Nem sok értelme van másokat hibáztatni a saját problémáinkért. Ha ténylegesen vannak olyan körülmények az életünkben, amelyeket nem tudunk befolyásolni, akkor meg kell tanulni alkalmazkodni hozzájuk, és a rossz üzletből is a lehető legjobbat kihozni. Én úgy gondolom, hogy a válságnak vége. Valóban mögöttünk van néhány nehezebb év, és ezek az évek mindenkit (legalábbis a tudatosabb embereket) kijózanítottak egy kicsit, és remélhetőleg olyan irányba változtatták az értékrendünket, ami hasznosabb lesz a lelkünk fejlődése szempontjából.
A klasszikus jógik nagyon egyszerűen éltek, ők észre sem vettek volna egy még mélyebb világválságot sem, mint amin jelenleg keresztülmegyünk. Ha találtak gyümölcsöket és gyökereket az erdőben, akkor megették, ha pedig nem, akkor böjtöltek. De mivel uralták az elméjüket és az érzékeiket, nem frusztrálódtak emiatt. Tudták, hogy télen hideg van, nyáron pedig meleg, és ez sem zavarta őket, legfeljebb tüzet raktak. Ha rátaláltak egy döglött tigrisre, akkor lenyúzták a bundáját, és leterítették a barlangban, jógamatrac helyett, éjszakára pedig magukra húzták. De ha a tigris találta esetleg meg őket, miközben meditációba merültek, akkor azt mondták, hogy "Óóóóóóóm", és elmerengtek rajta, hogy valamilyen előző bűnük miatt most ők lesznek a tigris vacsorája. Egyszerű volt az élet, csak a megfelelő tudati szívósságot kellett elsajátítani hozzá.
Ma az emberek szeretnek panaszkodni. Szeretnek követelőzni. Azt gondolják, hogy ha nem juthatnak minél kevesebb munkával minél több anyagi juttatáshoz, akkor már válság van, és az valakinek a hibája, nem pedig az ő lustaságuk miatt van. A mai ember fél. Biztonságban akarja tudni magát és szeretteit. Ezért kerítést emel, riasztót szerel fel, bekamerázza a házát és biztosítást köt. Nyugdíjat és egészségügyi biztosítást szeretne, de közben hitelt vesz fel, és elkölti azt a pénzt, amit még meg sem keresett. A mai ember fő baja a lustaság mellett a mohóság, és a gyávaság. A mai embernek elvárásai vannak, de nem hajlandó tenni értük. Arról pedig, hogy áldozatot hozzon másokért, anélkül, hogy valamiféle hasznot várna el cserébe, el sem gondolkodik.
Én személy szerint nem hiszek a világvége-jóslatokban, de még a nagy korszakváltásokban sem, hogy bizonyos események hatására megváltozik a föld arca, elpusztul a civilizáció, a rosszak halállal lakolnak, és a jók fogják a mennyei királyságot élvezni a földön. Bizonyos szempontból optimista vagyok, mert hiszek abban, hogy a világ képes akár tíz milliárd embert is eltartani, és kevesebb, mint ötven éven belül annyian is leszünk. De az is biztos, hogy nem a nyápic, válságfüggő emberek lesznek többségben, hanem a szívós, tettrekész, és igénytelen emberek. Szóval ebből a szempontból pedig pesszimista vagyok, mert nem hiszek abban, hogy a világ egy sokkal jobb hely lesz, csak úgy magától.
Kevesebb lenne az erőszak, ha mindenki vegetáriánus lenne, és több lenne a szeretet, ha mindenki követne valamilyen spirituális utat. De ezért is tenni kell, méghozzá annak a tudatos kisebbségnek, akik fontosnak tartják a lelki értékeket. Krisztust annak idején lázadónak és eretneknek tartották, és tűzzel-vassal üldözték a követőit. De a kereszténység elterjedésével legalább a rabszolgaság intézményét sikerült lassacskán felszámolni, igaz, kellett hozzá vagy 1500 év.
Szóval a realitáshoz hozzátartozik az, hogy az erőszakos, céltudatos, emberek lesznek egyre nagyobb többségben a következő ötven évben, akiknél nem elsősorban a lelki értékek dominálnak. Tehát ebből a szempontból lehet válságról beszélni, de ez nem az anyagi javak, hanem inkább a lelki értékek válsága, amelyekért nagyon komolyan kell küzdeni, a felszínen akarjuk tartani őket. És a legtöbb, amit tehetünk, hogy mi magunk olyan életet élünk, amivel példát mutatunk másoknak, és kivívjuk magunknak a jogot a lelki boldogságra. Ez egy belső küzdelem, hiszen a jógi boldogsága nem függ külső tényezőktől, csak az elméje állapotától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése