"Anatómiai fókusz: a lábak erősítése
A kezdőknél gyakran görcsök jelentkeznek a lábemelő gyakorlatok közben, főleg, ha a lábboltozatuk meg van süllyedve. Emiatt nem szabad elkeseredni. A görcsök a lábak gyengeségét jelzik, de ez a póz gyorsan megszünteti ezt a gyengeséget, ha helyesen hajtjuk végre. Ez fontos, mert a megsüllyedt lábboltozat terheli a térd belső meniscusát, és fokozatosan meggyengíti a térdízületet. Ennek kijavítása érdekében emelni kell a belső és átlós lábboltozatot a talajról. Ezt anatómiailag úgy nevezik, hogy plantáris flexió (vagyis spiccelés), illetve belső talpemelés.
Ehhez a mozdulathoz (amely olyan, mintha befelé csavarnánk a talpat a lábszárhoz képest a talajon), újra és újra vissza fogunk térni, mert ugyanez a mozdulat védelmezi a térdet a lótusz- és féllótusz-pózok felvételekor. Az izmok, amelyek ezt a két mozdulatot végzik, a tibialis posterior (hátsó sípcsonti izom), a flexor digitorum longus (hosszú lábujjfeszítő izom) és a flexor hallucis longus (hosszú lábujj-hajlító izom). Mindhárom izom a sípcsonton és a szárkapocs-csonton ered, és a lábfej alsó oldalán kötődik.
Jógikus kontextus: A külső struktúra és a belső szabadság
A Jóga-szútra (2.47.) szerint a pózt akkor hajtjuk végre helyesen, amikor a végrehajtásához szükséges erőfeszítés az üresség tulajdonságát eredményezi. Mit jelent ez? Kezdetben szükséges az erőfeszítés. Máskülönben a durva fizikai test, amely tamaszikus természetű (a tudatlanság minőségében van) soha nem válik vibrálóvá és élővé a póz minden aspektusát tekintve. Amikor sikerül elérni a póz külső formáját, akkor az erőfeszítés belső természetén kell meditálnunk. Amikor ennek szemtanúi vagyunk, akkor felismerjük az összes jelenség mélyen rejlő természetét: a súnját, vagyis az ürességet.
A felszínen erőfeszítés történik, a szívben pedig csend uralkodik; forma a felszínen, forma nélküliség a belső lényegben; struktúra kívül; és szabadság belül. Szükségtelen mondani, hogy ez a módszer nem működik a nélkül, hogy az elején beletennénk az erőfeszítést. E kettősség mindkét aspektusát be kell fogadnunk, meg kell tapasztalnunk. Ahogyan Patandzsali mondja: "abhjásza vairághjábhjám tanniródhah" (Jsz. 1.12.) - a gondolati hullámok megszűnése a gyakorlás és az elengedés kettős módszerének alkalmazásával érhető el.
(Megjegyzés: A belső szabadság megtapasztalásának legjobb eszköze egy ászanán belül a bandhák tudatosítása, hiszen a bandhák által teret, űrt, vákuumot hozunk létre, amelynek tudatosítása fokozatosan kiterjeszthető a durva és a finom fizikai testünk, létezésünk minden szintjére. Jobban szeretem a "szabadság" kifejezést, mint az ürességet, mert az előbbi a kötöttségektől való mentességre utal, míg az utóbbiról legtöbben a tartalom nélküliségre asszociálnak.)
A combtávolító izmok
Azok az izmok, amelyek a jobb lábat kiviszik oldalra, és nyújtják a combközelítőket, az antagonista izmaik, vagyis a combtávolítók. Ez az izmocsoport a gluteus medius (középső ülőizom), gluteus minimus (kis ülőizom) és a tensor fascia latae (combpólyafeszítő) izmokból áll. Mindhárom a csípő külső oldalán helyezkedik el. A gluteus medius és a gluteus minimus egyaránt a csípőtaréjon ered a medence külső oldalán, és a combcsont dudorjához kötődik, amelyet nagytompornak (trochanter major) neveznek. A gluteus medius elülső rostjai befelé forgatják a combcsontot, miközben a hátulsó rostjai kifelé forgatják a combcsontot, amikor az izom nyitja a csípőt. A gluteus minimus befelé forgat, miközben távolít, a combpólyafeszítő izom pedig befelé forgat, miközben megfeszül és távolítja a combot.
A combtávolító izmok fontosak séta közben, mert megakadályozzák, hogy az átellenes csípő megereszkedjen. A combtávolító izmok krónikus működési zavara a csípő megereszkedését eredményezheti valamelyik oldalon."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése