Hullámok

Még egy bejegyzés a vízpartról, Pávalány blogjára reagálva, akinek kisebb vízi balesetét én is emlegettem a napokban. Szóval Kovalamban nagyok a hullámok. Nem tudom, igaz-e, de úgy hírlik, hogy minden héten belefullad pár turista a vízbe. Ennek szerintem az elsődleges oka, hogy azt gondolják: "Tudok úszni, gyerünk befelé!" Igen ám, de itt nem csak a hullámok nagyok, hanem az áramlatok is erősek, és ha véletlenül olyan mélyre mész, ahol nem ér le a lábad, akkor nagy esélyed van rá, hogy behúz a víz, és nem tudod visszaküzdeni magad a partra. Ilyenkor a lájfgárd már tehetetlen, maximum a sípját bírja fújni. 


Plusz a hullámok. Az utóbbi két napban eléggé megélénkült a szél, és nem voltak ritkák a két-három méter magas hullámok sem. A szörfösök is próbálkoztak, de ahhoz azért ez nem elég, hogy tényleg percekig tudj siklani a hullámokon, mert előbb partot érsz. A hullámlovaglós karrieremet (persze deszka nélkül) már a kilenvenes évek végén kezdtem, Jagannatha Puriban, ami Orisszában található, a Bengáli-öbölben. Az  ember ugye megvárja a hullámot, felugrik oszt ráfekszik, majd szépen kisodortatja magát a partra. A lényeg a megfelelő időzítés, és annak kiszámítása, hogy melyik hullám megfelelően "érett a feladatra". 


Ha a hullám túlérett, mire odaér, ahol te állsz, akkor a teteje átcsap, és habokat verve zúdul lefelé. Ilyenkor a legjobb, ha fejest ugrasz a hullám ALÁ, és lehasalsz, amíg elvonul feletted. Ha felugrasz, nagy eséllyel átfordít vagy földhöz vág, úgy, ahogy vagy. Ilyenkor a horzsolások és a fuldoklás mellett könnyen kijuthat egy válltörés vagy gerinc-roppanás is. Nekem 1996-ban roppant meg a gerincem, körülbelül szívmagasságban, amikor egy hullám átfordított Puriban. Elmozdult a csigolya, és utána minden hajnalban hátfájásra ébredtem, ha hat óránál többet feküdtem hanyatt. Semmilyen csontkovácsnak nem sikerült helyre tennie, és évekig szenvedtem, mire ismét eljutottam a jógáig. 


A jóga volt az egyetlen dolog, ami annyira segített a gerinc körüli izmok tidatosításában és megerősítésében, hogy a helyére került a csigolyám. Ezzel egyidőben, gondolom, valamiféle érzelmi megnyílás folyamata is elkezdődött, mert azóta sok mindenféle változás történt az életemben. De a jóga továbbra is toplistás, és mind a mai napig meglepődöm azon, amikor egy jógás azt mondja, hogy megfájdul a dereka a hátrahajlításoktól. Nem azért, mert elképzelhetetlennek tartom, inkább azért, mert én sohasem szoktam derékfájdalmat érezni, még 108 dropback után sem. 


Szóval ha időben elkapod a hullámot (mielőtt átcsap és megtörik), akkor meg tudod lovagolni az erejét, és deszkaként ráfeküdve akár a partig is kivisz. Roppant jó, meditatív érzás, amikor körülötted zubog a víz, te meg suhansz, mint egy torpedó. Na jó, van benne egy kis adrenalin is, dehát az legális :-) Persze a végén, ha nem vigyáz az ember, szintén lehorzsolhatja a hasát vagy a fejét. Szóval a víz erős, és a hullámnak legfőképpen a taraja erős, ezért ha látod, hogy éppen aláomlik előtted a felmagasodó vízfal, akkor bizony a legjobb, ha hasra vágod magad és átúszol alatta. Tisztelni kell a természet erejét, hiszen ez is Isten erejének a parányi töredéke.


Én úgy érzem, hogy harmóniában vagyok az elemekkel, főleg, amióta jógázom. Imádom a napot, a tengert, a homokot és a szelet is. Persze a hideg nem annyira a kedvencem, dehát az nem szerepel a négy elem között :-) Az ember frusztrációja általában abból fakad, hogy uralni próbálja az elemeket, vagy figyelmen kívül hagynni az erejüket. Ehelyett harmóniába kell kerülni velük, és ráhangolódni a lüktetésükre. Ez az egyik módja annak, hogy felülemelkedjünk az elemek hatásán, legalábbis ami az elmét illeti. Padandzsali azt mondja, hogy a jóga állapota az, amikor megállítjuk az elme hullámzását, "lefojtjuk" a csitta-vrittiket. Ennek egyik módja az, hogy tökéletes összhangba kerülünk az elemekkel, érezzük azok változásait, de nem feljesztünk ki valamilyen ragaszkodást vagy ellenszenvet az elemek különböző állapotai iránt.


Bár kifejezetten melegben szeretek jógázni, az a tapasztalatom, hogy az utóbbi években a hideget is könnyebben tolerálom, sem az egészségemre, sem a tudatállapotomra nem hat annyira, mint korábban (mondom ezt én innen a jó meleg Kovalamból). Nem baj, ha hazaérek, majd gyakorolhatom a hideggel szembeni semlegességet...


Szóval ez a hozzáállás, amit a természeti erők működésével kapcsolatban gyakorolhatunk, kiterjeszthető más érzékszervi vagy mentális tevékenységekre, és a másokhoz fűződő kapcsolatainkra is. A jógikus elme állapotát egy nyugodt tó felszínéhez szokták hasonlítani. Őszintén szólva engem az óriási hullámok jobban szórakoztatnak, mint a csendes tófelszín, de az állandóságot és háborítatlanságot a tenger mélyén is meg lehet találni. Tehát meg kell tanulnunk azt is, hogy a hétköznapi életünk háborgó viharain túl megtaláljuk azt az állandóságot, amelyben elsődlegesen igazak vagyunk önmagunkhoz, valamint hűségesek, megbízhatóak vagyunk a kapcsolatainkban, bármit is hoz a sors. Miután a hullámok elültek, holnap majd tényleg beszélünk a felszabadulásról is :-).