E olyan, mint hogy egyes emberek a banánt a száránál fogva szokták megbontani, míg mások a másik végénél fogva. Hogy melyiknek van igaza? Az ebben az esetben mindegy, az a lényeg, hogy amit csinál az ember, arról legyen meggyőződve, hogy az a helyes. Mert a hit nélküli, kételkedő ember sokkal kevésbé lesz sikeres, mint az, aki esetleg fejjel megy a falnak, és a saját kárán tanul, de nem bizonytalankodik folyton.
Szóval, vissza a témára. A probléma nem is ezzel van, hogy egyesek hidegben szeretnek jógázni, mások pedig melegben. Én eléggé liberális vagyok e tekintetben, és ezért vannak az Atmában Hot és normál hőmérsékletű órák is. Viszont arra nagyon allergiás vagyok, amikor valaki filozófiát kezd gyártani az egyik vagy másik álláspont mellett vagy ellen, például olyanokra hivatkozva, hogy "a melegben gyakorlás nem tradicionális", Gregor Maehlével példálózva, aki egy halvérű germán, és már tizenöt fokban is melege van.
És ebben pont azt nem szeretem, hogy elrettentik, megfélemlítik az embert, holott lehet, hogy neki például a melegben végzett gyakorlás esne jól, és a hidegben mindig megsérül. Nem rejtem véka alá persze a saját álláspontomat sem, én magam dominánsan melegpárti vagyok, és rendkívül frusztrálttá tud tenni, ha egy húszfokos teremben kell dideregnem jóga-gyakorlás közben. Nem vagyok én bio-fűtőtest, hogy megújuló energiaforrásként velem fűtsék a termet és így spóroljanak a gázszámlán! Szóval a következő két napban ki fogom elemezni az öt fő érvet, amelyet a melegben gyakorlás ellen szoktak felhozni, és kielemzem azt az öt fő érvet, ami szerintem a melegben való gyakorlás mellett szól, a hideg ellenében. Jó, lehet, hogy ez is némiképpen részrehajlóan fog hangzani, de tényleg csak a saját tapasztalataimat szeretném közreadni, és utána ki-ki eldöntheti maga, illetve kísérletezhet azon, hogy ő milyen helyzetben érzi a leghatékonyabbnak a gyakorlást.
Kezdjük mindjárt az első kérdéssel, hogy mit is diktál az Astanga-tradíció? Nos, köztudott, hogy Pattabhi Jois Mysore-ban lakott, és ezt tekintjük az Astanga őshazájának. Namármost Karnataka állam egy trópusi klímájú része Dél-Indiának, és az év kilenc hónapjában az átlaghőmérséklet 35 fok körül van, a páratartalom pedig 90 és 100% között mozog. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy fecskében astangáznak a férfiak, és patakokban folyik róluk az izzadság. És tudtommal Pattabhi még módosabb korában sem szereltetett klímát a gyakorló-helyiségbe az izzadás csökkenése vagy a jobb ventilláció végett. A téli hónapokban is simán 25-27 fokban zajlik a reggeli gyakorlás.
Lépjünk egyet még délebbre, Kovalamba, Kerala állam trópusi gyögyszemébe. Lino Miele minden évben december és február között tart itt astanga-workshopot, és bizony több szemtanú leírása szerint is simán megvolt a 35 fok és a 90% pára reggelente a Peacock Hotel tetején. Akkor most Lino és Pattabhi nem hitelesen oktatják az Astangát? Vagy esetleg ők is átvették Gauranga egyéni perverzióját, a Hot Ashtangát? Nem kérem, ez a tradíció, az Astanga egy trópusi irányzat (vagy ha úgy tetszik, önmegvalósítási rendszer), és nem a befagyott fjordok között fakutyázó lappok nemzeti sportja! Úgyhogy én azt mondom, hogy aki autentikus akar lenni, az igenis durrantsa be a fűtést, és kapcsolja be a párásítót, és ne spóroljon a rezsin, meg a vízszámlán, mert egy nyirkos, hideg pincében vagy kongó tornateremben végzett gyakorlás legfeljebb a szibériai munkatábor reggeli tornájának, vagy az Észak-koreai hadsereg alaki gyakorlatának fogható fel, ám autentikus, Kundalini-melengető astangának semmiféleképpen sem. Uff, én beszéltem! Akkor holnap és holnapután a beígért folytatás :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése