Az egész cikk lehetett volna fele ilyen hosszú is, hiszen csak gondolatébresztőnek szánta, megoldást nemigen kínál a felmerült ellentmondásokra. Ez nem igazán egy vezető megnyilvánulása. Ahhoz, hogy az emberek kövessék, azt kell sugároznia magából, hogy 100%-ban meg van győződve arról, mi a helyes irány.
Én úgy éreztem, hogy Normannak nincs annyi mersze, hogy létrehozzon egy új irányzatot, ehhez túlzottan belenevelték az "Astanga Box" tiszteletét, és elképzelhető, hogy az enneagram szerint sem egy vallásalapító típus. Pedig a magam részéről semmi kivetnivalót nem találnék benne. Megmondom, miért. Manapság mindenki brand-őrületben él. B.K.S. Iyengar és Pattabhi Jois egyaránt Krishnamacharyától tanult, méghozzá ugyanabban az időszakban, és ugyanott. Ami lecsapódott bennük, az mégis erőteljesen kifejezi az egyéniségüket. Iyengar kifejlesztette és copyrightoltatta a saját rendszerét, amit kézenfekvően Iyengar-jógának nevezett el. A hangsúlyt az ászanák mechanikájára helyezte, és a légzés, valamint a bandha témáját különválasztotta az ászana-gyakorlástól.
Pattabhi Jois pedig atletikusra vette a figurát, és megmaradt a pörgős sorozatoknál, amelyekből a misztikum érdekében három helyett már hat lett a végére. A brandépítésnél az egyik aranyszabály az, hogy a névnek eléggé egyedinek és kisajátíthatónak kell lennie, és Pattabhi itt követte el a hibát. Az "Astanga vinyásza" névre semmilyen jogvédő hivatal nem fog copyrightot adni, mert nem bizonyítható, hogy létrejötte Pattabhi nevéhez fűződik. Azt hiszem, nem tévedek, ha egyesekben már felmerült a "Jois Yoga" márkanév levédetése, de szerintem ehhez Sharath megint túl kis falat lesz, és nem akkora üzletember, mint Bikram Choudhury például.
Érdekes módon a cikk második felében fel is merül a párhuzam az astanga és Bikram brandépítése között, és talán nem titok, hogy Bikram sikerét látva több tradicionális iskola (Iyengar, Satyananda, Yoga in Daily Life stb. is) hasonló lépéseket tett a nevük és irányzatuk jogi levédése érdekében.
Haladjunk azonban tovább. Norman Blair panaszkodása elsősorban arra van kihegyezve, hogy az astangások nem szeretnek leülni és tétlen meditációt folytatni, pedig az ászana-gyakorlásnak ugye ezt kellene előkészítenie. Nos, valóban, a legtöbb astangás legyakorol, egy kicsit révül savászanában, aztán szalad tovább intézni a dolgait. Ennyi. De nem tartom kizártnak, hogy ha Norman Blair létrehozna egy buddhista astanga-iskolát, ahol ugyanannyi időt kellene meditálni, amennyit ászanázással töltenek, akkor erre is akadnának vevők. A cikk végén említ is egy bizonyos Sakyong Mipham Rinpoche nevű buddhista tanítót, aki egyben astanga-gyakorló is. Gondolom, azt szeretné látni, ha ő létrehozná ezt az irányzatot, de ez is csak egy íz lenne az ezerféle astanga-íz és felfogás közül, amivel eddig találkoztam, beleértve Govinda Kai sámán-krisnás megközelítését, és kíváncsian várva Danny Paradise hasonló jellegű, de bizonyára teljesen más interpretációját is.
Lezárásképpen egy példa, amerre el lehet indulni (természetesen ehhez is kell egy jó adag karizmával rendelkezni): a Jivamukti Yoga, ami David Life és Sharon Gannon nevéhez kötődik. Az ő ászana-gyakorlási rendszerük erőteljesen astanga-alapú, de nem féltek újabb ászanákat belevenni a rendszerükbe, és különféle sorozatokba gyúrni őket. Emellett fontos volt számukra a filozófia, a meditáció, a pránájáma és a mantra-éneklés is, ezért ezeket az aspektusokat is belevették az órájukba, mégis megtartva egy olyan összarányt, ami nem fogja elriasztani a pörgő városi fogyasztói élethez szokott embereket. És az irányzat sikeres lett, anélkül, hogy meg kellett volna tagadniuk a gyökereiket vagy a preferenciáikat. És én erre is azt mondom, hogy ez egy hiteles, autentikus módszer a jóga gazdag hagyományának átadására és alkalmazására.
Érdekes volt a blogom közönségének viszonylag passzív reakciója, hiszen összességében egy komment érkezett a felvetődő kérdésekre, pedig én azért szántam rá az időt a cikk felének lefordítására, mert úgy éreztem, hogy tényleg sok érdekes kérdést érint. Akár találgathatnék is, hogy mi lehet e hallgatás oka. Az egyik ok lehet az, hogy a magyar astanga-közönség elsődlegesen nyaktól lefelé jógázik, 99% gyakorlás, 1% elmélet (de azt az egyet is végigalussza). Vagy pedig az is lehet, hogy a legtöbben teljesen befásultak, és csak a legalantasabb ingerekre mozdulnak meg, hogy billentyűzetet ragadva a fejemhez vágjanak néhány keresetlen szót. Én ezt nem bánom, elblogolgatok én a magam szórakozására is!
A továbbiakban pedig visszatérünk a gyakorlatiasabb témákra, köszönöm az eddigi türelmeteket is...
3 megjegyzés:
Részemről annyit mindenképp hozzá szeretnék fűzni, hogy van befogadó hallgatás is. Én személy szerint örültem a fordítás/megjegyzés sorozatnak, nagyon fontos időszakban "talált el".
A passzív reakció nem jelent mindig rosszat. Nem baj az, hogyha nincs kérdés.
Hidd el nem hiába szántad az idődet a fordításra, sokat jelenthet már az is, hogyha figyelemmel elolvassák páran,s elgondolkodnak rajta, befogadják.
Hogy még nincs kérdés az nem jelenti azt, hogy nem lenne érdekes mindaz amit blogodban leírsz, és nem lenne senkiben egyetlen kérdés sem, csak idő kell gondolom ahhoz hogy elmélyedjünk benne kicsit jobban,és felmerüljön bennünk esetlegesen néhány kérdés.
Én magamról tudom, hogy nekem idő kell ahhoz hogy megfogalmazódjanak bennem kérdések, azonnal reagálva ritka, hogyha kérdezni tudok.
Csak várj türelmesen, és remélhetőleg felmerülnek majd kérdések..
De ha nincs/nem lesz egyetlen kérdés sem, fogadd el azt is.
Én úgy gondolom az is fontos visszajelzést jelenthet, és nem feltétlenül rosszat jelez, hanem pozitív jelentősége is lehet.
Szerintem a hallgatás oka nem biztos hogy az, amire gondolsz! :)
Köszi szépen a bíztatást, folytatom a blogolást, ne aggódjatok :-).
Megjegyzés küldése