Kérdezni tudni kell!

Maradjunk annyiban, hogy mindenkinek a hozzáfűzéseit értékelem a blogomban, természetesen főleg azokat, amelyek valami értéket is hordoznak, nem csak frusztrációt. De a leginkább a kérdéseket értékelem, mert az arra utal, hogy valami megmozdult az olvasókban, felébredt bennük az érdeklődés, és többet akarnak tudni. A lelki tanítómesterem azt mondta, hogy arról lehet megállapítani, hogy ki figyelt az előadás közben, hogy ki az, aki jó kérdéseket tesz fel. És azt is meg lehet állapítani belőle, hogy mennyit értett meg abból, ami elhangzott. Nos, itt van néhány kérdés, amit Zsófitól kaptam a fészbukkon, és a válaszok rá:


"Szöszi kérdések, bocsi :)
Hol van a relaxáció és a meditáció határa - illetve a kettő teljesen más? Hol találok erről valamit?"


Hirtelenjében nem tudnék olyan könyvet mondani, ami ezt a témát érthetően megmagyarázza, úgyhogy inkább maradok a saját szavaimnál, illetve Patandzsali terminusainál. A relaxáció az elengedésről szól. Ilyenkor nem csak fizikai szinten, de mentálisan is igyekszünk elengedni a görcsöket, kiüríteni az elménket. Ezt a nyolcfokú rendszerben pratjáhárának neveznénk, ami azt jelenti, hogy visszavonjuk az elménket a külsődleges ingerektől, az érzékszervekből jövő benyomásoktól vagy az azokhoz kapcsolódó gondolatoktól. Ha például letörölsz egy táblát, akkor felkészíted arra, hogy írhass rá. A következő szint a dháraná, vagyis a figyelem összpontosítása. Ha megpróbálod a figyelmedet huzamosabb ideig (legalább néhány percig) eltérülés nélkül egy kiválasztott tárgyra rögzíteni, akkor a dháranát gyakorlod. Ez lehet  saját légzésed, az Óm mantra, a Guru, vagy Isten kiválasztott formája. A lényeg az, hogy eltérés nélkül rá koncentrálj. 


Ezek után jön a dhjána, vagyis a meditáció. Ebben az állapotban szerves kapcsolatba kerülsz a meditáció tárgyával, mondhatni összekapcsolódsz, eggyé válsz vele, de igazából ez csak azt jelenti, hogy belülről megtapasztalod a milyenségét. Szóval ez nem egy hétköznapi szint, és sokat kell gyakorolni, mire elérjük. 


"Minden astanga jóga vinyásza jóga?"


Eredeti értelmében véve az "astanga" szó azt jelenti, hogy "nyolc tag", és Patandzsali nyolcfokú jógájára utal. Ez az ászana mellett tartalmaz még hét másik elemet, vagy gyakorlatot. A jáma és nijáma (tiltó szabályok és előírások) mellett van az ászana, a pránájáma (légzőgyakorlatok), aztán a fenti három szint, és a végén a szamádhi. Pattabhi Jois rendszerében egyszerre gyakoroljuk mindezt, és a gyakorlás külső megjelenése az ászanák közötti összekötő mozdulatokból álló vinyászák sorozata. Az ászanák olyanok, mint a virágok, a vinyászák pedig az összekötő fonál, amelyre felfűzzük őket, hogy egy virágfüzért alkossanak. Szóval az "astanga vinyásza jóga" elnevezést általában arra a gyakorlási rendszerre használják, amit mi is követünk. Indiában azonban vannak olyan tanárok, akik "Traditional" astanga jógát oktatnak, ami tulajdonképpen a hatha-jóga és a meditáció, vagy rádzsa-jóga bármilyen jellegű keveréke lehet. 


"A csaturangát óra közben miért hívjuk vinyászának? Vagy nem is?"


A vinyásza szélesebb értelemben véve a légzéssel szinkronban végzett mozdulatot jelent. Tulajdonképpen bármilyen két kitartott ászana közötti átvezető mozgást vagy mozgássort nevezhetünk így. Pattabhi Jois rendszerében azonban a Napüdvözlet mozdulatait használjuk sztenderd összekötő elemként. Ezek közül az első az, hogy hátraugrunk csaturangába, aztán felfelé néző kutya, lefelé néző kutya, majd előreugrunk a következő pózba. Ezt nevezzük vinyászának óra közben. De felcserélhetően néha csaturangát mondok, mert utána egyértelműen úgyis következik a többi mozdulat.