Vannak olyan jóga-oktatók, akik azt mondják, hogy az astanga-jóga nem megfelelő a nyugati emberek számára, és mindamellett, hogy egy az egyben azért nem értek egyet a dologgal, van valami igazság-tartalma, ha az egyes sorozatot gyakorlók körében fellelhető tipikus sérüléseket vesszük szemügyre. Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy ha a nyugati életmódot élő, és abból fakadó testi sajátosságokkal rendelkező emberek mindenféle előkészítés nélkül belefognak az egyes sorozat napi szintű gyakorlásába, akkor problémáik lehetnek, főleg, ha nem helyesen gyakorolnak.
Én továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy a jóga a legnagyobb terápiás haszonnal rendelkező és legharmonikusabb mozgásforma, de az biztos, hogy lehet ezt is helytelenül végezni, és a legtöbb sérülés éppen a helytelenül végzett ászanákból fakad, illetve abból, amikor nem tudjuk megérteni a saját testünk kapcsolatát bizonyos ászanákkal.
A nyugati ember ugye nem ül a földön, következésképpen a csípője meglehetősen kötött. Ennek könnyű a tesztje. Ülj le baddhakónászanába, vagyis nyisd szét a térdeidet és húzd be a sarkaidat a gáthoz. Ha a combjaid 45 fokban vannak a talajhoz képest, akkor kötött a csípőd. Ha majdnem leér a térded, akkor nem kötött. Az előbbi verzióban, ha valaki elkezdi erőltetni az egyes sorozatot, főleg a féllótuszos pózokat, akkor pár hónapnyi gyakorlás után tartósan tönkreteheti a térdszalagjait. Szóval csípőt kell nyitni.
A másik a hamstring. Álljunk meg egyenesen zárt lábakkal, és próbáljunk meg egyenes háttal előrehajolni. Ha a hátunk, és főleg a keresztcsontunk vízszintes marad, és a mellkasunk és a combunk között még elférne egy jókora pilates-labda, akkor bizony a hamstringjeink is kötöttek. Ez a következőket eredményezi: a jóga, és főleg az egyes sorozat nagyon erőteljesen nyújtja a hamstringeket (a futás pedig rövidíti - lásd a tegnapi blogot). Ha sikerült megnyújtani őket, akkor az előrehajlításoknál (akár állva, akár ülve) be tudjuk billenteni a keresztcsontot, és közben még a térdünk is nyújtva marad. Vagyis a helyesen kivitelezett előrehajlításnál a medencét forgatjuk előre a combcsonthoz képest, a gerinc pedig semleges, nyújtott helyzetben marad.
Jóravaló emberünk azonban mit csinál? Előrehajol, de közben vagy a térdét hajlítja be, vagy a combját fordítja ki, vagy mindkettőt, hogy ne húzódjon a hamstringje. A keresztcsontja majdnem merőleges marad, és a hátát kezdi púposítani. Az ágyéki csigolyák ilyenkor összetorlódnak, és szétnyomják a porckorongok belső felületét. Minden gerinc-szakember fel szokta hívni a figyelmet arra, hogy az előrehajlítás mennyire veszélyes a prockorongos betegeknek, főleg, ha nem helyesen hajtják végre.
Az egyes sorozat dominánsan előrehajlító és csípőnyitó gyakorlatokból áll. Vagyis igazából gyógyítja azokat a bajokat, ami a legtöbbünknek van. De csak abban az esetben, ha helyesen hajtjuk végre. Ha a szegycsontod nem ér a térdedhez, és az alsó bordaívet nem tudod ráfektetni a combodra, akkor ne törekedj arra, hogy a fejed (főleg a homlokod) a lábadhoz érjen! Inkább tartsd egyenesen a gerincedet, és nyújtózkodj előre a szegycsonttal. Ilyenkor a gerinc egyenes és semleges helyzetben van, és jó esetben még távolítani is tudod a csigolyákat, ahelyett, hogy összenyomnád a porckorongjaidat.
Amíg a csípőnyitás nem megy rendesen, addig a féllótuszos pózokat sem érdemes erőltetni, mert az ember a térdízület csavarásával kompenzálja a csípő korlátozott mozgási tartományát, és túlfeszíti a belső vagy a külső térdszalagokat.
Három tippet szeretnék adni azoknak, akik szeretik az astangát, és egész életükben szeretnék szenvedés nélkül gyakorolni. A hamstringek nyújtására a legjobb gyakorlat az, ha háttal állunk a falnak, és az ülőcsontokat a falhoz támasztva előrehajolunk, megfogjuk a két könyökünket, és passzívan lógatjuk a felsőtestünket, de legalább naponta 5-10 percig. Egy hónap alatt bámulatosan javulni fog az előrehajlításunk.
A csípőnyitáshoz üljünk háttal a fahoz, és vegyük fel a baddhakónászanát. Lazítsuk bele a csípőnket, és hagyjuk, hogy a gravitáció húzza lefelé a térdünket. Szintén napi 5-10 percig ajánlott végezni. De lehet ugyanezt hanyatt fekve is, a sarkainkat a gáthoz behúzva, szétnyitott térdekkel feküdni.
És végül a harmadik tipp, ami a kezdődő porckorong-bajokon egyhíteni képes: a hátrahajlítások. Számos astanga-gyakorló évekig nem is kerül kapcsolatba velük, mert ugye csak az egyes sorozatot erőlteti. Én viszont amondó vagyok, hogy minél előbb kezdjünk bele a kettes sorozatba is, legalább az első felébe, amiben az összes hátrahajlító gyakorlat van. Vagy pedig járjunk Agni-jóga órára hetente egyszer-kétszer. A hátrahajlítások ugyanis megerősítik a gerinc tartóizmait, és ezek híján szintén előreesik a gerincünk az előrehajlításnál, és nem lesz semmi, ami megtartja a távot a csigolyák között.
A mellékelt képekről meg csak annyit, hogy az elsőn a helytelen előrehajlítás tipikus példáját látjuk, a rövid hamstring miatt a keresztcsont majdnem vízszintes, és az egész hát görbül, emberünk mégis a homlokával a térdét igyekszik verdesni. A második kép már sokkal helyesebb. Itt a keresztcsont jóval függőlegesebb, a gerinc majdnem egyenes, és látjuk, hogy az orr mennyivel lejjebb van, mégsem próbálja a hölgy betuszkoni a vádlijai közé. A két verzió között persze eltelhet egy pár év, de törekedjünk a másodikra, és használjuk tudatosan a múla- és uddíjána mabdhát. Az első kijelentés, amit Zsuzska, a jógatanárom annak idején mondott, hogy ha behúzod a hasadat kilégzéskor, akkor a törzsed "odaszívódik" a combodhoz, és nyúlik a derekad. A múla bandha forgatja a medencét, az uddíjána bandha pedig nyújtja a derekunkat. Aki ezt nem tudja, az nem ért a bandhákhoz, és valami mást csinál bandha címszó alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése