Szamádhi - kinek az előjoga?

Általában a hosszabb kommentekre szoktam külön blogbejegyzésben reagálni, de most két rövidebb komment is kiváltotta a billenytű-reflexemet. Méghozzá mindkettő Tamástól származik, aki nevéhez méltóan alapos előítéletekkel rendelkezik a jógával és Patandzsalival kapcsolatban. Végül is adjuk meg az esélyt neki is, elképzelhető, hogy igaza van, de nem biztos. A helyzet az, hogy a jógahagyomány szerzőinek kijelentéseibe sok mindenfélét bele lehet magyarázni, mivel rejtélyesen és szófukaran nyilvánultak meg időnként. A hiányzó űrt csak az pótolja, amikor valaki saját maga végigjárja az utat, és megtapasztalja, hogy Patandzsali Jóga-szútrái milyen útmutatásul szolgálnak a számára a végigjárt úton. És az út nem lesz mindenkinek ugyanaz, ezt szögezzük le már az elején. Ezt a tényt maga Patandzsali vagy a Siva-szútra szerzője is alátámasztja. Így hát az útmutatásokat is mindenki másképp fogja értelmezni.


Tamás dícséretére legyen mondva, hogy ő is képes magvas jelentést beletömöríteni néhány szóba, ami ékesszólásra vall, ámde mégsem értek egyet vele. Első kijelentése a Tiltott Gyümölcs bejegzésemhez kapcsolódik: ""Patandzsali, a jóga megalkotója részletes orvosi ismeretekkel rendelkezett," Olvastam már néhány hülyeséget a jógáról, ez is egy emlékezetes marad. Patanjali nem beszél ászanákról. Hogy jön Patanjali az ashtanga ászana soraihoz? Nem látom ezt a kapcsolódást. Nem akarom ragozni, de ez nagyon blőd, az orvosi ismeretekkel együtt." 


Először is, Patandzsali beszél az ászanákról, de csak általánosságban, és néhány szútrában. Ebből azonban nem következik az, hogy nem rendelkezett orvosi ismeretekkel. A védikus vitatkozás szabályai szerint persze most nekem be kell mutatnom egy pozitív bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy igenis rendelkezett. A hagyomány szerint Patandzsali három művet hagyott hátra: az egyik a Jóga-szútra, amely valóban a meditációval foglalkozik, a másik a Mahábhásja, ami egy szanszkrit nyelvtani témájú mű, és a harmadik egy ájurvédikus orvoslással foglalkozó írás, aminek a címe nem ismert. Ebben a cikkben lehet olvasni róla. Persze a szerzőséggel kapcsolatban egyesek vitatkoznak, én azonban tisztelem a hagyományt, amely a következő dicsőítő mantrát alkotta Patandzsali tiszteletére:

jógéna csittaszja padéna vácsám 
málám saríraszja csa vaidjakéna 
jópákaróttam pravaram munínám 
patandzsali prándzsaliránató’szmi

"Az elme megtisztítása érdekében adta Patandzsali a jóga tudományát. A beszéd megtisztítása érdekében adta a nyelvtanhoz fűzött magyarázatot. A test szennyeződéseinek eltávolítása érdekében adta az orvostudományt. Hadd közelítsem meg azt, aki ezeket a dolgokat adta nekünk, hadd hajtsam meg a fejemet összetett kézzel Patandzsali előtt!"


Tamás másik megjegyzése a Red Hot bejegyzésemhez kapcsolódik: "Ezt a szamádhit szerintem el kellene felejteni, pláne ebben a környezetben ..." Nos, magánvéleményem az, hogy egy olyan ember, aki már elérte a szamádhit, az nem beszél így. Ha pedig neki nem sikerült, akkor nem sok jelentősége van annak, hogy szerinte miként lehet vagy éppen nem lehet elérni. A problémakör egyik vetülete az, hogy mindenáron erőltetni kell-e a szamádhit? Szerintem nem. A léleknek el kell érnie az érettségnek egy bizonyos szintjét, mire elkezd vágyakozni a szamádhira. Egy éretlen lélek rendelkezhet elméleti megértéssel arról, hogy "cél a szamádhi", de mivel még nem csendesültek el benne a csitta-vrittik, a passzív meditáció erőltetésével esetenként csak el fogja odázni a tényleges szamádhi elérését. Én például azért nem erőltetem a passzív meditációt, mert nekem nem természetes. Az, hogy az ászana gyakorlás vagy éppen oktatás közben rajta tudom tartani az elmémet azon, amit csinálok, az már nekem egy komoly szamjama-gyakorlat. Egy csendes meditáció közben biztosan sokkal jobban elkalandozna. Ezért meditációhoz is a Hare Krisna matrát használom, ami egy aktív meditáció, kírtana, de ugyanúgy elvezet a szamádhihoz, mint az elme kiürítése.


Ne gondold Tamás, hogy nem tisztellek, Csupán azt gondolom, hogy egy olyan valaki, aki előítéletekben gondolkodik, és azt hiszi, hogy csak egy járható út van pl. a szamádhi eléréséhez, az még nagyon messze van attól, hogy lássa a "Big Picture"-t, ahol minden a helyére kerül. A jóga nagyjai mindig is toleránsak voltak a különböző utakkal, irányzatokkal, módszerekkel szemben, mert tudták, hogy bizonyos típusú embereket ezek közelebb vihetnek a szamádhihoz. Ezért is nem vallás a jóga, hanem egy önmegismerési folyamat. És ezért tudtak különböző vallási, filozófia vagy ezoterikus tanok hozzákapcsolódni a jóga rendszeréhez is felhasználni azt a saját kitűzött céljaik eléréséhez. 


Szóval maradjunk annyiban, hogy a szamádhi mindenkinek az előjoga, és sokféle módszerrel el lehet érni. Ardzsúna például úgy érte el a szamádhit, hogy nyilakat lőtt az ellenségeibe. Hanumán szamádhiban volt, miközben Lankára urgott éppen át, vagy a Gandhamádhana hegy csúcsával  a kezében repült Laksmanhoz (jó hír a sikóernyősöknek:-). Tehát én nem értek egyet azzal, hogy az ászanák gyakorlása akadály lenne a szamádhi elérésében. Annak, aki csak egy útban és egy módszerben hisz, és főleg azt gondolja, hogy mindenki számára az az egyedüli járható út, még meg kell hajlítania néhány kanalat az életében, mire rájön, hogy a kanál nem létezik.