Kifelé vagy befelé?

A pszichológiában az embereket kétféle típusba sorolják: extrovertáltak és introvertáltak. Nyilván ez a két véglet, és a legtöbb ember valahol a kettő között helyezkedik el. Az extrovertált típus kifelé éli az életét, nagy szerepet játszik az életében másokhoz fűződő kapcsolata, szeret befolyásolni másokat, vagy hatni rájuk, esetenként forradalmakat elindítani (akár csak az emberek tudatában), vagy fontos társadalmi szerepeket játszani. Sok esetben vezéregyéniség, de nem mindig. Van, amikor ő saját maga befolyásolható, és önbizalom-hiánnyal, bizonyítási vagy megfelelési kényszerrel küzd, és ezért kapni szeretne másoktól inkább, mint adni. 


Az extrovertált típusnál a Pingalá, vagyis a Nap-vezeték dominanciája figyelhető meg, általában aktív, nyughatatlan, és nehezen tud relaxálni, ellazulni, befelé fordítani a figyelmét. A tétlenség, passzivitás, ingerszegény állapot a legnagyobb ellensége (legalábbis úgy érzékeli). A belső csend szemlélése és a gondolatok elengedése riasztja, ezért éppenséggel ezt kell gyakorolnia, hogy egyensúlyba kerüljön.


Az introvertált típus ezzel szemben sokkal inkább befelé forduló, zárkózott, nehezebben nyílik meg mások felé, és nehezen alakít ki társas vagy személyes kapcsolatokat. A kapcsolatai általában sokkal formálisabbak, nehezebben engedi az érzelmeit felszínre törni. Nehezen tud bízni másokban, és nehezebben is kapja meg mások bizalmát. Nem szereti, ha beleszólnak az életébe, sok esetben makacs és merev elképzelései vannak. Az introvertált típus előnye viszont abban rejlik, hogy sokkal könnyebben tudja a figyelmét és az energiáit befelé fókuszálni, egy személyes cél elérésére, és kevésbé igényel hozzá külső motivációt, visszaigazolást.


Az introvertált típusban az ídá, vagyis a Holdvezeték működése dominánsabb. Ő a magányos vándor, aki a saját belső útját járja, és kevés emberrel osztja meg azt, hogy mit is tapasztal az útja során. Ez a befelé fordulás is karizmát sugározhat azonban, amit ugyanakkor a titokzatosság misztikus köde leng körül. Az introvertált típus kapcsolataiban azonban fontos szerepet játszanak az érzelmek, még ha nem is mindig képes ezt nyíltan kommunikálni. A sérelmeit hosszú ideig magában tarthatja, és nehezen tud megbocsájtani. A pozitív érzelmeket viszont befogadja, de ezt sem jelzi vissza, és így néha hálátlannak tűnhet.


Mindezt azért vezettem elő, mert az extrovertált és intorovertált típusok jellemzői az anatómiában is megmutatkoznak. Az extrovertált emberek lábfeje álló helyzetben kifelé áll, és amikor járnak, akkor sem párhuzamosak a lábfejeik. Az introvertáltak lábfeje viszont a legtöbbször inkább befelé áll, és ez járáskor is észrevehető. A hátrahajlításoknál, főleg a hídba leereszkedésnél a legtöbb ember kifordítja a lábfejét. Éppen ezért a hátrahajlítások fokozzák az extrovertáltságot, megnyitják a testünk elülső, érzelmi oldalát. 


Az előrehajlításoknél a legtöbb ember, főleg, akinek kötöttebb a csípője, hajlamos befelé fordítani a lábfejét, és a pascsimóttánászanában egymás felé fordítja a talpait. Tehát az előrehajlítások fokozzák az introvertáltságot, zárják az érzelmi oldalt, és aktiválják az akarati oldalt, ami a test hátsó oldala. 


Természetesen mindkettőre szükség van, de törekedni kell arra, hogy az előrehajlítások megfelelő végrehajtásával a belső problémáink tudatosítását és az érzelmi blokkok feloldását, megemésztését segítsük elő. Tudjuk azt, hogy az előrehajlítások elősegítik a belső szervek méregtelenítését, mivel az emésztőszervekben lerakódó méreganyagok többek között a különböző érzelmi traumák következtében alakulnak ki. Szóval nem jó, ha az introvertált típus sokáig dédelgeti magában ezeket a sérelmeket, el kell őket engedni.


Az extrovertált típus viszont sokszor a külső történésekre irányítva tereli el a figyelmét a saját belső folyamatairól, vagyis állandóan valaki más problémáit akarja megoldani a sajátja helyett. A hátrahajlításoknál is törekedni kell a párhuzamos lábfejekre. Dev Kapil mindig azt mondta, hogy aki könnyen hajol hátra, annak általában nagy az egója. Akinek nehezen megy az előrehajlítás, az viszont merevebb, és az alázattal van gondja. Én azt gondolom, hogy ha valaki könnyen hajol hátra, akkor büszkévé válhat a sikereire, és nehezen tudja megérteni azokat, akiknek ez nem megy olyan természetesen. Nem biztos, hogy a magatartásukban erősen érződni fog a büszkeség, de esetenként jellemző lehet az, hogy kevésbé érzékenyek mások nehézségeire, nem tudják megérteni egy kezdő próbálkozásait, erőfeszítéseit. 


Aki púposítja a hátát az előrehajlításban, és a vállait a füléhez behúzva tartja, miközben a csuklyásizmát péncélként megfeszíti, annak gondjai lehetnek az elengedéssel, az érzelmei kimutatásával. A szívcsakra megnyitása fontos dolog, és ez persze akkor a leszerencsésebb, ha megfelelő alázattal párosul. Szóval ha helyesen gyakoroljuk az ászanákat, az az érzelmi, lelki harmóniánkat is elősegíti. A jóga célja az egyensúly elérése, vagyis mindkét típusnak a saját gyengeségein kell dolgoznia, azokat kell kiegyensúlyoznia. És akkor lássunk egy képet Iyengar mesterről, ha már tegnap ő is szóba került.