A padaván

Ez a bejegyzés azoknak szól, akiket érdekel, hogy mi a véleményem. A kommunikácónak ugye sokféle módja van. Van a diplomatikus, amikor nem akarjuk megbántani a másikat, általában azért, mert tartunk tőle, hogy akkor ő is meg fog bántani bennünket, védekezés gyanánt. Van a manipulatív, amikor nem érdekel igazán, hogy mi a másik véleménye, hanem csak egy bizonyos álláspontot akarunk kicsikarni belőle vagy meggyőzni róla. Van a ledorongoló, amikor a másik felet a saját egónk alá akarjuk gyűrni, és sárba taposni az önértékelését, hogy saját magunkat jobbnak lássuk nála. És végül van az őszinte, egyenes, nylít kommunikáció, amelyben mindkét fél felfedi önmagát a másik előtt, azért, mert tudja, hogy a saját gyengeségeinek, hibáinak beismerése nélkül nem képes a másikon sem segíteni.


A nyílt kommunikáció a legnehezebb fajsúlyú. Azért, mert annak következménye van. Azért, mert bizalom kell hozzá. Azért, mert ott a másik van a középpontban. Éppen ezért nagyon értékelem az olyan embereket, barátokat, akikkel tudok nyíltan kommunikálni, és akivel meg merjük mondani egymásnak, hogy mit gondolunk. Főleg azért, mert tudjuk, hogy a másikat érdekli, és számít neki az, hogy mit gondolunk. A tapasztalatom azonban az, hogy nagyon kevés olyan ember van az életben, a világon, aki készen áll erre a nyílt kommunikációra.


Én semmilyen kapcsolatot nem tudtam elképzelni az életemben anélkül, hogy lehetőségem lett volna az illetővel bizalmasan megbeszélni minden fontos dolgot. Amíg ez a lehetőség megvolt, addig a kapcsolat élt. Utána elszürkült. Megszoktam már, hogy sok barátom lesz, és utána ezek a barátok belefonnyadnak a szürke ködbe. Lehet, hogy erről én is tehetek, de nem hiszem, hogy kizárólagosan az én hibám lenne. Soha senkit nem akartam kihasználni, manipulálni, és senkinek nem akartam rosszat. Ha valakinek nem tudtam segíteni, annak lehet az az oka, hogy ezt nem megfelelően próbálom, de az is lehet, hogy az illető nem hajlandó befogadni azt, amit adni tudok vagy akarok. De szerencsére maradnak mellettem olyanok, akik kitartanak, és nem szürkülnek bele a jelentéktelen félhomályba. És ebből tudom, hogy végülis nem járok rossz úton.


Jógaoktatóként és főleg jógaoktatókat képzőként úgy érzem, hogy van egy felelősségem abban, hogy milyen példát adok az embereknek, akik rám bízzák magukat, és milyen útmutatást adok nekik. Persze ez egy felettébb kényes téma, ahogy már korábban is említettem, én itt nem szeretem a guru-tanítvány kifejezéseket használni. A tanítvány az, aki hálás akkor, ha a guru folyamatosan szidja, és egyre több lelkesedést képes ebből meríteni. Nos, ha egy ilyen klasszikus definíciót próbálnánk alkalmazni, akkor ki kellene jelentenem, hogy nincsenek tanítványaim, mert a legtöbb ember, aki a "mesterének" tekint, valójában nem is kíváncsi a véleményemre, én pedig nem erőltetem rá, mert tudom, hogy nem áll még olyan erős lábakon, hogy képes legyen annak a súlyát cipelni.


De azért most mindenféle kényszeredettség nélkül elmondanám egy pár szóban, hogy én kit tekintenék komoly tanítványnak, komoly gyakorlónak, és komoly oktató-jelöltnek. Nos, akkor öveket becsatolni!!! A padaván hetente hatszor legyen ott az órámon, és ne panaszkodjon, hogy hány fok van. Ha nem tud jönni, akkor gyakoroljon otthon, mert az úgyis egyértelmű lesz neki is meg nekem is, hogy fejlődik-e vagy pedig visszafejlődik. 


A padaván mindig lelkes, és mindig éhes.  Nem csak az ászanákat próbálja minél pontosabban és koncentráltabban végrehajtani, de odafigyel a légzésére is, és amennyiben oktató, folyamatosan fejleszti az oktatói ismereteit. Ott van a workshopokon, és velem együtt tanul a tapasztalt mesterektől. Nem panaszkodik, hogy nincs ideje és pénze a jógára. 


A padaván nem csak tornának tekinti a jógát, hanem életformának, életfilozófiának és küldetésnek. Éppen ezért tanulmányozza a jóga-irodalmat, és életét a jóga szellemében élve, törekszik a káros szenvedélyek elkerülésére, a tiszta életmódra és gondolkodásra. A padaván a jóga erkölcsi elveit is magáénak tekinti és gyakorolja. 


A padaván folyamatosan finomítja oktatási attitűdjét, lelkesen, de ugyanakkor érzékenyen átadva a jóga gyakorlatát az óráira látogatóknak, akiknek szemében attól hiteles, hogy azt tanítja, amit gyakorol. A padaván megpróbálja mindenkiből kihozni a maximumot, de ezt nem feltétlenül extrém igazításokkal éri el, hanem finom mozdulatokkal ráhangolódik az egyes gyakorlók igényeire. A padaván vezet, de nem várja el a követést. 


A padaván egy szabad ember, aki önszántából járja a jóga útját, és mindaddig mellettem marad, amíg úgy érzi, hogy én még adni tudok neki valamit. A padaván nem egy kiválasztott ember, egy kedvenc, hanem olyan valaki, aki olyan komolyan veszi a jógát, amennyire én is próbálom komolyan venni. 


Szerencsére többen is vannak ilyenek a környezetemben, és nem feltétlenül velük szoktam a legtöbbet beszélgetni. Ott vannak, és tudják, érzik, hogy mit kell tenniük, és elégedett vagyok velük, már ha ez valakit egyáltalán érdekel. 


A jóga folyama végtelenül hatalmas és változatos, de én nem magányos hajótöröttként szeretnék lecsorogni az óceánig, hanem egy jó rafting-csapattal karöltve bejárni ezt az izgalmas utat. Van még néhány üres hely az Atma hajóban, de komolytalanok kíméljenek!