A hattyú és a varjú

Jó sokat fordítottam mostanában a Hatha-jóga Pradípikából. Most már csak egy pár rész van hátra, és a végére érünk. Addig szüneteltettem az Astanga-könyv fordítását is, de nem sokára újra jönnek a részek onnan is. Közben lassacskán elkezdem a Jóga-szútra fordítását, amihez szintén Gregor Maehle magyarázatait fogom használni, mert azok tetszettek meg a legjobban. Hosszabb távon tervezem az összes klasszikus jóga-írás lefordítását és publikálását a blogban, mert úgy gondolom, hogy mindegyikből nagyon sokat lehet tanulni. Addig is egy kis részt közölnék a Gheranda-szamhitából (5.84), amely rávilágít egy kicsit arra, hogy miért kell légzés közben az uddzsájí hangra koncentrálni.


"Minden ember lélegzete belégzéskor a "szah", kilégzéskor pedig a "ham" hangot hozza létre. Ebből a két hangból alakul ki a szó' ham (Én az vagyok) és a hamsza (hattyú) mantra. Egy nappal és éjszaka alatt 21600-szor veszünk levegőt (vagyis percenként 15-ször). Minden élőlény öntudatlanul, de folyamatosan végzi ezt a dzsapát (mantra-meditációt). Ezt Adzsapá Gájatrínak nevezik."


Általában azt szoktuk mondani, hogy belégzéskor és kilégzéskor is hhhhh hangot kell képezni a torkunkban az uddzsájí közben. De azért a belégzés közben valamivel lágyabb lesz a hang, még ha sikerül is az orrból a torokba lehozni a susogást. Egy dolgot érdemes megjegyezni: az uddzsájí hangot nem a hangszálakkal képezzük, mivel azok nem rezegnek a légzés közben. A gégefőt félig rázárva a gégére olyan formájú üreget hozunk létre a garatban, amin a levegő áthaladva létrehozza a tenger morajlásához hasonló hangot. A "szah" azt jelenti, hogy "az", vagy "ő" és Istenre, a Legfelsőbbre utal. A "ham" azt jelenti, hogy "én", és az egóra vonatkozik, amelyet le kell győzni, hogy eljuthassunk Istenhez, illetve a valódi énünkre, amely Isten örök parányi része. 


A belégzésnél elfogadjuk a pránát Istentől, és vele együtt mindent, ami éltet és boldogságot okoz. A kilégzésnél magunkat ajánljuk neki, és emlékezünk a kapcsolatunkra vele. Minél tudatosabbak vagyunk a légzésünkről és a prána áramlásának univerzális folyamatáról, amely összeköti a mikrokozmoszt a makrokozmosszal, annál felemelőbb élménnyé válik a jóga-gyakorlásunk. Ha a mantra szótagjait fordított sorrendben illesztjük össze (ham-sza, kilégzés-belégzés), akkor a "hattyú" szó jön ki, amely szintén a tarnszcendens helyzetbe törekvő lélekre utal, amely istennél menedéket véve felülemelkedik az anyagi lét óceánján, és úszik, mint a hattyú. A hattyú képes különválasztani a tejet a bele kevert víztől. Ugyanígy a jógi képes különválasztani a spirituális igazságot az anyagi illúziótól.


Ha viszont ösztönszerűen, kontrollálatlanul a szánkon keresztül vesszük a levegőt, akkor összezavarjuk a prána áramlását, és a légzésünk az állati szintre fogja lehúzni a tudatunkat. Azokat, akik a védikus mantrákat éneklik, a hattyúkhoz hasonlítják, míg azokat, akik elmerülnek a négyféle állati tevékenységben (evés, alvás, nemi élet és harc), és folyamatosan erről beszélnek, a varjakhoz hasonlítják. A varjak a szemétdombokat keresik fel és arról beszélnek egymás között, hogy ki mit talált rajta. Szóval a jógi varjúból hattyúvá szeretne válni. A holnapi bejegyzésben adok még néhány tippet arra vonatkozólag, hogyan tehetjük még koncentráltabbá ezt a légzés-mantra-meditációt.


 Addig is lezárásképpen tegyünk említést a légzés ritmikájáról. Az átlagos légzés percenként 15 ki- és belégzésből áll. Ez azt jelenti, hogy két másodperc hosszúak a légzésfázisok. Ezt meg kell próbálni lassan 5-6 másodperc hosszúságúra növelni, vagyis percenként 6 vagy 5 légzésciklusra lecsökkenteni (természetesen miközben szépen végezzük a sorozatokat). Hosszabb légzés - hosszabb élet!