Tüskeböki

Második nap reggel már Bhaktipada is jött jógázni. Neki is ez volt az első alkalom, úgyhogy Padma sokat foglalkozott vele, mivel még az egész sorozat ismeretlen volt számára. Én többé-kevésbé Mysore stílusban gyakoroltam, mivel ismét a többiekkel foglalkozott jobban. Mondta is az óra végén, hog nekem meg Timinek Mysore óra lesz, a többieknek meg vezetett, mert mi haladók vagyunk. De azért szóljunk, ha valamelyik póznál segítségre van szükségünk, mert szívesen megtekerget. 

Két dolgot vettem észre tegnaphoz képest: egyrészt merevebb voltam, vagyis nem annyira működött az első napi "Take it easy" mantra, mert például a szuptakúrmászanám egyre katasztrofálisabb, dehát lehet, hogy még jobban el kell engedni, és akkor elkezd működni. A másik pedig az, hogy a tegnapi Muay Thai edzéstől jó kis izomlázam lett a tricepszemben és a hátamban is. Ma hamarabb végeztünk, egy óra 40 perc alatt. Mindenki boldog volt, és elindultunk reggelizni. 

Reggeli közben kitaláltuk, hogy akkor ma elmegyünk bekvóter-trippezni, vagyis hajókázni a csatornahálózatban. Délután kettőre volt kitűzve az indulás, addig még tudunk egy kicsit strandolni is, meg esetleg ebédelni. A lányok a fejükbe vették, hogy márpedig strandröplabdázni kéne, és meg is alkudtak egy gumilabdára 80 rúpiért. A strandnak a taxiállomás felőli végében fel volt szerelve egy háló, így hát oda iramodtunk, közben Bogyót beadtuk ájurvédikus masszázsra. 

Röplabda előtt természetesen le kell hűteni magunkat, így irány a tenger! Nagy iramban szaladtam én is befelé, de az első lépésemokr éreztem, hogy valami reccsen a jobb lábam alatt, és hirtelen telement tüskékel a talpam. Valószínűleg megtaláltam Kovalam egyetlen rezidens tengeri sünét, mivel tavaly egy árva darabbal nem találkoztunk. Egy nagy tüske a talpam véknyában, meg kilenc kicsi. Mindenki összeszaladt, elkezdték műteni a lábamat. Még a parti doki is megjelent koszos dótiban és fekete körmökkel. Amikor ő kezdte kapargászni a lábamat, azon imádkoztam, nehogy helyben megműtse. Szerencsére intett, hogy "Hospital", aztán elment. 

Évi kíséretében kisántikáltam a taxi-sztendhez, és száz rúpíban megalkudtunk a motoros riksával, hogy vigyen el a kb. ötven méterre lévő Upasana Hospitalba, majd vissza. Komoly recepció volt odabent, még egy bejenetőlapot is ki kellett tölteni. Egy negyed órás várakozás után betessékeltek egy szobába, és egy nővérke nekiesett a tüskéknek a talpamban. A nagy egészen könnyen kijött, a kicsikhez viszont tű kellett. Emlékezetem szerint most láttam először steril tűt Indiában. Jó tíz percig vágtam a grimaszokat, Évi pedig izgult és ájuldozott, mire kijött az összes tüske. Be a dokihoz. Az már támadott volna tetanusz-injekcióval meg antibiotikummal, de előtte szerencsére visszaküldött kötözésre. 

A korábban említett mosolygós nővérke lejódozta a talpamat, majd szép fehér bandázst tekert rá, tiszta fighter kinézetem lett tőle. Úgy döntöttem, hogy itt a kedvező pillanat kereket oldani, mert csak megmaradok már ezek után. Riksába be, partra le. Fürdés nuku két napig, valahogy csak kibírom. Egy gyors ebédre jutott még időnk a Santanában, amit Vera bereklámozott, hogy milyen jó hely. Én persze tudtam, hogy nem az, de már nem volt időnk máshová menni kettő előtt. Nagy nehezen kihozták a zöldséges rizst, panír kadai-t (ez egy füstölő rézedényben szószban fővő-sülő házisajt-darabokból álló étel, ahhoz csapátit, zöld salátát és az elmaradhatatlan lime-szódát. Ja igen, ma is ettünk hölgyujj (okra) szabdzsit.  

Nagy nehezen kikértük a számlát is, és valamivel kettő után visszaértünk a hotelbe. A hotel-tulajdonos egy hatszemélyes kocsit szervezett nyolcunknak, úgyhogy szépen be kellett préselődnünk a Toyotába, vagy mi volt az. Kábé fél órás tekergős út után Poowarba értünk, és a kikötőben veszteglő nyolc személyes hajóra ültünk. Mintegy három órás hajókázás következett a dzsungelben, és egy tó partján ki is kötöttünk, ami határos volt az óceánnal, csak egy kis homoksáv választotta őket el. Tavaly is ugyanitt hajókáztunk, és azt tapasztaltam, hogy megemelkedett a vízszint, de azt is el tudom képzelni, hogy ez annak köszönhető, hogy tavaly a tó és a hozzá kapcsolódó csatorna-hálózat összekapcsolódótt a tengerrel, és onnan feltöltődött. 

Sok szép madarat láttunk, és egy emberke oda is szegődött mellénk a bottal hajtott hajójával. Megfogta a miénket, és beszédbe elegyedett velünk. Kiderült, hogy vonatokon dolgozik, és ÁNTSZ-es, vagyis a víz és az ételek minőségét ellenőrzi. A falusi kissrácok fejeseket ugráltak a kedvünkért a vízbe, és tollat koldultak, ami viszont nem volt nálunk. 

Utána visszaerőltettük magunkat a kocsiba, és zötykölődtünk hazáig. A hotel melletti dombtetőn álló templomban ma van a fesztivál első napja, és ennek örömére éjfélig nyomatták a Bollywood-számokat a színpadjukon teljes hangerővel. Estére csak megéheztünk egy kicsit, ez alkalommal a Suprabhatam vegetáriánus étterem felé vettük az utunkat. Ismét paradicsomos okra, sült padlizsán besamelben, valamint gobhi alu szabdzsi különböző paratákkal. Ja és az elején mangó, papaja és ananász frissen facsart levével nyitottunk. Bhaktipad még egy csokis palacsintát is kért a végére, én maradtam a pálcás jégkrémnél.

Este még összefutottunk a parton a partiruhába öltözött lányokba, akik akkor indultak bulizni. Most már kezdem érteni, mért keveselli egy nő a 32 kilós súlyhatárt, hiszen még nem nagyon láttam őket kétszer ugyanabban a szerkóban, amióta itt vagyunk. Intenzív volt a mai nap is, úgyhogy a délutáni Thai box kimaradt, meg hát pihentetnem is kellett a sebeimet. De sebaj, majd holnap belehasítunk!