb a helyigényük, könnyebb lesz a bandha fenntartása és összeegyeztetése a légzéssel. Ezért gyakorolnak hagyományosan reggel, éh gyomorra, székelés után, és kevés vizet fogyasztva.


Szóval ha az alhasat végig húzzuk fefelé, akkor a két bandha húzási iránya a medence közepén fog találkozni, és a hátrafelé, illeve felfelé irányuló mozgás fogja megadni a két bandha együttes felhajtóerejét, ami felemeli a pránát és a tudatosságot a magasabb energia-központok felé. A keresztcsont belső felülete éppenséggel az az ütközőfelület, amely elindítja a prána áramlását felfelé a gerinc mentén. Tehát amikor a “tartjuk a bandhát” utasítás elhangzik astanga-óra közben, akkor a két bandha “összeakasztására” utalok, ami szilárdan tartja az alhas és a törzs izmait, masszírozza a kismedencei és a belső szerveket, és sok évnyi gyakorlás után megadja azt a repülő könnyedséget a gyakorlásunknak, ami az astanga rendszer valódi megnyilvánulása. És akkor majd repülünk, mint Neo a Mátrixban :-).