Az otthoni gyakorlás egy mítosz!

Na jó, kezdjük a kivétellel, amely erősíti a szabályt, csak hogy a kedélyek megnyugodjanak. Igen, vannak olyan emberek, aki megtanulják az Astanga sorozatokat, és minden nap felkelnek, hogy lelkiismeretesen gyakorolják otthon. Itt van például Grimmly, aki legalább egy évig gyakorolt otthon, mielőtt az első jógaórájára (!) elment volna, és a harmadik sorozatig bezárólag majdnem minden megy neki! Sót, itthon is vannak ilyen emberek, akik évek óta heti hatszor lelkiismeretesen gyakorolnak, de az az igazság, hogy a két, de lehet, hogy az egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan. Ha véletlenül tévednék, akkor tessék nyugodtan kommentelni, akár százával is. De konkrétumokat kérek! Nevet, mióta gyakorol, melyik sorozatot, és hetente hányszor.

Addig is maradok az elméletemnél, miszerint az otthoni gyakorlás egy mítosz! Eldönti ugyebár a jóravaló ember, hogy márpedig ma gyakorolni fogok. Belövöm, hogy mikor. Közbejön valami, de azért a tervezettnél fél órával később nagy nehezen elkezdem a napüdvözleteket. Közben csörög a telefon, csengetnek az ajtón, a kutyám, macskám, gyerekem rajtam mászkál az ászanák közben. A feleségem, férjem, élettársam stb. különböző feladatokkal bombáz, és ez még csak a külső körülmények felsorolása! Tegye a kezére a szívét bárki, és mondja azt, hogy sohasem történt még vele hasonló otthoni gyakorlás közben!

Ugyanakkor az elmém jobbra-balra cikáz, számba veszem, mit kell még ma megcsinálnom, kivel kell holnap találkoznom, mit kellene hozni a boltból, mennyi csekket kell befizetnem stb. A légzésre és a bandhára történő koncentráció valahogy elmaradt, és szerencsés esetben az ászanák felét végig is tudtam csinálni. A relaxáció már felejtős, de lehet, hogy a befejező sorozat is! Mindezek után, ha mégis úgy vagyok berendezkedve, hogy otthon szoktam gyakorolni, bárkinek nyugodt lelkiismerettel kijelentem, hogy igenis, én heti 3-4-szer végigcsinálom a sorozatot! Holott ha lehet, hogy ha őszintén számolnánk az érvényes vinyászákat, a heti három nekiveselkedésből jó, ha egy normális gyakorlásra való összejön. Ez persze a fejlődéshez édeskevés.

Én csak tudom, régebben hétvégén próbálkoztam az otthoni gyakorlással. Utána inkább kitaláltam, hogy vasárnap reggel felkelek és bemegyek az Atmába, mert ha ott legyakorlok, az a tuti! Utána jöhet a család. És úgy látszik, mások is így gondolták, mert van, amikor nyolcan, tízen is összejövünk. Amikor közösen gyakorolunk, akkor azért az ember jobban odateszi magát, és nem kummantja el a vinyászákat! Én vezetett órán sokkal több lógást tapasztaltam eddig, mint a vasárnapi gyakorlásokon. Hétköznap az órák kezdete előtt szoktam gyakorolni a teremben. Itt legalább a hely szelleme adott, és a vége felé kezdenek beszállingózni az emberek, onnantól kezdve már én sem merek lébecolni, példát kell mutatni ugye! De azért legyünk őszinték, még így is nehéz rávennem az elmémet arra, hogy pontban két órával az óra kezdete előtt elmondjam a mantrát és elkezdjem a gyakorlást. Ha másfél óra kijön, és nem csúszok be az előtte végrehajtott ügyintézéssel meg fészbukkolással, akkor már esélyes, hogy a befejezőkig is eljutok.

Szóval jobb lenne minden nap rendesen legyakorolni a két órát, és nem csak egyet vagy másfelet. De legalább számszakilag megvan! Kedden Panninál legyakorlom az egyest, a többi napon a kettesre-hármasra próbálok koncentrálni. Még egyszer tolom az egyest a hét valamelyik napján, mert a vinyászákat ugye sosem árt tökéletesíteni. Ha pedig véletlenül valaki bejön mellém gyakorolni hétköznap is, akkor általában klasszisokkal jobbra sikerül a gyakorlás, mint egyedül. Ez a pszichológia. Mások előtt az ember kevésbé linkeskedik, mint amikor egyedül van a négy fal között.

Persze erre lehet azt mondani, hogy éppen az a jó, hogy nagyobb kihívás egyedül legyőzni az elmét és lelkiismeretesen gyakorolni, mint órán, ahol végigvisz a többiek lendülete, még ha néha nem is vagyunk annyira a toppon. De legyünk őszinték, jobb megkönnyíteni a saját dolgunkat, mint eleve vesztesként indulni az elmével szemben, mert azért heti hat kézzefogható gyakorlás még mindig többet ér, mint egy hősiesen kiszenvedett szóló.

Ezt a bejegyzést most nem azért írtam, mert nekem abban van a pénz, ha valaki eljön órára és ott izzad, énfelőlem otthon is virtuózkodhat bárki, még tapsolok is hozzá. Inkább azért írtam, mert nagyon könnyen beadjuk a derekunkat a lustaságnak, és ilyenkor könnyebb megnyugtatni a lelkiismeretet valami magyarázattal, mint komolyan fontolóra venni azt, hogy veszünk egy korlátlan bérletet az Atmába, és hóban-fagyban elevickélünk a stúdióig, és még vasárnap is felkelünk, hogy együtt gyakoroljunk a többiekkel. Szóval ne legyünk restek, és ne menőzzünk azzal, hogy mekkora nagy home-jógások vagyunk, mert az esetek többségében ez úgysem igaz. Ha pedig igaz, azt senkinek nem kell bizonygatni, a tanár úgyis fogja látni a gyakorlásunkon, hogy fejlődtünk-e vagy pedig visszafejlődtünk.

Ha ma reggel felkeltél és voltál velünk gyakorolni, akkor valószínűleg már átjött az üzenet. Ha pedig most nyilall beléd a felismerés, akkor várunk holnap reggel a Mysore órán :-)!