Ismét egy kis filozófia, Gergő megjegyzései nyomán:
"A cél talán éppen az lenne, hogy ne legyen tele az elme koncepciókkal, és akkor mindig az adott szituációnak megfelelően, önnön bölcsességénél fogva tud reagálni. Azt hinni, hogy én, mint egyén, különállóan létezem és döntési lehetőségem van, maga a májá, illúzió, avidjá, nevezd, ahogy tetszik."
"Éppen ezért döntik el helyetted a védikus elvek, így nem adod a döntést az elme kezébe, amelyik mindig éppen a pillanatnyi állapotának megfelelően torzítja a valóságot. Ne bízz az elmében! A tétlen (vagy üres) elme a sátán lakhelye, mint tudjuk :-)." - ez volt az én reakcióm, mire Gergő:
"Attól tartok, mást értünk elme alatt... nálam a brahman, Isten, Önvaló = tudatosság, a májá, káprázat, jelenségvilág = elme, az én pedig az a központ, amivel az egyén tévesen azonosítja magát. Azonban mindez a tudatosságban jelenik meg, így nincs önálló valósága. A cél nem az én fejlesztése, hanem a téves azonosulás megszüntetése. A szabályok, szentiratok, a fejlődés csupán az ént változtatják meg, egyedül a személyes mester útmutatása szerinti megértés ad lehetőséget a valóság megélésre, ami viszont nem egy fejlődési út eredménye, hanem azonnali - ezért hívják felébredésnek."
No hát ez elég tartalmas, van benne nem kevés tisztáznivaló. Akkor kezdjük: mit értünk az önvaló alatt? Krisna a Bhagavad-gítában azt mondja, hogy minden élőlény egy egyéni lélek (dzsívátmá), amely örök, elpusztíthatatlan és megszületetlen. A parányi lelkek természetesen a Legfelsőbb Lélek vagy Személy, azaz isten parányi részei, mégis önálló egyéniséggel rendelkeznek. Mindkettő brahman, vagyis transzcendentális az anyaghoz képest, de Krisna Parabhrahman, azaz a Legfelsőbb Brahman, mert parányi részeitől eltérően nem kerül májá - vagyis az anyagi energia illuzórikus hatása alá.
A lélek eredeti természetét az anyagi energia különböző burkolatokkal fedi be. Ezek közül a legfinomabb szintű az ahankára, vagyis hamis egó, amelynek hatására a lélek független irányítónak és élvezőnek képzeli magát. Ez az illúzió. Utána ott van még az intelligencia (buddhi), amely a különbségtételre szolgál, de működése szintén függ a tudat tisztaságától. A harmadik finom szintű fedőréteg az elme (manasz). Néha a hármat együttvéve csittának (tudatnak) nevezik, de ez csak addig igaz, amíg a lélek azonosítja magát ezekkel a fedőrétegekkel. A tudatosság ugyanis a lélek önnön energiája, amely akkor is tovább működik, amikor a lélek felismerte eredeti lelki azonosságát.
Ami a személyes mestert és a felébredést illeti, valóban a vaisnava hagyomány is fontosnak tartja ez élő mester útmutatását, illetve a tőle kapott avatást (diksát), ami által elvágja a tanítvány karmikus cselekedeteinek láncolatát. mindazonáltal a lelki azonosság megtapasztalása csak a legritkább esetbe szokott egy alkalom alatt, hirtelen megtörténni. A tipikusabb az, hogy a guru utasításainak egy életen keresztül történő követése, és az előírt lelki gyakorlatok végzése során, fokozatosan nyilvánul meg a lelki azonosság, mint ahogyan a magból hajtás lesz, aztán növény, aztán fa, amelyen virágok nőnek, és ezek végül gyümölccsé érnek.
Természetesen bárkinek lehetnek áttörés-szerű lelki élményei. Jó dolog felébredni, de utána ébernek maradni is tudni kell. Ez a hirtelen megvilágosodás nekem kissé olyan, mint hogy besétál egy tornából felmentett ember a jógaórára, és mindenféle előkészítés nélkül megcsinálja nekem mind a hat sorozatot. Szóval kissé hihetetlen. De viszont ha valaki rászánja az időt, és rendszeresen gyakorol, akkor fokozatosan elérheti a tökéletességet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése