A jóga célja némileg ellentétes ezzel, hiszen a legfontosabb dolog az, hogy harmóniába kerüljünk önmagunkkal. Ez egy olyan belső cél, ami szintén idealisztikusnak tűnhet, hiszen az ember talán sohasem éli meg tartósan azt az érzést, hogy minden rendben van, tökéletesen megtaláltam a helyemet az életben, és napról napra helyes döntéseket hozok. Ez többek között abból is fakad, hogy az anyagi világ egy tökéletlen hely, és még ha megannyi erőfeszítést is teszünk az élet kihívásaival megküzdve, mindig történhet olyan dolog, amire nem számítunk.
A jóga nem csak abban segít, hogy a fizikai testünket hajlékonyabbá, rugalmasabbá, szívósabbá tegyük, hanem abban is, hogy az elménket képezni tudjuk ebbe az irányba. Ez segíteni fog abban, hogy az élet kihívásait, váratlan helyezteit gördükélenyebben tudjuk feldolgozni, és nehezebben billentsenek ki az egyensúlyi helyzetünkből. Természetesen ehhez először "meg kell találni a középpontunkat", hogy egy népszerű new age-kifejezéssel éljek. Ez mindenki számára más lesz, mert az életcéljainkat, a prioritásainkat elsősorban az önmagunkról akotott kép határozza meg. Ez pedig függ a neveltetéstől, a kapott kulturális értékektől, a karmától, a világnézettől, és a valláshoz, spiritualitáshoz fűződő kapcsolatunktól is.
Személy szerint én azt gondolom, hogy egy ateista ember nehezebben tudja megtalálni a saját középpontját egy múlandó dolgokkal teli világban, mint egy hívő ember, aki valamilyen formában elfogadja Isten létezését és a lélek örökkévalóságát, illetve magasabbrendűségét az anyaghoz képest. És talán az is kijelenthető, hogy az, aki komolyan foglalkozik a jógával, elindul a lelki evolúció útján, bár az "egyedfejlődés" mértéke rendkívül eltérő lehet, és természetesen itt is érvényes az az elv, hogy semmit sem szabad túlerőltetni.
Az én gyerekkoromban nem volt divat a vallásosság, sőt, a hívő embereket még üldözték is. Aztán a 90-es évektől kezdve divaba jött a vallásosság, de sajnos most is sokan vannak, akik csak divatból hisznek vagy járnak templomba, míg az értékrendjük ugyanolyan materialista maradt.
Nos, a jógában mindig a felszín felől a valódi értékek felé törekszünk. Ez nem egy versenysport, legalábbis amikor az órán gyakorlunk, akkor elsősprban önmagunkkal foglalkozunk, és nem másokhoz haosnlítgatjuk magunkat. Persze, ha valaki nagyon szépen csinálja az ászanákat melletted, az szerintem remek inspiráló erő, mert elkezded legalább elhinni, hogy ez nem is lehetetlen.
És persze az sem árt, ha az ember célokat tűz ki maga elé, például arra vonatkozólag, hogy mikor kezdi el gyakorolni a második, harmadik stb. sorozatokat. De persze az élet átírhatja ezeket a terveket és közben mégis fejlődünk. Minél inkább rájövünk, hogy mivel nem kell foglalkoznuk jóga közben, és mi az, aminek semmi köze a valódi önvalónkhoz, annál közelebb kerülünk a valódi értékekhez, amelyek mélyen önmagunkban rejlenek.
Lassan megtanuljuk, hogy nem azért jövünk jógaórára, hogy mások megcsodálják kifogástalan alakunkat vagy csilivili jóga-szerkónkat, illetve, hogy azon depressziózzunk, hogy milyen esetlen a mozgásunk és mackós az alakunk. Nem számít, hogy meg tudjuk-e csinálni az ászanát, vagy nem, csak az számít, hogy saját magunkhoz képest maximális és helyes erőfeszítést teszünk, a sérülések elkerülése mellett. Hiszen a gyakori sérülések is arra figyelmeztetnek, hogy nem jó irányba erőlködünk, nem helyes erőfeszítést teszünk.
Az, hogy lazuljunk el, és legyünk önmagunk, persze nem azt jelenti, hogy végig kell lustálkodni az órát, csak hogy elmondhassuk magunknak vagy másoknak, vagy megnyugtathassuk a lelkiiemeretünket, hogy jógaórán voltam. Ez is a felszínes hozzáállást tükrözi, és ilyen mentalitással nem fogunk túl sokat fejlődni. Ez pedig, legalábbis számomra, nem lenne túl inspiráló hosszú távon.
Szóval nem számít, hogy hány kiló felesleg van rajtunk, vagy mennyire nincs izmunk, vagy hogy olyan merevnek érezzük magunkat, mint egy bazaltoszlop, és az se számít, ha karikás a szemünk, vagy nem nézünk ki eléggé fiatalosnak. Az öreg ember, a beteg ember, a gyenge ember is el tudja kezdeni a jógát, csak a lusta ember nem tudja. És ha rendszeresen gyakorlunk, akkor fejlődni fogunk, csak türelem és szorgalmas munka kell hozzá.
Éppen ezért én mindent megengedek órán, és nem erőltetem, hogy valaki minden áron megcsináljon egy gyakorlatot, ha úgy érzi, hogy nem megfelelő neki. Egyetlen dologgal kapcsolatban vagyok intoleráns, az pedig a lustaság. Ha valaki nem teszi oda 100%-ban magát, vagy ellógja a gyakorlásokat, az nem tudja megkapni azokat az eredményeket, amelyeket a jóga adni képes. Ezzel persze nem tudok sok mindent kezdeni, mert ugye azoknak tudok segíteni, akik eljönnek, és gyakorolnak.
De aki ezt megteszi, az minden egyes alkalommal közelebb fog kerülni a tényleges ideálhoz, és messzebb azoktól a hamis elvárásoktól, amelyeket a környezete, a társadalom, és a saját elméje produkálnak, hiszen az ezeknek való megfelelés sok esetben inkább a feszültséget növeli, mint a boldogság-érzetünket. Szóval az egyik legfontosabb dolog, amire a jóga tanít, az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az "elfogadom önmagamat olyannak, amilyen vagyok" és a "tökéletes szeretnék lenni" között. Az egyik szélsőség passzivitást eredményez, aminek hatására megszűnik a fejlődés lehetősége, a másik viszont hiperaktivitást és túlzott erőfeszítést olyan célok elérésére, amelyeket később már nem is fogunk fontosnak tartani. Meg kell tanulni eldönteni, hogy mit akarunk elérni, és milyen áron, anélkül, hogy később megbánnánk. Mindenkit vár az igazság pillanata, minden nap, a matracon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése