atha paricsajávaszthá:
tritíjájám tu vidzsnyéjó vihájé mardala-dhvanih
mahá-súnjam tadá játi szarva-sziddhi-szamásrajam /73/
A harmadk szinten a dob hangja jelenik meg a szemöldökök közötti térben, a váju pedig a Mahásúnjába megy, ami az összes misztikus képesség otthona.
csittánandam tadá dzsitvá szahadzsánanda-szambhavah
dósa-duhkha-dzsará-vjádhi-ksudhá-nidrá-vivardzsitah /74/
Amikor sikerül felülkerekedni az elme élvezetein, akkor önmagától megjelenik az eksztázis, ami megszabadít a tökéletlenségektől, a szenvedéstől, az öregkortól, a betegségtől, az éhségtől és az alvástól.
rudra-granthim yadá bhitvá sarva-pítha-gató' nilah
nispattau vainavah sabdah kvanad-víná-kvanó bhavét /75/
Amikor a Rudra-granthit is sikerül átszúrni, akkor a levegő belép az Úr lekhelyére (a két szemöldök közé), és tökéletes hangot hallunk, a fuvola hangját.
ékí-bhútam tadá csittam rádzsa-jógábhidhánakam
szristi-szamhára-kartászau jógísvara-szamó bhavét /76/
Az elme és a hang összekapcsolódása a rádzsa-jóga. A valódi jógi az univerzum teremtőjéhez és elpusztítójához hasonlóvá válik.
A védikus panteonban három fő istenség irányatja az univerzum ügyeit: Brahmá a teremtő, Siva a pusztító, Visnu pedig a fenntartó. Hármójuk közül Visnu az legfelsőbb Isten, míg Brahmá és Siva alárendelt félistenek. A jógi akár olyan tulajdonságokra is szert tehet, amelyekkel ezek a félistenek rendelkeznek (persze korlátozottabb mértékben). Misztikus ereje által bizonyos mértékig képessé válik a teremtésre és a pusztításra is. Ezek az erők nem csak azért veszélyesek, mert használatuk karmikus kötöttséget eredményez, hanem puszta birtoklásuk is megerősítheti a hamis egót, és az élőlény újra irányítónak és csalakvőnek kezdi képzelni magát, ahelyett, hogy Isten alárendelt részeként eredeti azonosságára emlékezne.
asztu vá másztu vá muktir atraivákhanditam szukham
lajódbhavam idam szaukhjam rádzsa-jógád avápjaté /77/
Ezáltal a jógi véget nem érő boldogságra tesz szert, és nem törődik azzal sem, hogy eléri-e a muktit. Ezt az elmerülésből származó boldogságot a rádzsa-jóga gyakorlásával lehet elérni.
rádzsa-jógam adzsánantah kévalam hatha-karminah
étán abhjászinó manjé prajá-szaphala-vardzsitán /78/
Azok, akiket nem érdekel a rádzsa-jóga, és csak a hatha-jógát gyakorolják, az én véleményem szerint haszontalanul fecsérelik az energiájukat.
A rádzsa-jóga az astanga-jóga négy magasabb fokozatának gyakorlását jelenti, amelyek közül a dhjána, vagyis a meditáció a központi folyamat. A pratjáhárát, vagyis az érzékek visszavonását annak érdekében gyakoroljuk, hogy megszüntessük az elmét zavaró és a figyelmet elterelő külső ingerek befolyását. A dháraná olyan koncentrációs gyakorlatokat jelent, amelyek segítségével az elménket egy pontra tudjuk rögzíteni. A meditáció (dhjána) annak a gyakorlása, hogy az elménket elmerítjük a meditáció tárgyában. Az anáhata-náda gyakorlása során ez a tárgy a szívcsakrában felébredő belső hang. Amikor a hang fokozatosan felébred és finomodik, és átszúrja a három csomót (Brahma-granthi a szívben, Visnu-granthi a torokban és Rudhra-granthi a két szemöldök között), Akkor az elme fokozatosan eljut az elmerülés állapotába, és a hallott hang egyre jobban finomodni fog. A következő versek az elmerülés (laja) negyedik szintjét, az unmaní-avaszthát fogják leírni. Ezek a szintek a szamádhi szintjeinek is tekinthetők, így a jógi eléri a jóga tökéletességét, és olyan boldogságot tapasztal, amely még a felszabadulás elrésének örömét is meghaladja. Azok, akik csupán az érzékeik és az életlevegőjük irányítását gyakorolják a hatha-jóga elemei (jama, nijama, ászana és pránájáma) segítségével, csak a jóga fizikai és finomfizikai testre kiterjedő hatásait tapasztalják meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése