"ÁTALAKULÁS VAGY BELEGABALYODÁS?
Több, mint tizenöt éve gyakorlom az Astanga-jógát. Először vezetett órákon, 1999 óta pedig önálló gyakorlásként egy "certified" oktatóval (értsd: aki Pattabhitól kapott engedélyt az oktatásra, később is az angol kifejezést hagyom benne). Ez egy utazás volt: onnantól kezdve, hogy küzdöttem, ha el akartam érni a lábujjaimat, odáig, hogy legyen egy gördülékeny folytonossága, ahogy keresztülmegyünk a pózokon. Ami viszont érdekel, az az, hogy ez a gyakorlás felerősíti, vagy pedig csökkenti-e a neurózist? Kisebb vagy nagyobb mértékben mindannyian neurotikusak vagyunk: mindannyian átéljük a feszültség különböző szintjeit, amit Carl Jung a következő szavakkal fejezett ki: "Nyugtalanság, megfoghatatlan aggodalmak, pszichológiai komplikációk. Ez némiképpen hasonlít a jóga-filozófia klésáira, amit az "elmét kínzó szenvedésnek" lehetne lefordítani. A klésák ellenpólusa a "metta" lenne (amit néha kedvességnek vagy kegyességnek fordítanak), vagyis - csökkenti-e a gyakorlásunk a klésákat és növeli-e a mettát? Csökken-e a kínszenvedés és növekszik-e a lágyság? Fogva tart bennünket az astanga, vagy pedig átalakít?
Richard Freeman a következőket írta: "A jóga tanulóiként és oktatóiként hajlamosak vagyunk elkezdeni ragaszkodni a saját iskolánkhoz és előítéleteket kifejleszteni a saját módszertanunk javára... következésképpen nem ritkán a sajátunknak tekintett iskola tanainak csupán a felszíni rétegein időzünk." Igaz lehet-e ez ránk, astangikra is? Ezek a kérdések foglalkoztatnak - és valószínűleg rájuk keresem a választ, miközben ezt a darabot írom.
Az astangán kívül állóktól származó egyik kritika az önmaga által kikiáltott ősi eredetével kapcsolatos. Pattabhi Jois azt hangoztatta, hogy banánleveleken találta meg az eredeti pózok sorozatát (néha pálmaleveleket emlegetnek), amelyek pár ezer évesek voltak. A levelek persze kényelmesen elporladtak a megfelelő pillanatban, tárgyi bizonyíték nélkül hagyva állításait. Állítólag, amikor Pattabhi Jois ezt a történetet emlegette, akkor ezt mosollyal a szája szélén tette - és mint ahogy az olyan könyvek is kikutatták, mint a Yoga Body, az astanga-sorozatok eredetének valószínűleg több köze van a 19. századi európai torna- és egészség-mozgalmakhoz, mint az ősi jógikus szövegekhez.
Erre a bizonyítékra hagyatkozva az astangát "megtévesztő csalásnak" is titulálják, ami azért valahol szintén túlzás. Egy autorizált astanga-tanár egyszer azt mondta: "Az egyik oka, hogy belefogtam ebbe a jóga-dologba, az volt, hogy egy alternatívát kerestem a kreacionista keresztényekhez képest. Most visszanézve, olybá tűnik, mintha az egész gyakorlás létezésének oka is egy hasonló kreacionista mítoszra épülne." De a lényeges pont az, hogy az indiai vallások számára ez a módszer egy kipróbált módja annak, hogy új gondolatokat vezessünk bele a tradícióba. Ahelyett, hogy csalónak kiáltanánk ki Pattabhi Jois-t (tanárával, Krishnamacharyával együtt), azt mondhatnánk, hogy mindketten eredeti gondolkodók voltak, akik arra törekedtek, hogy modernizálják és a jelen körülményekre alkalmazzák a tradíciót. Az innováció bevezetésének gyakorlata a tradícióba például a tibeti buddhizmusban is létezett (lásd az 1. lábjegyzetet)."
A lábjegyzetek beidézésétől eltekintek, azt mindenki olvassa el az eredeti cikkben, mert az anyag amúgy is meglehetősen terjengős. Nézzük akkor a mai pontokat! Az első pont a neurózis. Két dolgot azonnal leszögeznék a tapasztalataim alapján: 1. Az astanga gyakorlás addiktív, olyan, mint egy drog. Hogy miként hat, arról a későbbiek során Norman Blair is beszél. Egyelőre átadtam magamat ennek a függőségnek, és inkább a pozitív hatásait tapasztalom, illetve igyekszem tudatosítani és kordában tartani a negatív hatásokat. 2. Az astanga gyakorlás nem csak az endorfin, de az adrenalin, a tesztoszteron és egy sor más hormon termelődését is megemeli, ennek a pszichológiai hatásairól is lesz szó a későbbiekben.
Ez egy harcias jóga-irányzat, ha így vesszük, és aki nem eléggé őszinte, hogy ezt beismerje magának, az tényleg belső feszültségeket élhet meg aközött, amilyenné az astanga teszi, és amilyennek ő egy ideális, békés és mindenkit szerető "metta" jógit elképzel. Én imádom az adrenalint, és engem ez nem tesz neurotikussá. De ha valaki úgy érzi, hogy jobban szétzilálja az astanga gyakorlás, mint amennyire harmonizálja, annak valóban ajánlott másik gyakorlási rendszer után néznie.
Richard Freeman írásai pedig egyre jobban kezdenek érdekelni, lehet, hogy még megrendelem pár könyvét. Valóban nem elhanyagolható gondolat, hogy ha nem nézünk szembe ezekkel a tudati mumusokkal, hanem felszínesen csépeljük a "tradicionális" dogmákat, szent tehénnek tekintve azokat, akkor valahol valamit elszalasztunk. A jóga tanai (és talán még a vallásra, a végső abszolútumra vonatkozó kijelentések és tanok is) egy folyamatosan változó folyamot alkotnak, amelynek mindig a befogadóra hangolódva van csak értelme. Ha a kalapács nem simul rendesen a kezedbe, akkor fel fogja törni a tenyeredet, mire kifaragod vele a szobrot. Érdemes közben a nyelén is csiszolni kicsit.
Ami a legendás Jóga Koruntát illeti, nekem akkor kezdett gyanússá válni a történet, amikor azt a bizonyos idézetet olvastam a Yoga-malában (30. oldal), hogy viná vinyásza jógéna ászanádín na kárajét (Ó jógi, ne végezz ászanát vinyásza nélkül), amit Pattabhi Jois Vamana Rishnek tulajdonított, a Jóga Korunta szerzőjének. Több, mint húsz éve tanulmányozom a védikus irodalmat, és a benne említett legtöbb Risit legalább névről ismerem, de Vamana Risiről életemben nem hallottam. Az egyetlen Vamana nevű személyiség Visnu törpe bráhmana inkarnációja volt, de ő nem Risi, hanem Vamandeva néven szerepel az írásokban. Sőt, ha rákeresünk a Google-ban, akkor csakis astangás hivatkozásokban szerepel a Vamana Rishi szó, egyetlen klasszikus hindu forrás sem emlegeti.
Nos, a hókuszpókuszt félretéve én azért nem írom egy az egyben alá, hogy a brit gimnasztikából alakult ki a napüdvözlet és az astanga-sorozat. Az egész "Yoga Body" könyv koncepciója némiképpen hasonlít a 19. századi keresztény indológusok megközelítéséhez, akik erőnek erejével azon voltak, hogy a védikus kultúrát a keresztény kreacionizmusból vezessék le és annak rendeljék alá. Én azért ennél ortodoxabb módon viszonyulok a hindu hagyományhoz, és ha nem is hiszek a Jóga Korunta létezésében, azt gondolom, hogy Pattabhi Krishnamacharyától tanulta a sorozatokat, ő pedig az alapján állította össze őket, amit tanárától, Ramamohan Brahmacaritól tanult a Himalájában. Vélhetőleg Ramamohant nem nagyon érték konkrét nyugati befolyások, így az ászana-anyag azért erőteljesen a hindu hagyományból származtatható.
Az valóban szerencsés innovációnak tekinthető, hogy egy intenzívebb, atletikusabb gyakorlási rendszert állított össze Krishnamacharya, ami az izgága elméjű nyugatiakat is lekötötte, míg a pózokba való hosszabban tartó belelazulás már nem annyira kötötte le az elméjüket. Azonban ne feledjük, hogy Krishnamacharya maga nem volt dogmatikus az oktatásával kapcsolatban, és az egész élete során finomítgatta, individualizálta oktatási módszertanát. Pattabhi ebből egy szeletet trade-markosított, és vannak márkafüggő emberek, akik ezt próbálják abszolútizálni. Én magam mindig is szorgalmaztam a "big picture" megismerését, és így talán azt lehet mondani rólam, hogy néha bemegyek a dobozba, néha kijövök, és hozom-viszem azt, ami nekem kell oda. Másokat is ugyanerre bíztatok, legyünk kreatívak, és ne kreacionisták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése