Scratch

Néha az az érzése van az embernek, hogy kénytelen mindent elölről kezdeni, ahogy angolul mondják: "start from scratch". Hát körülbelül ilyenre sikeredett a ma reggeli gyakorlás. lehet, hogy ez a bejegyzés nem olyan jó reklám az astangának, de hát hol legyen őszinte az ember, ha nem a saját blogjában? Nem jó ugyebár az embereket azzal riogatni, hogy ha komolyan gyakorlod az astangát, akkor állandó sérülésekkel fogsz küszködni, de valami realitása azért van. 


Józan ésszel gondolkodva, ha használsz valamit, akkor több az esély, hogy elromlik, mintha nem. De mielőtt rátérek a fejtegetésre, maradjunk a történteknél. A bal vállam sérüléséből szerencsére felépültem kb egy hónap alatt, ez még a nyár elején volt. Utána viszont a csuklóim fájtak, az most OK, illetve a bal alkaromban egy izom. Még néha érzem, de nagyjából már elmúlt. Kábé egy hónapja azonban a jobb vállamat sikerült megerőltetnem, és azóta érzem, tipikusan felkelés után, meg ha sokat gépelek a számítógépen. A rotátor köpenyre gyanakodtam itt is a kézenállások miatt, de lehet, hogy a vállizom elülső feje, vagy esetleg mindkettő megsérült. Minden esetre lassan gyógyul, és az olyan pózokban, amikor hátrafelé kellene nyitni a vállat (pl. púrvóttánászana), kifejezetten fáj, mivel nyúlik  az elülső vállizom.


Az elmúlt pár hét vagy hónap gyakorlása ezért is, meg a különböző programok miatt nem volt száz százalékos. Szombat reggel egyedül bementem az Atmába gyakorolni, többé-kevésbé sikerült is lenyomni az 1. sorozatot. A dropbacknél próbáltam ügyelni a párhuzamos lábfejekre és a kisebb távolságra a talpak között. A návászanák között szeretnék felmenni kézenállásba, de ez még a vállam miatt meg egyébként sem megy a lábakkal való felrugaszkodás nélkül. 


Vasárnap reggel is bementem gyakorolni, arra számítva, hogy majd jönnek egy páran a facebook-os bejelentésre, de csak Hajnal jött, aki azzal nyitott, hogy neki meg a másik hamstringje kezd meghúzódni, pedig az első éppen most múlt el. Úgyhogy ketten álltunk neki gyakorolni, inkább gyógytorna-jelleggel, nyögtünk jobbra-balra. Nekem ugyanis az eddigi vállsérüléshez még hozzájótt egy hátizom-húzódás, amit nem is tudom, hogy sikerült beszereznem. Talán tegnap a gép előtt ülve húzódott meg, majdnem ugyanott, ahol két éve nyáron. Egy haránt hátizom-köteg a lengőbordák magasságában, bal oldalon. 


Úgy látszik, az ember képes akkor is tönkretenni magát, ha éppen semmit nem csinál. Éjszaka már éreztem, hogy nehezen tudok fordulni, nyilall a hátam. Reggel levegővételnél is szúrt, ezek a mély hátizmok már csak ilyenek. Gondoltam, jót fog neki tenni egy kis második sorozat, abban úgyis sok a hátrahajlító gyakorlat, hátha sikerül átmozgatni. Annyit minden esetre megtapasztaltam a mai gyakorlás alatt, hogy melyek azok a pózok, ahol a hátizmok dolgoznak. Majdnem mindegyik. A csavaró pózoknál különösen szenvedtem, mert ilyenkor éppenséggel haránt irányba nyúlnak az izmok, és az arcom eltorzult a fájdalomtól. 


Rájöttem, hogy még a savászana sem megy, mert kilégzésnél élesen szúr a bordáim között. kénytelen voltam oldalfekvésben lazítani a végén. Néha rásandítottam Hajnalra, aki szintén terápiás precizitással próbálta belőni az előrehajlító gyakorlatoknál a szöget, nehogy meghúzza a hamstringjét. Szóval olyan érzés, mintha öreg lennél vagy rokkant, és újra kell elkezdened tanulni a dolgokat. Na jó, nem teljesen, mert amit nem érint a sérülés, azért az megy, de például az éka- és dvipada-sírsászanákkal totális kudarcot vallottam. Itt is húzódik a hátam. 


Akkor most egy kis fejtegetés: korábban már emlegettem, hogy a sérülések egyik oka a helytelen gyakorlás lehet, de még hozzátenném a túlerőltetést is. A hármas sorozatról egyelőre letettem, pedig nagyon gyakorolnám már, de amíg a sérülések nem hagynak alább, fölösleges szenvedni vele, sőt, ebben az állapotban több kárt is okozhatok vele, mint hasznot. 


Megnyugtató dolog lenne azt gondolni, hogy ha helyesen és odafigyelve gyakorlunk, akkor elkerülhetjük a sérüléseket. Nagyobb részt ez igaz is. Viszont ott van még két tényező, amit nem lehet teljesen kiszűrni, bármennyire óvatosak is vagyunk. Az egyik a karma, vagyis az előző tetteink visszahatása, amelyek miatt kénytelenek vagyunk keresztülmenni több-kevesebb szenvedésen. Mivel a jóga egy csomó betegségtől megvéd, és nem a belső szerveink állapota megy tönkre, maradnak az izomhúzódások. Csak azért, nehogy otthon érezzük magunkat az anyagi világban, és nehogy azt gondoljuk, hogy ez a test vagyunk.


A másik tényező a stressz, ami feszültséget okoz az izmokban és az idegekben. Többek között a stressz miatt vagyunk egyik napról vagy óráról a másikra hajlékonyabbak vagy merevebbek. Ahogy korábban mondtam, a test és az elme állandóan változik, és a gyakorlásnak követnie kell ezeket a változásokat. Egyik nap simán megy a dropback, másik nap esélytelennek tűnik segítő nélkül. Az elme tréningje éppen ebben rejlik, hogy alkalmazkodunk ezekhez a változásokhoz, anélkül, hogy azok az elménkben is görcsöt, feszültséget okoznának. Így hosszú távon a stressz is kevésbé fog érni, és a karma "karmait" is egy kevéssé sikerülhet esetleg fellazítani. Persze nem mi vagyunk a cselekvők, ezt nem szabad elfelejteni, és egy-egy ilyen sérülés nagyban hozzásegíthet eme tény tudatosításához. 


Szóval start from scratch, de nem adom fel, és amint lehet, újra ráállok a 3. sorozatra is! A lényeg az, hogy az ilyen kudarcélmények ne ássák alá az eltökéltségünket, és ne vegyük komolyan az elme által gyártott olyan kifogásokat, hogy "az astanga túl hevi (értsd heavy)", "minek bohóckodjak itt, mint egy akrobata", "öreg vagyok én már ehhez" stb. Semmi gond, ha valaki némileg kímélőbb ászana-gyakorlásra tér át egy időre vagy akár végleg, Pattabhi is írja, hogy idősebb korban nem kötelező mindent úgy csinálni, mint a fiatalok. De azért én még csak negyven vagyok (illetve leszek januárban), és ha az "egy év - egy sorozat" fogadalmamban némi csúszás keletkezik is, azért remélem, hogy lassacskán csak eljutok a 6. sorozatig!