Ma már ez nincs. Mindenkire magára van bízva, hogy gyakorol-e vagy nem, jön-e órára, vagy nem. Én személy szerint elvonási tüneteket élek át, ha egy vagy két napig nem gyakorolhatok. Hallottam olyat, aki azt mondta, hogy egy-két hónap intenzív gyakorlás után érdemes egy-két hét szünetet tartani, hogy a test tudjon regenerálódni, és utána milyen jól megy a gyakorlás. Nekem a heti egy pihenőnap a maximum, mert szeretek edzésben maradni. Ugyanakkor az sem célszerű, hogy például kimegyünk Indiába, vagy elmegyünk jógatáborba, és a heti egy-két gyakorlásról hirtelen napi kettőre váltunk. Persze egy hétig ki lehet bírni, és nem is árt, de jobb, ha az embere előtte, utána is fenntartja a lelkesedést.
Tavaly, amikor kimentem Kovalamba, valahogy nehezen álltam át. Az első másfél hét csupán arra volt jó, hogy az itthoni formámat visszahozzam, utána volt némi fejlődő tendencia. Remélem, idén azért jobban fog menni, bár például a csípőnyitásban vagy a kartámaszokban most sem remekelek annyira. Egy szó, mint száz, ha az ember nem akaraj folyton az elejéről kezdeni, akkor ne hagyjon ki heteket, és főleg hónapokat. Persze minden erőfeszítés értékelendő, és én mindenkit szívesen viszontlátok az órákon akár évek múltán is, de például a tanároktól azért több várható el szerintem.
Korábban is említettem már, hogy egy tanár akkor hiteles, ha rendszeresen gyakorol. Akkor a tanításának lesz mélysége, lesz mögötte tapasztalat, meggyőző erő. Hogyan tudok valakit meggyőzni arról, hogy csináljon valamit, ha én sem csinálom? A szavaknál sokkal meggyőzőbbek a tettek és a példamutatás. Az meg aztán végképp ciki, ha a tanár nem tud az órán megmutatni egy ászanát, amit a diákoktól elvár. Akik még nem ismernek, engem is néha próbára akarnak tenni egy-egy gyakorlatnál, és kihívóan kérik: "Megmutatnád?" Persze ez azért ritkán fordul elő, mert amúgy is mindent mutatok az órákon. De nagyon szégyellném magam, ha valakit "test-dublőrnek" kéne használnom, mert nekem abszolúte nem megy valami.
Mindegy, én elmondom, hogy mit tartok alapvető követelménynek egy jógatanárral szemben, és mit tekintek önmagamra is érvényesnek, aztán mindenki döntse el, hogy ez őrá vonatkozik, vagy pedig nem :-). Szóval heti hat gyakorlás az alap, és ebből egyszer vagy kétszer érdemes elmenni egy másik tanár órájára. Nem csak Indiában, és nem csak a külföldi oktatók workshopjára. Máskülönben az ember könnyen azon kaphatja magát, hogy arra gondol: "Én vagyok a legjobb, nekem már itthon senki sem tud semmit sem tanítani." Nos, a legjobb tanárokon mindig ezt látom, hogy alázatosak, fejlődni vágynak, és tudnak tanulni másoktól.
Ismerek persze olyan tanárokat is, akik nem járnak senkinek az óráira, sőt, olyat is, aki nem is gyakorol, de szívesen oktat, de ez engem annyira nem inspirál. Nekem még a gimnáziumi tornatanárom is kifogástalan kondiban volt hatvan évesen. Úgy hívták, hogy Kokó, vagyis kopaszkovács, és amikor nem tudtuk megcsinálni a saslendületet, akkor lazán bemutatta, ha pedig henyéltünk, olyan "kakasnyakast" lekevert, hogy csak úgy nyekkentünk. Neki volt az a mondása, hogy "Magadnak dolgozol, három, négy!"
Szóval nem azért gyakorolunk vagy megyünk órára, hogy másokra a jó benyomást tegyünk vagy rajongókat szerezzünk vagy mittudomén. Hanem azért gyakorlunk, hogy elmélyítsük a saját kapcsolatunkat a jógával, és megtapasztaljuk azokat a csodákat, amiket parancsszóra, kényszerítésre, vagy az elismerésre való vágytól vezérelve sohasem élhetünk át. A jóga azt jelenti, hogy összekapcsolódás a belső énünkkel, és ez az az élmény, amitől felragyog a jógi arca, és amitől elégedetten távozik haza egy kíméletlen jógaóra után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése