Íliopszoász

Ez a a cím úgy hangzott, mintha egy ógörög eposzról lenne szó, pedig valójában a csípőhorpasz-izmokról fogunk értekezni. Az izomcsoport két, illetve három izomból áll: az Iliacus (csípőizom) a combcsont belső felén ered, és a csípőtaréjhoz kötődik, míg a Psoas minor és Psoas major az ágyéki csigolyák két oldalához kapcsolódnak.  


Ez az izomcsoport roppant fontos szerepet játszik az uddíjána-bandha végrehajtásában. Egy kezdő gyakorló általában a hosszanti hasizmát feszíti meg, amikor a bandhát próbálja csinálni. Egy haladóbb a hasizmok legbelső rétegét próbálja behúzni, és vákuumot létrehozni a hasüregben, aminek már van egy felhajtó ereje. 


Az uddíjána bandha ugyanis könnyedet felfelé áramlót jelent, és mint ilyen, az olyan pózokban van elengedhetetlen szerepe, mint a bakászanában, kartámaszokban, csaturangában és a vinyászákban. Nem tudjuk emelni a súlypontunkat anélkül, hogy aktiválnánk az uddíjána bandhát. Ahhoz pedig, hogy ezt megtegyük, tudatosítani kell a csípőhorpasz működését. Ennek az izomcsoportnak a szerepe ugyanis összefügg a súlypont áthelyezésével. A medencéhez felülről az ágyéki csigolyák, alulról pedig a combcsontok kapcsolódnak. Amikor sétálunk, áthelyezzük a súlypontot, és ezzel összhangban változtatjuk a comb, medence és a gerinc kölcsönös helyzetét. Az álló pózokban ezért szintén fontos az iliopszoász tudatos használata, vagy például a kézenállásnál. 


Ugyanez az izmocsoport a derekunkat is óvja a túlterhelésről. A következőkben azokat az ászanákat szeretném megemlíteni az egyes sorozatból, amelyekben különösen fontos a csípőhorpasz aktiválása. Mivel a csípőhorpasz emeli a combokat a has felé, nyilván az összes előrehajlító pózban szerepe van. Bizonyos gyakorlás után az ember képes arra figyelni, hogy a keresztcsont és a combok által bezárt szög csökkentésére törekedjen, és akkor tudja nyújtani a hátát az előrehajlítás közben, mindez a csípőhorpasznak köszönhető. 


A Pársvóttánászanában és a féllábas előrehajlításokban is ez az izom segít abban, hogy ne billenjenek oldalra a csípők. Aki az utthita-pársvaszahitában nem aktiválja, annak általában hátra kilóg a feneke. Az utthita-dandászanáról nem is beszélve. A csónakpóznál nem csak a lábak szögét tudjuk rögzíteni vele a medencéhez képest, hanem a derekunkat is tudjuk emelni, így nem terheljük túl a porckorongokat. Hasonlóan működik a dolog a matszjászanánál és az azt követő lábemelős póznál. A legtöbb embernek itt szokott megfájdulni a dereka. Ilyenkor a keresztcsontot lejjebb kell engedni, és a mellkas kiemelésére koncentrálni, miközben nyújtjuk a derekunkat. Ha kiengedjük a hasunkat ezekben a pózokban, akkor az iliopszoász is ellazul, és a keresztcsont felfelé billen, az alsó porckorongokat pedig túlterheljük. 


A bhudzsapídászanánál és a kartámaszoknál is egyértelmű az uddíjána fontossága, és ilyenkor is igazából a csípőhorpasz segítségével emeljük a súlypontot. Ha jól emeljük, akkor a bakászanából vagy a tittibhászanából fel is bírunk menni kézenállásba, de igazából az összes kézenállásba felemelésnél fontos a csípőhorpasz. És ha már fent van a súlypont, akkor is ezzel az izomcsoporttal tudjuk egyensúlyban tartani a lábainkat a törzshöz képest. Mindezt a gyertyában és a fejenállásban lehet begyakorolni, ahol szintén aktiválni kell őket, ha teljesen egyenes törzzsel akarjuk végezni.


A hídba történő leereszkedés, illetve felállás esetén is nagyon fontos a csípőhorpasz használata, hiszen a mozdulat akkor lesz könnyed és folyamatos, ha a csípőt és a súlypontot képesek vagyunk megfelelően áthelyezni. Az utpluthi az utolsó póz, ahol szintén fontos az uddíjána bandha és a csípőhorpasz aktiválása. Ha ezt megtesszük, akkor képesek leszünk magasra emelni a medencét, és hosszan kitartani a pózt. Ne feledjük: az erőfeszítést és a tudatosságot a végtagok felé eső, külső és felszíni izmok felől a belső izmok és a test súlypontja, erőközéppontja felé kell vinni, mind fizikai, mind energetikai szinten.