Harcos jógik

Az utóbbi hét blogos kommentjein többen felhördültek, és levonták a konklúziót: "Ez nem jógikus." Milyen érdekes, hogy valamilyen oknál fogva nem lepődöm meg, illetve nem háborodom fel azokon a megnyilvánulásokon, amelyeknek céltáblája azért javarészt én voltam, sőt, mondhatnánk azt is, hogy örültem, hogy eljátszhatom a bűnbak szerepét, mert azoknak az embereknek talán megkönnyebbülést okozott, hogy rám önthették az indulataikat.


A jóga mindig a megtisztulásról szól, és ahhoz, hogy meg tudjuk tisztítani a szívünket, először fel kell ismerni, és el kell ismerni, hogy milyen szennyeződések is vannak benne. És persze ezek nem néznek ki jól, nem szívesen mutogatja az ember, illetve nem szeretné, hogy a személyiségével, vagy a társadalmi kapcsolataiban betöltött szerepével azonosítsák. Ezért névtelenül kommentel és könnyebbül meg. Nehéz felvállalni a hibáinkat, és én talán ebből a szempontból is előnyös helyzetben vagyok, mert sokan vállalkoznak arra, hogy rámutassanak a hibáimra. Tény, hogy van még mit fejlődnöm, és van még egy csomó előnytelen és "nem jógikus" tulajdonságom. 


Szóval agresszió, indulatok, negatív érzelmek. Hogyan férnek ezek össze egy jógi imidzsével? Nyilván sehogy, de hát mint mondtam, ezen dolgozni kell, és az első lépés annak a felismerése, hogy ezek még mindig ott vannak a szívünkben. Nekem nem kenyerem a mézesmázos álszent szerep játszása, mert ha nem szívből jön, akkor talán még károsabb, mint a gondolataink őszinte kifejezése, még ha az néha bántóan is hangzik. És leginkább önmagunkra nézve káros, mert általában saját magunkkal tudjuk a legkönnyebben elhitetni, hogy mennyire jó fejek vagyunk.


És megint jönnek az elvárások. A jógi békés, erőszakmentes. Valóban, én is ezért hangsúlyozom, hogy vegetáriánusnak kell lenni, bár vannak, akik úgy gondolják, hogy egy húsevő is simán tud erőszakmentes lenni. És a jógi ugyebár nem foglalkozik küzdőspotokkal, vagy harcművészetekkel (a két fogalom közti különbségről már futottunk egy pár kört egy másik fórumon), mert ő rábízza magát Istenre. Való igaz, ezt én is így gondolom, hogy rá kell magunkat bízni Krisnára, Ő majd megvéd. De azért bejönnek Duncan Wong Bruce Lee-t idéző mozdulatai, bár persze nem gondolom, hogy ez általános sztenderd kell, hogy legyen a jógaoktatók között. Minden esetre érdekes színfoltja a jógás világnak.


Szóval ha esetleg valakinek szemet szúr, hogy miért járok Thai boxra, akkor elmondom, hogy azért, mert tetszik az ilyen testmozgás, és biztosan van bennem egy adag szenvedély is, amit ilyenkor kiélek. De tegyük hozzá, hogy életemben nem verekedtem össze senkivel, és nem is tervezem a jövőben sem. Az agressziót még mentális vagy érzelmi szinten, illetve szóbeli formában sem tartom célravezetőnek, mert én az önkéntes együttműködés híve vagyok, és nem szeretek senkit sem rákényszeríteni semmire. A szeretet mindig önkéntes, ha már erőltetjük, akkor nincs sok értéke. 


Érdekes dolog azért perspektívába állítani, hogy hol és mikor milyen társadalmi szerepet szántak a jógiknak. Indiában ugye évszázadok óta vannak jógik, és mindmáig javarészt társadalmon kívüli személyeknek számítanak, főleg az olyan irányzatok képviselői, mint a nága-babák, akik az erdőben laknak vagy állandóan zarándokolnak, a halottégető máglya hamuja az egyetlen öltözékük, és hatalmas háromágú szigonyokat meg kardokat lóbálnak. Hát békésnek nemigen nevezhető látvány. Mark Singleton "Yoga Body" című könyvében egy egész szociográfiai tanulmányt készített erről a témakörről.


Nos, ezek a jógik évszázadokon keresztül, főleg a brit gyarmatosítás ideje alatt igazából titkos ellenálló szervezetet alkottak az idegen megszállás ellen. Mivel nem függtek a társadalom által biztosított szükségletektől, ellenőrizhetetlenek és irányíthatatlanok voltak.  Szinte kalóz- vagy gerilla-bandaként ők ellenőrizték a kereskedelmi utakat, néha kiraboltak egy-egy szállítmányt, talán még embert is öltek. Na jó, nem kell megijedni, nem azt mondom, hogy ez a jógik számára szánt tökéletes szerep! De akkoriban erre volt szükség, így ezt is betöltötték. 


Mahatma Gandhi a Bhagavad-gítát lóbálva prédikálta az erőszakmentességet, amelyben történetesen Krisna győzködi Ardzsunát, hogy mészároljon le több száz millió embert. Sok indiai politikus viszont nem értett egyet Gandhi politikájával, ezért titkos ellenálló osztagokat képeztek ki, amelyek tagjainak erősnek kellett lennie, és érteniük kellett a harchoz. A 20. század elején a hazafias ellenállás kiképző központjaivá éppenséggel a "jógaterem" fedőnév alatt futó tornatermek váltak, amelyek vezetői jógát oktató guruként kutatták az indiai tradícióban fennmaradt harcművészeti rendszereket, és ezekből alakultak ki a ma ismert indiai birkózás, a shirayan vagy a kalari stílusok. Ezek képzési rendszere nagyon sok ponton összekapcsolódott azzal, amit manapság jóga vagy astanga-jóga néven ismerünk, illetve a nyugati testedző ismeretek is kifejtették rá hatásukat. 


Két példát ragadnék ki. Bikram Choudhury mestere, Bishnu Charan Ghosh egy kalkuttai "gymkhana" vezetője volt, ahol elsősorban testépítőket edzettek, de a kiképzésük részeként napi 84 ászanát is végig kellett csinálniuk. Ebből alakult ki a ma ismert Bikram, Hot Yoga vagy Yoga Challenge rendszere. Thirumalai Krishnamacharyát pedig a Mysore-i Maharadzsa szponzorálta, hogy az edzőtermében a királyi család fiait képezze. Neki is Mysore más testépítő klubjaival kellett vetekednie, és olyan eredményeket kellett felmutatnia, amelyek több mindenkit meggyőznek arról, hogy a jóga nem csak az erdei remeték agytornája, hanem egy teljes értékű egészségmegőrző és -fejlesztő módszer. 


Nem csoda, hogy ma ez a két irányzat éli reneszánszát, és egyre többen keresik a kihívást jelentő "hardcore" órákat, amellett, hogy azért a visszafogottabb irányzatoknak is van közönsége. A Hot Ashtanga valóban extrém sport a jógairányzatok között, és a holnapi bejegyzésben szeretnék élettani aspektusból is beszélni egy kicsit arról, hogyan hat a jóga az izomzatra és a szervezet teljesítőképességére. A végére pedig egy kis hadonászós videó Duncan Wong-tól: