Rekviem egy álomért

Sok mindenkinek sokféle elképzelése van rólam. A legtöbb ember megpróbál valamiféle skatulyába bedugni, és így napirendre térni exhibicionista megnyilvánulásaim előtt a virtuális térben, vagy pedig eljön az óráimra (ez a legjobb eset), és jógafüggő lesz, úgy, mint én. Végülis nincs problémám azzal, ha az embereknek különféle elvárásai vannak velem szemben, hogy miként viselkedjek, kommunikáljak, mit csináljak vagy éppen ne csináljak, és az sem igazán zavar, ha ezek az elvárások éppen nem teljesülnek.


Az sem igazán zavar, ha valaki éppenséggel egy túlontúl idealizált képet fest rólam önmagában. Remélem nem sokan vannak ilyenek, mert én egy gyakorlatias és realista ember szeretnék lenni, és másokat is igyekszem ugyanerre nevelni. Az álmodozókból már így is túl sok van, és itt most főleg azokra gondolok, akik az álomvilágukba merülnek a valódi élet kihívásai elől, és nem azokra, akik mernek nagyokat álmodni, és utána keményen dolgoznak azért, hogy az álomból valóság legyen.


A legutóbbi dobásom, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, az volt, amikor Lovász Andival elmentünk Rolandhoz Thai box edzésre. Jellemző módon, mindketten összebeszélés nélkül piros ruhát vettünk fel az edzéshez. Az atmás kiskakasok megérkeztek! Szokásomhoz híven megosztottam az online közönséggel az élményt egy fotógaléria formájában, a videót pedig itt a bejegyzés alján látjátok.


A legtöbb ember nem azt várja el egy jógaoktatótól, hogy elmegy egy edzőterembe zsákokat püfölni, illetve ütéseket és rúgásokat gyakorolni. Dani be is kommentálta, hogy "Ez az! Jógával nem lehet az agressziót levezetni!" Természetesen én ezzel nem értek egyet, és azt gondolom, hogy bennem a jóga és a Krisna-tudat is nagyon sok felgyülemlett agressziót kioldott. Az utóbbi öt évben mondhatom el magamról azt, hogy tényleg soha nem bántok senkit, az alám rendelt személyeket sem, a feleségemet sem, a lányomhoz életében egy ujjal nem nyúltam, és nem törtem össze itthon egyetlen egy bútordarabot sem, illetve a verbális agressziót is egyre ritkábban alkalmazom.


Talán éppen ez az a pont, amikor a kezemre húzhatom a kesztyűt, és beállhatok a ringbe egy kis gyakorlásra. Az első edzés után nem éreztem úgy, hogy ez előhívta volna belőlem az agressziót, és szerintem a pozitív élményben nagy része volt Roland cool természetének, akiről meg vagyok győződve, hogy nagyon nehéz lenne kihozni a sodrából, bármilyen helyzetbe is kerülne. Sajnos sokan úgy kezdenek küzdősportokkal foglalkozni, hogy nem tudnak mit kezdeni a bennük felgyülemlett aggresszióval, aminek a következménye: sérülések edzés közben, szabálytalanságok a küzdelem során, verekedés a ringen kívül, és az otthoni erőszak mindennapos példái.


Szóval hogy jön össze az ahimsza és a thai box? Én személy szerint nem készülök meccsezni, ahol tényleg sok sérülést lehet szerezni, és az ember túl sokat kockáztat, főleg, ha komoly pénzdíjról van szó. Az már igazi zsoldos-élet, nem sok köze van az önmegvalósításhoz. A gyakorlás során viszont az embernek teljes mértéken összpontosított tudatállapotban kell maradnia, ugyanúgy, mint jóga közben. Az ellenség mindig belül van, és sohasem adhatjuk fel a küzdelmet ellene, mert nem lehet békét kötni az elménkben lakozó démonokkal.


Az életemben továbbra is a jóga és a Krisna-tudat van első helyen (valamint a Család és a Cég, mind a négy holtversenyben), de egy kis ilyen jellegű mozgás belefér, főleg ilyen emberekkel. Ja, és sajnálom, ha valaki ezért kiábrándult volna esetleg belőlem, talán az álom szétzúzása is egyfajta agressziónak tekinthető? Nem hiszem. A felébredés a rideg valóságra néha nem túl kellemes, de hasznos, mert el tudsz kezdeni dolgozni a világ jobbá tételén. Amikor ideális, tökéletes hősöket álmodunk magunknak, és igazából nem is akarunk olyanok lenni, mint ők, inkább csak a rajongóik akarunk lenni, akkor egy drogfüggő álomvilágába zuhanunk, illetve menekülünk a hétköznapi élet és a saját személyiségünk kihívásai elől.


A zene, amit a videóhoz választottam, a Rekviem egy álomért című film főzenéje. Nekem ez a zene egyszerre sugározza azt a drámai kiszolgáltatottságot, amit az akareterejüket vesztett, a drog és az álmaik függőségébe zuhant emberek kétségbeesése sugároz, és ugyanakkor azt az erőt, amit, ha valaki igazán mélyen tekint önmagába, akkor mindig megtalálhat ahhoz, hogy legyőzze a legerősebbnek tűnő ellenfelet is, amelyet sohasem másokban kell keresni. Akkor tudsz erőszakmentessé válni, amikor úgy látod, hogy nincsenek ellenségeid, hanem mindenki a javadat akarja. Mág azok is tudnak tanítani, akik büntetnek. A holnapi bejegyzésben pedig el fogom mondani, hogyan tudjuk megváltoztatni az életünket az ahimszá elvének gyakorlati alkalmazásával, mert ha ezeket a kisebb-nagyobb belső démonokat nem sikerül legyőznünk, akkor minden más siker csupán külsődleges eredmény lesz az életünkben. Íme a videó: