Beának, aki amúgy Debrecenben is tartogatott már Agni-jóga órákat, hónapok óta fájdogál a dereka, és amikor elkezd kicsit jógázni, akkor kiújul. Összeállítottunk neki egy gerinckímélő és -regeneráló gyakorlatsort, és megtanítottam, mit hogyan csináljon, mert valószínúleg a hiperkötött vállaival és csípőjével és a túlzott mértékű gerinc-hajlataival nem helyesen végezte a gyakorlatokat. Egy-két hónap múlva kiderül.
Fél órám maradt összesen az órakezdésig, ami alatt eszeveszettül elkezdtem uddzsájít zihálni, és gyakorolni az álló sorozatot, "a kevés is több a semminél" alapon. Már szinte minden sejtem kívánta a normális gyakorlást, túl sok ez a két nap elvonókúra. Megtartottam az Agnit, utána maradt még egy negyed órám a 2. sorozat óra előtt. Nosza, rajta, befejeztem az állókat, és még bele bírtam szorítani három pózt a 3. sorozatból is. Megesik, hogy azt is három napra kell leosztanom. Egyrészt azért, mert nehéz, és meg-megállok minden ászana előtt, másrészt azért, mert nem mindig jut ki a két óra a gyakorlásra.
Úgyhogy az esti óra végére kezdtem egészen elalélni és elszontyolodni, hogy mi lesz az én gyakorlásommal. Ilyenkor kell megpróbálni a lehetetlent, gondoltam, és miután már egy hónapja próbálgatom a bakászanából kézenállásba felmenetelt, gondoltam, ma aztán végképp nincs vesztenivalóm, nosza rajta, próbáljuk meg. És láss csodát, emeltem a csípőmet, nyomtam a karokat, és egyszer csak elkezdett emelkedni a medencém, és még nem is dőltem el, és nem is rogytam össze! Hirtelen fenn voltam kézenállásban! Nos, ide gyorsan az Ájfónnal, ezt rögzíteni kell! Az első felvételen persze eldőltem, nem volt meg a kézenállás. Most már csak azért sem hagyom magam, még egy próbálkozás!
Timi beindította a felvételt, én meg szépen feltoltam magamat a Bakászanából kézenállásba, majd vissza is eresztettem a lábaimat Bakászanába. Győzelem! Mindezt persze nem azért írtam le, mert hű de nagy jógi vagyok, hanem egyrészt azért, mert utána úgy éreztem, hogy megláttam a fényt az alagút végén, és nagyon belelkesedtem, másrészt azért, mert ahogy idei első blogbejegyzésemben emlegettem, érdemes felkészülnünk idén a kezdeti kudarcokra, problémákra, viszont a plusz erőbefektetést végül siker fogja koronázni. Szóval ne adjuk fel, bíbelődjünk csak addig a dolgokkal, amíg össze nem jön, amit nagyon szeretnénk!
Ezennel az Ájfónomnak is megbocsátottam a január 2-ai alattomos ébresztés-bojkottját. Ugyanis azóta gondolkoztam, hogy miért is jó, ha egy jógásnak Ájfónja van? Mert én ugyan nem töltök le rá ászana- meg pránájáma-alkalmazásokat. Viszont mindig nálam van, veszi a fotót meg a videót, és azonnal osztja meg a fészbúkon, jútyúbon. Tessék, itt a bizonyíték a fenti kis történetemre:
2 megjegyzés:
Ez nem semmi, szép munka!!!
Kedves Gauranga Das,
Valóban szép teljesítmény amit elértél, gratulálok.
Én is megtapasztaltam ezt a boldogságot, hogy egy ászana ha lelkesedéssel, kitartással, és szépen fokozatosan, türelemmel gyakoroljuk egyszer csak sikerül.
Amikor elkezdtem yogázni, volt 1 célként kitűzött ászanám, és nemrég ez sikerült.
Nagy lelkesedéssel és boldogsággal töltött el mikor végre tudtam pár mp-ig egyensúlyban lenni, és mertem elkezdeni lélegezni az egyik számomra legszebb ászanában ami a Lótuszülésből pávaállás(Padma-Mayurászana). Leküzdöttem a félelmemet és ez csodálatos érzést jelent számomra. Egy végtelenül békés, szabad és boldog tudatállapotba kerültem.
Azt hittem erre sose leszek képes, mert még a lótuszülést is lehetetlennek tartottam 3évvel ezelőtt, és mégis sikerült.
Ezek a sikerélmények arra ösztönöznek bennünket hogy soha ne adjuk fel, és hogy ha valamit igazán szeretnénk, akkor talán nem lehetetlen hogy elérhessük az életben.
További állandó lelkesedést, és minden jót! :)
Megjegyzés küldése