Kézenállás-iskola

Egyik tanítványomnak kézenálás-gyorsalpalót (-tenyerelőt) kellett tartanom tegnap este, mert a hírneves intézményben, ahová jógaoktatói képzésre jár (most tekintsünk el a konkrét nevektől) kikötötték, hogy csak akkor engedik át a vizsgán, ha meg tudja csinálni a kézenállást legalább a falnál. Mondani se kell, hogy ettől aztán beparázott, ami természetesen nem volt túlzottan a segítségére, hogy hirtelenjében leküzdje a kézenállás iránt egyébként is érzett paráját (mert mi lesz, ha eldőlök?). 


Nos, mielőtt másokkal is megosztanám a kézenállás-gyakorlással kapcsolatos tapasztalataimat, azért hadd jegyezzem még meg, hogy önmagában is furcsa az, hogy ez egy követelmény egy jógaoktatóval szemben. Nem azért, mert nem kell tudnia, inkább azért, mert szerintem nem attól lesz jó oktató valaki, hogy tud kézenállni, és nem feltétlenül egy rossz oktató, ha esetleg még nem tud. Én inkább a gyakorláshoz fűződő általános hozzállásukat szoktam nézni. Mert ha valaki lelkesen gyakorol, és látszik rajta, hogy fejlődni akar, annak előbb-utóbb a nehezebb ászanák is meglesznek. 


De ha bejön mondjuk egy artista vagy egy táncos, kivágja nekem a 3., 4. sorozatot is különösebb erőfeszítés nélkül, de ugyanakkor érződik rajta a lenézés a többiek felé, hogy még ezt sem tudják, abból lehet, hogy nehezebben lesz jó tanár. Lehet, hogy neki sokkal nehezebb átélni mindazt a küzdelmet, amit például egy nyugdíjas korú néni élt át tegnap, amikor próbálta egyáltalán kiegyenesíteni a térdét és a hátát az előrehajlításokban. És nem mellékesen álljon itt példaként minden fiatal előtt, hogy zokszó nélkül végigküzdötte az órát, még mosolygott is a végén!


Na jó, vissza a kézenállásra. Ha gyorsan meg akarjuk tanulni, akkor tegyünk a következőket: 


1. Először is meg kell tanulni egyenes háttal és fal nélkül fejen állni. Ha nem sajátítjuk el a törzs-izmok helyes aktivitását a fejenállásban, akkor a kézenállásban sem fogjuk biztonságban érezni magunkat, mert olyankor még magasabban van a súlypontunk.


2. Kezdjük el a kézenállást a falnál gyakorolni. A faltól kb 30 centire tegyük le a kezeinket váll-szélességben, párhuzamos tenyerekkel. Ollózva rúgjuk föl magunkat kézenállásba, vagyis az egyik lábunkat emeljük jó magasra, miközben a másikkal a földtől rugaszkodjunk el. A kiinduló pózban a lábak legyenek közelebb a tenyerekhez, mint a normál lefelé néző kutyában.


3. Figyeljünk rá, hogy ne homorítsunk bele, mert ha a lábunkat lendítjük, de a fenekünk lent marad, akkor sohasem fog sikerülni. Elsődlegesen a fenekünket igyekezzünk a tenyerünk fölé juttatni. Bátran lendítsünk, mert ha már megvan a megfelelő mozdulat, akkor a lábunk a falon fog kikötni. Ha sikerült, akkor pár légzésig maradjunk benne, majd jöjjünk le pihenni. Utána ismételjük meg 5-6 alkalommal.


4. Ha reménytelennek tűnik, akkor kérjünk meg valakit, hogy segítsen úgy, hogy megfogja a fellendített lábunkat, a combot vagy a csípőt és felnyomja a kézenállásba. Napjában kétszer próbálkozzunk kitartóan, és előbb-utóbb alább fog hagyni a félelem, és sikerülni fog.


5. Ha megvan a kézenállás a falnál, akkor 10-20 légzésig tartsuk ki, vagy tovább, amennyit a kezünk bír. Közben próbáljunk ráérezni a tenyereken való navigálásra és a sarkunkat óvatosan emeljük el a faltól. Ha már jó pár napja megy fal nélkül, és fel is tudunk menni anélkül, hogy a falhoz érne a lábunk, akkor elkezdhetjük fal nélkül gyakorolni. 


6. A fal nélküli gyakorlásnál arra kell vigyázni, hogy ne forduljunk át a hátunkon. Amikor érezzük, hogy kezdünk eldőlni, akkor az egyik lábunkat gyorsan eresszük le oldalra, és így nem fogunk átfordulni. 


7. Amikor már biztosan tudunk állni és felmenni a kézenállásba, akkor kezdődik a kánaán! lehet sétálgatni benne, skorpiót csinálni, leereszkedni hídba, vagy mindenféle kartámaszos pózokba, esetleg spárgába - a lehetőségek szinte korlátlanok!