Bennem nem sejlett fel az, hogy megtaláltam a gurumat, vagy megláttam a fényt a jóga útvesztőjében, vagy valami hasonló ezoterikus klisék, de azt hiszem, Eyalnak nem is ez volt a célja. Nem elsősorban önmagát akarta eladni, rátukmálni az emberre, vagy bebizonyítani, hogy ő mindenkinél mindent jobban tud. Voltak olyan állításai is, amikkel nem értettem egyet, és lehet, hogy nem is fogok.
Annyit azonban szerintem mindannyian érzékeltünk, hogy a jóga egy végtelenül sokdimenziós dolog, és az ember hajlamos a saját korlátolt gondolokdásmódjára leredukálni a jóga-éleményeit is. A különböző vallások követői is azért vitatkoznak annyit, mert a "csakis nekem van igazam, és mindenki más téved" - látásmód biztonságot ad, ehhez könnyen tudunk viszonyulni. A saját utunk megtalálása, bejárása bizony sokkal nagyobb kihívás, több bátorságot és felelősséget igényel, mint egy kitaposott ösvény, hitrendszer elfogadása.
Abban igazat adok Eyalnak, hogy nem árt, ha az ember új impulzusokkal stimulálja magát, mert amikor minden nap ugyanazt gyakoroljuk, és kialakítunk egyfajta rutint, egy megszokott hozzáállást a gyakorlásunkhoz, akkor nem csak az ászanák terén lessulhat le a fejlődésünk, hanem a belső spirituális felismeréseink is a mindennapok monotonságába szürkülhetnek. És ilyenkor jön el az, hogy az ember kiábrándul a jógából.
Lehet, hogy eleinte nem ismeri ezt el önmaga előtt sem, meg a jógás barátai előtt sem, de abban a pillanatban, ahogy már nem tud megújuló motivációt találni a gyakorlásban való továbblépéshez, a jógához való viszonya elkezd fokozatosan fakulni és felszínessé válni. Az, hogy mennyire használjuk ki a lehetőséget, amikor ott vagyunk órán, vagy workshopon, vagy otthon gyakorlunk, dominánsan a motivációtól függ. Ha már nem érdekel, nem köt le, akkor csak azt várjuk, hogy minél előbb túl legyünk rajta, és a légzésünk, a meditációnk végig máshol kalandozik. Fokozatosan egyre könnyebben találunk kifogást a gyakorlás ellógására, és a végén le is szokunk róla. Sajnos a jó dolgokról könnyebb leszokni, mint rászoktatni magunkat.
Na jó, az elmélkedés vizeiről térjünk egy kicsit vissza a történésekre. Szerdától péntekikg reggelente Mysore gyakorlás volt ugye, utána ki szünet, majd elmélet, igazítások, beállítások. A wokrshopnak ez a része "tradicionális" astangások számára is befogadható volt. A péntek estéről érdemlegesen nem tudok nyilatkozni, mert a reggeli háromórás workshop, majd a Muay Thai edzés, majd két délutáni óra megtartása után kábé nirvána-közeli állapotban vegetáltam végig az esti workshopot. Az ászanák közben már mindenem fájt az egész heti fáradtságtól, és rájöttem, hogy a jógát sem lehet végtelen mennyiségben gyakorolni, kell a megfelelő pihenés is. A savászanát hosszúra vette Eyal, ami szintén idegesített, mert túl fáradt voltam ahhoz, hogy tudatosan lazítsak. Öt perc után mocorogni kezdtem, mert már felpattantam volna legszívesebben. Utána pránájáma szesszió következett, ami viszont kellemesen felfrissített.
Amellett, hogy a workshopon jó pár dolgot átmozgattunk, nyújtottunk, amikhez az egyes, kettes sorozatban nem úgy, vagy nem annyi ideig nyúlunk hozzá, a különböző csikung, jóga, bandha és pránájáma gyakorlatok egyvelege mindenféle érzelmi dolgokat is felhozott bennem, amiket szintén kénytelen voltam először tudatosítani, majd szépen elengedni, felismervén, hogy ez sem én vagyok. Ahogy Eyal mondta, a különböző gyakorlatokkal fokozatosan hántjuk le magunkról a hamis azonosítás rétegeit, míg végül csak a tényleges önvalónk marad.
A szombati workshopra valamivel kipihentebben érkeztem, így türelmesebben tudtam végigcsinálni a gyakorlatokat. Az elején egy csikung-szerű bemelegítő gyakorlatsort csinátunk végig, amiben főleg a guggolás volt a nagyobb próbatétel. Persze hiába lengettem a kezeimet ide-oda, nem sokat éreztem a prána ármalásából, de azért biztos jót tett. Utána elkezdtük a napüdvözleteket, amelyekbe Eyal számos gyakorlatot szőtt bele. Péntek este több páros gyakorlat is volt, de szombatra és vasárnapra is jutott belőlük egy pár. Utána a befejező sorozatot csináltuk végig, majd pránájáma volt, illetve vasárnap este mantra-éneklés.
A vasárnapi workshopon voltunk a legtöbben, csak elfelejtettünk csoportképet készíteni a végén. A szünet alatt ketten lefaroltak, őket úgy látszik, nem vonzotta a mantra éneklés. Egyébként a mangala-mantra végét énekeltük: lókáh szamasztáh szukhinó bhavantu, 108-szor. Volt, akinek egészen bejött és lelkesen végigénekelte, és volt, aki csak hallgatott közben. De szerintem kellemesen emelte mindannyiunk hangulatát a dolog és elégedetten intettünk búcsút Eyalnak, abban a tudatban, hogy talán a jövőben még találkozunk vele.
Szóval egy lépéssel közelebb kerültünk önmagunkhoz, és remélem, hogy e workshop alászűrődő csöppjei bennem is kicsíráztatják a megértés magjait, aminek gyümölcsei az oktatásomban is meg fognak mutatkozni. De ennek nem én leszek a megmondhatója, hanem azok, akik az óráimra járnak. Godspeed, & party on!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése