Antal Béla kommentjeinek harmadik (reméljük, nem utolsó) része:Kedves Gauranga!
A Meditáció Portál Facebook-profilját szerény személyem, Antal Béla gondozza. Nem vagyok TM-tanár, az én „munkásságom” lényege a tminfo.hu oldal szerkesztése, melyet 2000 óta végzek. A TM-et 1992-ben, a TM-Szidhi programot pedig 1994-ben tanultam meg.
Az erőfeszítés, illetve a fájdalom nem a tanulók törekvései, esetleges lustasága kapcsán került előtérbe, hanem a JógaFesztivál alatt általam tapasztalt erőlködés, valamint ezzel összhangban a Te Facebook-bejegyzéseid kapcsán, idézem: "Nálam még tart a jógafesztivál utóhatása, 24 órás izomláz. Ahogy mondani szokták, csak egyszer kell berúgni, utána elég, ha rátölt az ember :-) Úgyhogy rágyakorlok!" Fájdalomról számolt be tanítványod (?), Eszti is: "csípőnyitó óta komoly fájdalmaim vannak a hátamban :D nem baj, itt volt az ideje összefutni az első vinyasakkal (már ha így kell írni)".
Az általam feltett kérdések a fentiekre vonatkoztak, ugyanis igazolják a saját megfigyelésemet, miszerint volt olyan sátor, ahol a fájdalomig kérték a kezdőkről a gyakorlatok elvégzését. Arra nem is gondoltam, hogy esetedben is fájdalom lett a gyakorlás eredménye. Nekem a jóga eredménye a fájdalom c. történet kapcsán fenntartásaim, nem a személyes, tanítványok iránti elkötelezettségeddel, noszogatásukkal, stb.
Nos, a tegnapi beszélgetés végén idézett Gítá-vers pontosan erre utal, hogy semlegessé kell válni a fájdalom és az élvezet iránt, a siker és kudarc és az összes kettősség iránt. Az egyik módszer az, amit te javasolsz, az arany középút módszere. Azonban tegyük hozzá, hogy a klasszikus jóga bizony nem erről volt híres, hanem inkább a másik módszerről, vagyis a szélsőségek olyan mértékű halmozásáról, amely már kiölte a gyakorló tudatából a fájdalom és az élvezet iránti bárminemű ragaszkodást vagy ellenszenvet. A tantrikus irányzatok például szintén erről híresek. Ugyanakkor nem azt mondom, hogy ez a célravezető. Tudtommal a sátrakban senki nem kényszerített senkit a gyakorlatok végzésére, mindenki önként és dalolva csinálta őket. Az izomláz persze a mohóság következménye volt, hiszen ha valaki nem jógázik rendszeresen, akkor három-négy órát egyhuzamban lepengetni azért váratlan terhelés a test számára. Még nekem is az volt a hét óra, pedig ennek a felét simán lenyomom hétköznap is. De ez nem olyan fájdalom, mint amit a mozgáshiányos életmódot élő emberek tapasztalnak például porckorongsérv, szívinfarktus vagy gyomorfekély során.
Egy dolgot azonban továbbra sem értek, hogy mi ez a nagy félelem benned a fájdalomtól? Az ellenszenv igazából még erősebb ragaszkodás, mint a vonzódás. Mindkettőt ki kell irtani. Szóval semlegessé kell válni a fájdalom iránt, és nem félni tőle. A félelem egy olyan tudatállapot, ami alapjaiban megakadályozza a spirituális fejlődést, mivel egy diszharmonikus érzés, a feltétlen szeretet és bizalom ellenpólusa.
A TM „semleges” vonalat követ a hatások ismertetése terén, s a kor modern nyelvezetét használja, ami a tudomány. Lehetne védikus filozófiával is leírni a hatást, beszélni Brahmanról, Lélekről, Önvalóról, de ezzel kizárnánk a vallásos érdeklődőket, hiszen a TM-et bármilyen vallás, vagy hitrendszer követője gyakorolhatja, mivel nem vallás, hanem egy technika. A filozófia iránt érdeklődők is megtalálják azt, amit keresnek, de ezt a témát a nyugati széles embertömegeknek jobban lehet tálalni a tudomány nyelvén – ezért fektette a hangsúlyt Maharishi a tudományos kutatásokra, s ezért lett a TM a legszéleskörűbben kutatott meditációs technika. Nyilvánvalóan nem volt könnyű a tudományos körök előtt elfogadtatni, de sikerült. Egyben objektív bizonyítékok százai születtek meg, s pl. a neurofiziológusok tanulmányozhatták az emberi agyműködés, a magasabb tudatállapotok eleddig soha nem ismert területeit. A http://tminfo.hu/kutatasok oldal részletesen bemutatja az eredményeket, s itt látható dr. Veér András ajánlólevele is. (Ő például biztosan nem adott volna ki ilyen ajánlást, ha a Lélekről beszélünk neki.) Személyes kedvencem az Önvaló tapasztalatának hatása az agyműködésre, a különféle agyhullám-koherenciák, valamint a tizenéve meditálók mérési eredményei meditáció alatt, és kívül is. Ha valaki járatos pl. a védikus irodalomban, könnyen párhuzamokat talál az egyes kutatási eredmények, és a védikus irodalomban leírt evidenciák között. A TM tehát a tudományt választotta nyelvezetéül, de kb. 50 ezer óra videófelvétel áll rendelkezésre, amiben Maharishi más oldalról is megvilágítja ugyanazt, a könyvekről nem is beszélve.
Huh! Ötvenezer órát beszélt? Az nem piskóta! Akkor még nekem blogolnom kell egy kicsit, hogy utolérjem! Mellesleg az én szememben a tudomány egy ugyanolyan hitrendszer, mint bármelyik vallás, sőt, azt mondanám, hogy sokkal erőltetettebb, mert a teljes anyagelvűség segítségével meglehetősen nehéz megmagyarázni a tudat- és az életjelenségeket, például egy olyat, amiről a következőkben beszélsz.
TM-Szidhi – Patanjali levitációja: Mivel jártas vagy a jógaászanákban, javaslom, hogy tedd lótuszülésbe magadat, s kemény szivacson, kb. 10 méteren, oda-vissza szökkenj, de úgy, hogy kb. 1 métert ugrasz előre (kezed nem érinti a földet, csak láb-törzsmunkát végzel). Ezt követően figyeld meg a testedet, hogy izzad-e. Ha ez is megvan, akkor nézd meg alaposan a videót, s keress izzadságot a gyakorlók homlokán, arcán. Azt is összehasonlíthatod, hogy ők milyen könnyedén szökdösnek. Amúgy voltak ilyen kutatások: sportolókat ültettek lótuszba egyik, Szidhi-gyakorlót a másik oldalra, s figyelték EEG-vel az agyukat, valamint bőrellenállást mértek. A sportoló izom-munkájának eredményeképp rendezetlen maradt az agy, megjelent az erőlködés jele a bőrön is, a Szidha esetében pedig 100%-os agyhullám-koherencia volt az összes spektrumon, minden tartományban a felemelkedés pillanatában. Ilyen agyhullám-tevékenységet soha nem láttak, s először nem tudták teljesen kimérni, mert a műszer nem volt rá alkalmas. Szóval, próbáld ki az izom-munkás jógarepülést, s kíváncsian várom élményeidet…
Üdv,
Béla
Érdekes jelenség ez a TM-ugrálás, az biztos. Félreértés ne essék, nem gondoltam azt, hogy pusztán izomból csinálják, és az is biztos, hogy én nem tudnám ugyanezt leutánozni, főleg, hogy tudom, milyen nehéz súlypontot emelni még a kezekre támaszkodva is, hát még anélkül! A mögöttes elméletét is értem, hiszen mi is ezt alkalmazzuk az astangában az előre- és hátraugrásoknál. Nos, megpróbálom röviden összefoglalni, nem annyira a tudomány, mint inkább a jógairodalom nyelvén, mert szerintem ezt tudományosan úgysem lehet megmagyarázni, hiszen a tudomány nem fogadja el a gravitációs erő manipulálásának lehetőségét (egyelőre). A bandhákat az Asangában is alkalmazzuk. A múla bandha és uddíjána bandha alkalmazásával a gyakorlás során ébresztgetjük a Kundaliní energiát. Nézetem szerint a Kundaliní hirtelen kimozdulása előidézheti ezt az ugráló mozgást a medencében, csak mivel a gyakorló nem tudja stabilizálni a Kundaliní mozgását, nem tud a levegőben maradni, hanem visszahuppan. Az "erőlködést" inkább arra értettem, amikor versenyeznek a delikvensek, és időre, távra ugrálnak, ami nyilván elvonja a figyelmüket a meditációs folyamattól, hiszen egy külső összehasonlítási folyamat veszi kezdetét. Nem biztos, hogy az meditál jobban, aki messzebbre ugrik. Mindenesetre jól néz ki, egyszer kipróbálnám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése