Nehéz az élet

Tegnap tettem fel a következő idézetet a Facebook-ra Francesca Reiglertől: "A boldogság hozzáállás kérdése. Vagy nyomorulttá tesszük magunkat, vagy boldoggá és erőssé. Az erőfeszítés mértéke ugyanannyi." Erre persze jöttek a kommentek, hogy ez azért nem teljesen így van, az ember nem csak úgy választja magának a boldogságot vagy a szenvedést. Kétségtelenül igaz, hogy ott van a karma törvénye (ami persze szintén arról szól, hogy mit választunk magunknak), és ezért úgy tűnhet, hogy sok esetben kész tények elé vagyunk állítva. De ez igazából csak azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk jó képet vágni az élethez, bármit is hozzon.


Van egy olyan bengáli mondás, hogy meg kel próbálni a legjobbat kihozni a legrosszabb üzletből is. Tehát a fenti idézet igazából az attitűdről szól. Még a látszólag legkilátástalanabb helyzetben is meg kell tanulni felfedezni a pozitívumot, a fejlődés lehetőségét, azt, hogy mit profitálhatunk, milyen tanulságot vonhatunk le belőle. Ez gyakorlás és képzés kérdése. És ha használjuk az eszünket, akkor nem csak a helyes attitűdöt tanuljuk meg alkalmazni minél több helyzetben, hanem megtanulunk bölcs, előrelátó döntéseket hozni, és így fokozatosan a saját karmánk uraivá válhatunk.


A boldogság és szenvedés arányával kapcsolatban Krisna azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy hagyjánból 50-50%. Lehet, hogy egy életre lebontva ez nem mindig tűnik így, de hogyha egyben látnánk az életek végeláthatatlan sokaságát, amiket eddigi reinkarnációs ciklusunk során végigéltünk, akkor azt mondanánk, hogy tényleg nagyjából ugyanannyit szenvedtünk, mint amennyi élvezetben részünk volt. Ez olyan, mint az óriáskerék - egyszer fent, egyszer lent. 


Krisna azt a hasonlatot használja, hogy a boldogság és a szenvedés elkerülhetetlen váltakozása olyan, mint a tél és a nyár váltakozása. A bölcs embernek meg kell tanulnia tolerálni ezeket a változásokat, és nem szabad, hogy bármelyik is befolyásolja a kötelessége teljesítésében. Amikor gyakorlunk, azt is is érdemes kötelességszerűen tenni. Persze az csak jó, ha valaki pluszban motivált és lelkes is, de ha egy nap hiányzik a lelkesedés, akkor is meg kell csinálni a gyakorlást, legalább kötelességből. Ha csak akkor gyakorlunk, amikor kedvünk van, akkor nem fogjuk sokra vinni, főleg az astangában. Ez mind a mentális küzdelmek kategóriájába tartozik. 


Szóval egyenlő erőfeszítést tehetünk arra is, hogy az 50% szenvedést, ami az életünkben van, felnagyítsuk és előtérbe helyezzük, vagy kifogásnak használjuk bizonyos dolgokra, de ettől biztosan nem leszünk boldogabbak. Viszont ugyanakkora erőfeszítést tehetünk arra is, hogy a pozitív dolgokat helyezzük előtérbe önmagunkban és MÁSOKBAN is. Egy másik mondád szerint, ha valakiben van egy jó tulajdonság és száz rossz, akkor azt az egyet kell erősíteni, és fokozatosan elnyomja a többi rosszat is. De ha valakiben csak a rosszat látod, akkor egy idő múlva nem fogod a jót látni, még ha több száz jó tulajdonsága is van. 


Az, aki önmagából ki tudja hozni a legjavát, általában másokból is ki tudja hozni a pozitívumot. Az ilyen embert nevezik vezetőnek. Aki viszont nem képes megküzdeni a saját rossz tulajdonságaival, és másokat is a félelemben tartás által akar uralma alatt tartani, illetve elveszi az önbizalmukat azáltal, hogy csak a gyengeségeiket emlegeti állandóan, az nem igazi vezető, hanem zsarnok, és nem kell csodálkoznia, ha egyszer belázadnak ellene az alattvalói. Ilyenkor szoktak kezdődni a forradalmak. 


Persze a legjobb, ha önmagunkon belül próbálunk forradalmat véghezvinni, ez talán kevésbé véres, mint mások mellen hadakozni. És garantált a győzelem, Erről szól a jóga. Van, akinek több küzdelem lesz, van, akinek kevesebb, de az eredmény mindenképpen megéri, és maga küzdelem igazából fontosabb is, mint a célok, amelyeket kitűztünk magunk előtt. Ahogy Madách mondta: "Ember küzdj, és bízva bízzál!" Óm.