Grimmly blogjában mindig vannak érdekes dolgok. Az alábbi cikk felett majdnem elsiklottam, de egyik jógás ismerősöm felhívta rá a figyelmet. Nos, a cikk erőteljes gondolatébresztő hatással volt rám, és máris érzem a tudatomra gyakorolt transzformációs hatását is. Remélem, ezzel olvasóim is hasonlóképpen lesznek, kivéve azok, akik fel fognak háborodni és zavarba jönnek az egésztől. Pedig éppen róluk és nekik szól ez az érdekes cikk, amit annyira közlésre érdemesnek találtam, hogy bár hosszú, mégis lefordítom teljes terjedelmében, méghozzá több részlettel, saját kommentjeimmel kiegészítve. Nos, akkor lássuk a remekművet (itt az eredeti verzió is)!
"A DOBOZ (MELYNEK BELSEJÉBŐL TEKINGETÜNK KIFELÉ) - EGY ASTANGÁS TÖRTÉNET Norman Blairtől
Ezt az írást az együttérzés, együttműködés és kommunikáció szellemében szeretném közreadni. Köszönettel tartozom Sri K. Pattabhi Jois-nak, Sharath Joisnak és az összes tanárnak, aki kifejlesztette ezt a gyakorlási rendszert és segített engem ezen az úton. A célom ezzel az írással az, hogy bíztassam a vitát és a párbeszédet a gyakorlók között. A leírtak egy része vitatott lehet, de nem csak a palávert szeretném verni a provokáció kedvéért. Ha egy elefántot látok a szobában, akkor azt ki kell mondani, még ha az az elefánt Ganésa is! Ez egy szívből jövő próbálkozás ennek a tradíciónak a megértésére és az átalakulás lehetőségeinek értelmezésére.
Sok évvel ezelőtt, egy napon...
Számtalan kezdet van: az egyik kezdet 1963 márciusának egyik reggele, amikor az első levegőmet vettem (egy belégzést). Egy másik kezdet egy nap volt 1973-ban, amikor egy David Williams nevű fiatal amerikai megjelent egy mysore-i házban, hogy megkérdezze a tulajdonosát (egy Sri K. Pattabhi Jois nevű, ötvenes éveiben járó brahmint), hogy tanítsa neki a jógát. Én tíz éves voltam akkor - elképzelem magamat, amint boldogan játszottam rövidnadrágban, és nem aggódtam semmin. David Williams 23 éves volt és a missziója: nem csak megtalálni önmagát, hanem a hosszú élet titkát is. Az indiai jógikról keringő csodálatos történetek inspirálták, amelyek bámulatos csodatételekről és örök életről szóltak. Miközben Indiában utazott, egy Manju Jois nevű jógi fizikai képességeinek bemutatóját látta. Manju az apjától tanulta a jógát, így David Mysore-ba indult.
Ezt az utat a későbbiekben sok tízezren követték, akik kerestek ... valamit. Valamit, amit különböző módokon lehetne leírni: a béke helyét, a megvalósítások forrását, az egészség útját. Miután hónapokig tanult intenzíven Pattabhi Jois-tól, ami reggelente két és fél óra ászana-gyakorlást jelentett, egy rövid pihenőt, majd a pránájáma-gyakorlást, David Williams visszatért az USA-ba, ahol olyan embereket tanított, mint Danny Paradise és David Swenson - az astanga-gépezet beindult.
Pörgessünk előre tizenöt évet: Az astanga-jóga megszilárdítja pozícióját az USA-ban. Egyre növekvő érdeklődés övezi a jógának ezt az atlétikus és fizikailag megterhelő formáját. 1987-et írunk, és Richard Freeman, egy nagymúltú Iyengar-jóga oktató és szanszkrit tudós, találkozik Pattabhi Joissal egyik nyugati turnéján, ami addigra már rendszeressé vált (az első utazása 1975-ben volt). Ekkor 24 éves voltam: egy anarchista lázadó, aki az állam ellem küzd, és második szerelmes nyarát éli, miközben abban keresi az eksztázist, hogy a fehér embert táncolni tanítja (ez valami elvont metafora, nem tudtam értelmezni - Gd.).
A rövidnadrágot már rég elfelejtettem, most már a buggyos nadrág következett. Ugyancsak 1987-ben volt, hogy Derek Ireland és Radha Warrell először elment Mysore-ba. Ők ketten játszották a legfontosabb szerepet az astanga-jóga bemutatásában Nyugat-Európában. Hat évvel később, 1993-ban, elkezdtem rendszeresen látogatni egy jóga-órát, ami a későbbiekben astanga-órává vált, miután a tanár Derekkel és Radhával tanult."
Eddig az idézet első része, ami egyébként remek összefoglalója az astanga őstörténetének és nyugatra jövetelének. Ez alkalommal csak néhány momentumra reagálnék, mindenki bocsássa meg a kritikus hangvételemet, mert ettől eltekintve szeretem, imádom az astanga rendszert, és nem is fogok megállni a 6. sorozatig (achiever vagyok, nem tagadhatom meg önmagamat, de erről majd később :-).
1. Sharath családi neve Rangaswamy, mert csak anyai ágon kapcsolódik a Jois családhoz. nagyapja halála óta azonban úgy látszik, felvette a Jois nevet, mert az a tuti eladható márka...
2. David Williams marihuana-függő, és abban biztos vagyok, hogy ezt nem Pattabhitól tanulta, aki szigorú brahmin lévén semmilyen tudatmódosító szert nem fogyasztott egész életében. Manju elmondása szerint azonban David Williams jóga-iskolájában a savászana után mindenki rágyújtott egy jó hosszú rakétára, amivel még tovább kívánta fokozni az ellazult állapotát. Rendben van, egy drogos is astangázhat, de a kérdés az, hogy mennyit ért meg ténylegesen a jóga mélyebb aspektusaiból, ha a gyakorlás nem segíti hozzá ahhoz, hogy feladja a függőségét, vagy legalább megértse, hogy fel kellene adni.
3. Amint az első amerikai belépett Pattabhi Jois Laxmipuram-i házának ajtaján, az élet totálisan megváltozott a Jois család számára. Akkor Pattabhi már majdnem 30 éve oktatta a helyi bráhmana fiúkat jógára, de alig volt képes megélni belőle. Amikor Amerika színre lépett, onnantól kezdve dőlt a lóvé a Pattabhi családhoz, amit én nem sajnálok tőlük, csak azt ne felejtsük el, hogy az astanga rendszer "sztenderdizálására" tett törekvésekben a pénznek is fontos szerepe volt, hiszen innentől kezdve a jóga-oktatás mer nem csak brahminikus köteélesség volt Pattabhi számára, hanem komoly pénzforrás is. Az is tény, hogy a rendszer nagyon sokat alakult az elmúlt majdnem negyven évben, és nem kell meglepődni, ha még negyven év alatt sokkal többet fog változni. Például Manju idejében 3 sorozat volt, David Williams 4-ről beszél, Swenson 5-ről, Sharath pedig 6-ról, stb.
4. A fentiekből könnyen levonhatjuk azt a megfigyelést, hogy míg David Williams 1973-ban pár hónap leforgása alatt megkapta mind a 3 (vagy 4) sorozatot, amit ő a teljes rendszernek tekint, és közben még pránájámát is tanult és gyakorolt minden nap, addig manapság ehhez legalább tíz év komoly gyakorlás és több tízezer dollárnyi pénzösszeg szükséges, és a pránajámáról még lehet, hogy nem is fogunk hallani egyik workshopon sem (mondjuk Manju tanítja).
A következő napokban továbbhaladunk a cikkben, mert nagyon sok érdekes kérdést megbolygat, amiről mindenki megalkothatja a véleményét, én is azt fogom a tapasztalataim alapján. Nem vagyok rest beismerni, hogy az astangával kapcsolatos ismereteim részlegesek, és bármennyit kutatom is, sok esetben csak feltételezésekre hagyatkozhatom. Azt azonban már jó ideje beláttam, hogy aki azt hangoztatja, hogy az ő álláspontja a mérvadó és az egyedüli hiteles vagy "tradicionális" álláspont az astangával kapcsolatban, az könnyen abban a bizonyos dobozban találhatja magát, amiben igencsak szűkös a hely, és a dogmákon és előítéleteken kívül nem sok minden fér bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése