Azt szeretném kérdezni tőled, hogy erős, szinte már elviselhetetlen fájdalom közepette hogyan őrizhetjük meg a nyugalmunkat, hogyan lélegezzünk és mire összpontosítsuk a figyelmünket hogy elviseljük a fájdalmat illetve hogy képesek legyünk tűrni csendesen?
Nem követelmény az, hogy csendesen tűrjük el, de persze az ember egy idő múlva rájön, hogy fölösleges üvölteni, mert ugyanúgy fáj. ha a légzésed szaggatottá válik, az annak a jele, hogy a fájdalom elvonta a fogyelmedet. ha folyamatosan próbálod visszahozni a figyelmedet a légzésre, akkor előbb-utóbb sikerülni fog, és közben legalább nem a fájdalommal foglalkozol.
Gondolok itt arra pl. hogy ha egy oktató fájdalmasan, nem túl kellemesen igazit bele egy ászanába.. illetve fájdalmas műtétre, vagy bármi egyéb ilyen helyzetre amikor a fájdalmat tapasztalunk és el kell viselnünk fájdalomcsillapitó nélkül..
Az első esetben a fájdalom általában elenyésző, sőt, ha jó az összhang az oktató és a gyakorló között, akkor kifejezetten katartikus hatású lehet. Öt légzés és vége... A másidk esetben általában nem kell nálkülözni az érzéstelenítést. A sebek csak azután fájnak, ha elmúlik az érzéstelenítés. Persze ilyenkor jobb, ha az ember nem úszik hetekig a fájdalomcsillapító mámorában, inkább bevállal egy kis léleknevelő szenvedést. Én láttam a nyagyanyámat morfium-mámorban agonizálni, de azt nem kívánom magamnak. Inkább a fájdalom.
Tegnap volt egy nagyon fájdalmas, feszítő foghúzásom, (mert nem hatott megfelelően az érzéstelenitő) és mély uddzsáji légzést végeztem, s arra próbáltam összpontositani a figyelmemet, hogy az elviselhetetlen fájdalmat kibirjam, és csillapitsam, és hogy nyugiban legyek, ne mozogjak a fogorvosi székben.
Nagyon nehéz volt egyenletesen lélegeznem, mert inkább erőltetetten, nagyon nagyokat sóhajtottam, és volt olyan pillanat amikor visszatartottam a lélegzetemet hátha az segit és még azért is hogy ne kezdjek el kapkodni a levegőt felületesen, hogy belülre összpontosítsak, és jobban, összpontositottabban, mélyebben tudjak kilélegezni, megnyugtatni szervezetemet.
Sajnos nem igazán tudtam mozdulatlanul maradni, és nyugodtnak lenni, nyöszörögtem nagy sóhajok közepette. Eléggé nehezen viseltem a helyzetet, mert nehezen birom ki az ilyen erős és a feszitő fájdalmat.
A foghúzás csak egy pár percig tart. Esetleg gondolj arra, hogy az életben vannak sokkal fájdalmasabb dolgok is, amik sokkal tovább fájnak. Például az amputált végtag fantom-fájdalma nagyon kínzó dolog, és nem tudsz vele semmit kezdeni.
Olvastam egy könyvben hogy fájdalomcsillapitó hatása van az un. ingalégzésnek, amikor nem tartunk szünetet hanem folyamatosan lélegzünk, de sajnos nekem nem sikerült a fájdalommentesítés/enyhítés ezzel a módszerrel, és sehogy sem.
Kár, hogy én még nem vagyok olyan magas szinten, hogy tudjak úgy uralkodni a testemen, hogy képes legyek kikapcsolni a fájdalmat, mint sok jógi :-)
Olyan jó lenne ha valamilyen módon sikerülne könnyebbé tenni azokat a pillanatokat, amikor ilyen helyzetben vagyok, de nem tudom hogyan lehetne a fájdalom-tűrőképességemet megnövelni, és a nyugalmamat megőrizni ilyenkor amikor a fájdalomtól a falra tudnék mászni..
Mindenki meg tudja tanulni kiküszöbölni a tudatából a fájdalomérzetet. Ez olyan, mint az oroszlán idomítása, és valóban a légzésre való összpontosításon keresztül vezet oda az út. Először közömbössé kell válni a fájdalommal szemben, utána pedig megtanulhatjuk tetszésünk szerint felhasználni azt az idegi impulzust, amit a fájdalomérzet kelt. A jógik és a régmúlt idók nagy szentjei a fizikai fájdalmat a lélek megtisztulása érdekében is tudták használni, persze ez tényleg komoly spirituális szint, ennél könnyebb megtanulni élvezni a fájdalmat, az viszont szintén egy ragaszkodás, amiről később le kell mondani, mert akadállyá válik a lelki fejlődésünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése