2011. április 19., kedd

Dupla vagy semmi

A mai blogbejegyzésben azok számára szeretnék némi motivációval szolgálni, akik hosszú távra tervezik a gyakorlásukat. Kétféle jógi van ugyanis, az egyik végigmegy az úton, a másik pedig nem. A mai világban már az is nagy szó, ha valaki egyáltalán mozog valamit, és ha ezt rendszeresen teszi, akkor az meg még nagyobb szó. Az már önmagában jógafolyamat, mert az embernek nap mint nap kontrollálnia kell az elme késztetéseit, és a hangulatának hullámzásaitól függetlenül rá kell vennie magát arra, hogy elmenjen órára vagy futni vagy az edzőterembe vagy otthon gyakoroljon.


A vasárnapi Nivea nap után két konklúziót vontam le: az egyik az volt, hogy nem maradtam le semmiről azáltal, hogy az életemből kimaradt az aerobik- és kangoo-láz. Persze lehettem volna mondjuk sikeres aerobik-prezenter is, mint Norbi, de nem bánom, hogy ez nem jött össze. Így magamnak is, meg másoknak is kevesebb kárt okozok. A másik konklúzióm az volt, hogy ezt az ugrabugrálós műfajt még azok sem képesek hosszú távon művelni, akik valóban elkötelezett sport-fanatikusok. Ennek az egyik bizonyítéka az, hogy egyre több aerobik-oktató vált jóga-gyakorlásra és oktatásra. A jógából ugyanis nem lehet kiöregedni.


Szóval vannak, akik végigmennek az úton, ami jelen esetben azt jelenti, hogy egész életükben rendszeresen jógáznak. És vannak olyanok, akik rálépnek az útra, és aztán egy darabig haladnak rajta, vagy esetleg keresztbe vagy visszafelé mennek. A keresztbemenés tipikus esete a "dupla vagy semmi szindróma". Több olyan esettel is találkoztam, amikor valaki elkezdett jógázni, és pár hét után már minden nap ott volt. Ez még rendben van, itt is csak arra kell vigyázni, hogy az ember mélyítse a motivációját, és ne veszítse el a lelkesedését, amikor az elméje már megunta az adott sorozat gyakorlását. 


Valószínűleg az aerobikban is azért jönnek ki minden évben új óratípusok, mert a legtöbb ember egy-két év alatt megun egy-egy órát, és valami újat keres. Most éppen a Zumba a sztár. Persze ezt a jógában is el lehet játszani, itt is évről évre jönnek ki az újabb irányzatok, óratípusok: akro-jóga, kontakt, Rocket vinyasa, Budokon (ezzel még majd mi is megismerkedünk), kötél-jóga, hinta-jóga, rúd-jóga, Jin-jóga, stb. stb. 


Na de térjünk vissza a napi gyakorláshoz, mert azért az Atma Center sokféle órát kínál, szóval aki változatosságra vágyik az ászanákat és az oktatókat illetően, azért az is megtalálja nálunk a számítását. Jóravaló jógink belépett a jógastúdióba, megkapta a függőséget, és most már heti ötször-hatszor bukkan fel. A családtagjai és az ismerősei felhúzott szemöldökkel nézik, hogy mi ütött belé, mert estre fél tíz előtt sohasem ér haza, és már csak a jógáról tud beszélni. Ezt még esetleg fel lehet dolgozni hosszú távon. Viszont van, aki ilyenkor átesik a ló másik oldalára, és elkezd duplázni, vagyis egymás után két jógaórát is végigcsinál. 


Nincs is ezzel semmi baj, ha valaki alkalmanként, az akaratereje és az állóképessége tesztelése érdekében akár négy órát jógázik egyhuzamban. De ha ezt heti négyszer vagy ötször teszi, akkor az már nem igazán fenntartható állapot. Nem is fizikailag, mert az emberi szervezet sok mindent kibír, hanem inkább mentálisan és motiváció-ügyileg. És az elme olyan, hogy ha valamivel a kelleténél többet foglalkozunk, akkor kiég, elveszíti az érdeklődését a téma iránt. Ha pedig leadunk az elképzelt "csúcsformánkból", "csústeljesítményünkből", akkor ezt kudarcélményként kezeli, és még inkább hajlamos lesz más vizekre evezni. 


Tehát a tapasztalatom azt mutatja, hogy a duplázók a legjobb esetben pár hónap múlva visszaállnak a napi egy gyakorlásra, vagy rosszabb esetben eltűnnek. Persze aki eltűnik, arról legfeljebb csak találgathatom, hogy hol jár és mit csinál a nagy jóga-utazása közepette. A legjobb esetben valahol máshol jógázik vagy más sportot választott. Például vannak futómániákusok, akik tavasszal eltűnnek, mert a szigetköröket róják, és csak ősszel látom őket újra. A legrosszabb eset azonban az, amikor teljesen abbahagyják a jógát és a mozgást, és visszatespednek a baráti körük mozgásszegény, depresszív életmódjába.


A mozgás az egy tudatállapot, és, bár a jógában az elme lecsendesítése, a mentális működések kikapcsolása a cél, én úgy gondolom, hogy az intenzív ászana-gyakorlás nem akadályozza ezt, hanem igazából elősegíti. És végeredményben az elme tréningje a legfontosabb dolog, ha tényleg hosszú távon szeretnénk gyakorolni. Gyakorolj a gyakorlás kedvéért, élvezd a gyakorlást, és oszd meg ezt az örömöt másokkal is! Igaz, hogy a képlet 5% élvezet és 50% fájdalom, de meg kell tanulni a fájdalmat is élvezni. 


Az egyik jó példa az életfogytiglani gyakorlásra B.K.S. Iyengar. Persze, hogy fanatikus, ezt senki nem vonja kétségbe. De az is biztos, hogy nem lenne kevésbé sikeres guru, ha nem gyakorolna napi hat órát kilencven-akárhány évesen is. Amikor itt volt Eyal, azt mondta, hogy Pattabhi Jois idősebb korában elengedte az ászana-gyakorlást, mert már nem ragaszkodott az élethez, Iyengar viszont nem engedi el, mert ragaszkodik hozzá. Hát én nem hiszem, hogy azért csinálja, mert "tough guy"-nak akar kinézni, bár kétségtelenül az. És azt sem hiszen, hogy az ászana-gyakorlás akadályozna bennünket a halálra való felkészülésben vagy abban, hogy mindet elengedjük a halálunk pillanatában. Napi két óra ászanázás mellé az ember annyi pránájámát és meditációt tehet hozzá, amennyit csak jónak gondol a spirituális céljai elérése érdekében. 


A következő hónapokban több olyan astanga-oktató is érkezik hozzánk, akik a jóga spirituális oldalával és mélyen foglalkoznak, és a workshopjaikon szerintem teljesebb képet alkothatunk arról, hogyan illetszhetjük össze az életünk darabkáit egyetlen kerek egésszé a jóga segítségével. Ideje irányba fordulni, és lassabb, de biztosabb lépésekkel továbbindulni az úton!

Nincsenek megjegyzések: