Utolsó menet

Vajrayogi kommentjének utolsó részlete következik, és itt még reagálnék 1-2 kósza gondolatra, amiket az elmúlt napok bejegyzéseihez fűzött hozzá.

„Szerintem a legerőteljesebb tanítási módszer a példamutatás.”
Igen, pl. ha te is egyrészt a jámákról/nijámákról írsz, és arról, hogy szellemi céljaid vannak, közben meg folyton ellenségképeket keresel más jógairányzatokban, és gyakorlatilag nem tudsz úgy megnyilatkozni az astangáról, hogy ne fikáznád le az Etka-jógát vagy a Shivanandát, akkor én pl. elgondolkodnék azon, hogy tudnálak-e téged őszintén követni tanítóként.

Szerintem ne is gondolkodj rajta, mert én nem vagyok egy tökéletes mester. Éppen ezért nem várom el, hogy mások így tekintsenek rám, mivel mindez a hamis egó szintjén zajlana csupán, és akadályt jelentene egyrészt az én személyes fejlődésemben, másrészt azokéban, akik engem esetleg alaptalanul valamiféle képzelt tökéletesség szintjére emeltek, és a megnyilvánulásaimat folyamatosan a bennük megfogalmazódott ideálhoz próbálják viszonyítani. A minap a Facebook-on találtam egy idevágó idézetet Paulo Coelhotól:

"Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg a nehézségeit és a sikereit. Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel."

Én örülök, ha a köztem és a "tanítványaim" közötti kapcsolat a szabadságnak ezen a szintjén mozog, mert nem szeretem manipulálni, megfélemlíteni, fanatizálni stb. az embereket. Többek között ebből fakadhat az a stílus, amiben más irányzatokról néha megnyilatkozok. Nyilván értékelem azt, amit valódi értéknek látok bennük, de a sallangokat, az eltúlzott guru-imádatot, a parasztvakítást már nem annyira értékelem, mert nem vezetnek el a valódi önvalóhoz. Őszintén szólva a guru posztja nagyon veszélyes, mert az embert bizonyos magatartási klisékre ösztönzi, és nagyon nehéz ebben a helyzetben megőrizni az alázatot és az egyszerűséget.

Éppen ezért, mivel nem tartom magamat alkalmasnak erre a szerepre, és nem is vágyom az eljátszására, nem szívesen használom a "tanítvány" szót azokra, akik az óráimra járnak. Nem várok el tőlük valamiféle hamis tiszteletet, kizárólagos hűséget és személyes imádatot. Csak azt várom el, amit magamtól, hogy legyenek őszinték önmagukhoz, és keményen dolgozzanak. Talán éppen ezért az "oktató" kifejezés megfelelőbb, és én azt próbálom oktatni, amit gyakorlok, azon tapasztalatok alapján, amiket szerzek a saját gyakorlásom és tanulási folyamatom közepette. Ha ez valaki számára ér valamit, akkor én már boldog vagyok, mert hozzájárultam az ő útkereséséhez. Még egy szösszenet Vajrayogi részéről az utóbbi napok terméséből:

"Természetesen nem kerülte el a figyelmemet a szellemi része sem a blognak. :) Bár őszintén szólva én azt tartom, hogy a jógafilozófiával kapcsolatos írásokat jobb egy-egy guru kommentárjaival olvasni, mivel én hiszek abban, hogy pl. a szútrák, a GSZ, HYP nem a széles közönségnek szólnak, hanem egy-egy magasabb szintű mester próbálja bennük a tapasztalatait kódolni. Ahhoz, hogy ez egy hétköznapi ember számára visszafejthető legyen, szükség van egy hagyományvonalra, ami továbbörökíti a saját értelmezését, ami más és más lehet.

Nem akarok az agyadra menni, de elgondolkodtam egy dolgon. Többször írtad, hogy ma a poweres jóga a trendi, a meditációra, pranajamára nincs igény. Én ezt máshogy látom, szerintem sokkal nagyobb a népszerűsége Magyarországon a relaxos-citromos-heverészős jógának. Szvámi Véda egy-egy meditációról szóló előadásán több százan szoktak lenni, de pl. a JMÉ nyári szemináriumán több ezren megfordulnak két hét alatt. Ezzel szemben azt látom, hogy az astanga vinyásza Mo.-n hat éve nem képes kitörni az underground státuszból. Ha jön egy élő astanga legenda, hányan szoktak lenni a szemináriumán? Szerintem optimistán becsülök, ha azt mondom, hogy 25-30-an. Jól látom? Ha igen, mi a véleményed ennek az okáról? Persze lehet, hogy én látom rosszul. Mondjuk szerintem a stílus nehézségén túl oka lehet annak, hogy az astangának sosem volt egységes oktatóképzése és oktatási módszertana, gyakorlatilag húsz ember húszféle dolgot húszféleképpen oktat astanga vinyásza néven. Ami egyrészről nem baj, mert nagyobb lehetősége van, hogy belevigye a saját személyiségét és elképzeléseit, de egyrészről nagy kockázat a gyakorlónak, hogy mi fogja várni az órán, és ha egy túlvállalósabb tanár órájára téved be, egy életre megutálhatja az irányzatot. Érdekelne a véleményed erről."

Jógafilozófia: Számomra a hiteles tanító Srila Prabhupada, az ő összes kijelentését szentigaznak fogadom el. A többi jógakommentátor magyarázatait azonban már fenntartásokkal kezelem, mert, bár technikaliag a éegtöbbször helyes információkat közölnek, a bhaktitól eltérő filozófiai iskolákat képviselnek, így a végső igazságra vonatkozó kijelentéseikben is vannak eltérések. Ez olyan, mintha egy keresztény ember egy muszlim sofőrtől tanulna vezetni. Amíg a vezetésről beszélnek, és nem arról, hogy ki az igaz próféta, addig értékes tudásátadás folyhat. Azon túl már csak hitvita. Ja, és még egyszer felemlegetném azt a gondolatot, hogy szerintem mindenkinek a saját útját kell járnia, és ezért az oktatónak is nagy toleranciával kell rendelkeznie azt illetően, hogy ki mit hogyan fog tudni befogadni és hasznosítani abból, amit ő adni képes.

De szerintem a jógafilozófia egy igenis praktikus dolog, és nem egy kiválasztott elithez szól, hanem a hétköznapok emberéhez. Éppen ezért veszem a szabadságot magamnak, hogy a saját megértésem alapján kommentáljam, természetesen a hiteles tanítók nyomdokaiban. Ugyanígy viszonyulok az Astangához is, bár vannak, akik azt mondják, hogy ez nem egy tömegsport, hanem csak egy "szűk réteg" privilégiuma, mintha valami titkos jedi-tanításról lenne szó. Én ezzel maximálisan nem értek egyet. Ha jó, akkor legyen mindenkinek joga részesülni az áldásaiból! Szerintem a számbeli összehasonlításnak nem sok értelme van, ez olyan, mint a politika, hogy melyik pártnak mikor mennyi híve van. A Jóga a Mindennapi Életben már vagy 30 éve jelen van Magyarországon. Nos, harminc év múlva visszatérhetünk arra, hogy hány astanga-jógaiskola van Magyarországon. Mellesleg, ha megnézed a Yogafinder.com-ot, akkor egyértelmű, hogy mennyire elterjedt irányzat az astanga, csak Magyaroroszág szokás szerint valahol hátul kullog. Gyuri épp a minap kommentelte, hogy Dublinban 30 astanga-stúdió nyílt az elmúlt években.

És az utolsó gondolatra, hogy mindenki másképp tanítja az Astangát. Én sok tanár óráján jártam már, és olyan jelentős differenciát nem tapasztaltam, lévén szó egy fix sorozatról. A legkevésbé lelkesítőnek Sharmilla óráját mondanám, aki Sharath nővére (vagy húga, nem is tudom). Ő folyamatosan azon lovagolt, hogy "csak egyféleképpen helyes, semmit nem szabad megváltoztatni", és mindultalan leszidot minket, hogy "ezt meg kitől tanultad, ezt nem így kell csinálni." Én éppen hogy élvezem azt a kis változatosságot, amit minden oktató beletesz a sorozatba vagy az igazításokba. A joghurt minden országban joghurt, de egy kicsit azért más az íze. Az pedig a tanár felelőssége, hogy úgy adja át az astangát, hogy az emberek megszeressék, ne pedig megutálják, mert meghúzódott mindenük.