Ma reggel megint teljesebb volt a létszám az Astanga-órán, és ennek örömére, meg mivel nem siettünk sehová, egy kicsit kibővítettem a sorozatot. Az utolsó napüdvözletben öt légzésig tartattam ki a pózokat, mivel sokan elsumákolják a csaturangát, és pongyolán végzik az alapvető pózokat. Anélkül pedig az összetettebb pózokat sem lehet helyesen begyakorolni. Az ülők elején beillesztettem egy tíz perces vinyásza-klinikát, lefelé néző kutyából vírászanába, dandászanából vírászanába meg ilyenek. Legalább megérzik, hogy mit kellene csinálni a vinyásza címszó alatt. Betettünk még néhány csípőnyitó gyakorlatot is, rávezetésképpen a szuptakúrmászanára. A hidat háromszor tíz légzésig végigszámoltam. Van néhány kötött vállú egyén a csoportban, akiknek a fejük felemelése is gondot okoz. Utána párban gyakoroltuk a dropbacket és a felállást hídból, majd egy kis kézenállás következett, páran az egykezeset is meg bírták csinálni a falnál.
A korábbi blogbejegyzésekből kimaradt még két momentum: az egyik a masszázs volt. Ugyanis két masszőr is jött velünk, Miki, aki polinéz lomi-lomi masszázst csinál, illetve Jani, aki Yumeiho-t meg talpmasszázst is csinál. Én Mikit próbáltam ki, mert azt mondta, csak masszázságyon tudja helyrerakni a vállamat. Először hason fekve masszírozott kókuszolajjal, ami kb 45 percig tartott, már kezdte nyomni a fejemet a karika, amibe be volt támasztva. A vállamban az elülső izomköteg fáj nyomásra, valószínűleg be van gyulladva. Utána a hátamra fektetett, és a karjaimat masszírozta táncoló mozdulatokkal. Közben jó kis Ramacandrás bhajan szólt a számítógépéből. A csípőmet is jól kimozgatta, miközben befelé, illetve kifelé is csavarta a lábszáramat. Azt mondta, hogy jógás létemre nem vagyok képes teljesen ellazítani a csípőizmaimat, és engedni, hogy forgassa.
Egész jó volt a masszázs, bár én őszintén szólva nem vagyok egy nagy masszázskedvelő, évente egy kezelés bőven elég nekem. Ebben a masszírban egy kicsit az zavart, hogy az alany nagyon passzív, félidőt az arcán fekve tölt, félidőt pedig a hátán fekve. Ott meg a karjaim lógtak le, és ez most fájó vállal nem olyan kellemes. Az ájurvédikus masszázsban az ember testhelyzetét legalább ötször-hatszor változtatják az ülő, fekvő, oldalt fekvő pózok között, sőt, Vinay még jógapózokban is masszírozott a lábával.
Na mindegy, a masszőröknek egykettőre beteltek a napjaik, úgyhogy klientúrában nem volt hiány. A másik kimaradt esemény a tegnap esti utcai bhajana volt, amin nem vettem részt, ezért nem tudtam beszámolni róla. De azért vagy tizenöten benyomultak két kocsival, és lelkesen pogóztak az éneklő bhakták előtt. Én idefent blogoltam a teraszon, amikor visszaértek tizenegy magasságában. A kocsiban bömbölt a Tankcsapda: "Terrorista vagyok, terrorista vagyok!..." Reggel Timi azt mesélte (mivel ő már korábban visszajött, és félálomban hallotta ugyanezt), hogy ő a Hare Krisnát hallotta a kocsiból. Na ezen jót nevettünk, hogy milyen ereje van a maha-mantrának, belopja magát az ember fülébe és szívébe.
A reggeli gyümi sali és műzli, amiből olyan jól laktam, hogy még ebédelni sem volt kedvem. megint dél körül értünk ki a strandra, és egyből beeveztünk a dupla matracokon. A Cook-szigetek most már három matracból álltak, egy sárgából, egy szürkéből és egy kékből, amit Katáék vettek. Kábé tizenöten tobzódtunk a matracokon, de én másfél óra után már annyira égtem, hogy inkább kieveztem. Itthon már nem volt erőm visszamenni a partra, inkább aludtam egyet délután a családdal.
Négy felé épp hogy magamhoz tértem a délutáni jógaórához. Hát nem sokan gyűltünk össze, öten-hatan voltunk az órán. Tizenöt perc magas szintű pránájáma (váltott orrlyukú légzés visszatartással és bandhával) után átadtam a terepet Ancsának, aki speciális wellyoga klinikát tartott. Annyira látványosak voltak a gyakorlatok, hogy egy helyi kislány is beállt, és nagyon szépen csinálta őket. Én meg az egyes sorozatot gyakoroltam, mert a héten nem volt olyan rendszeres a gyakorlásom, mint amit terveztem. A csípőm egy kicsit bekötött, és a szuptakúrmászana nem sikerült olyan fényesen, mint otthon szokott.
Amúgy remekül éreztem magamat a tengerparton jógázva a verőfényes napsütésben. A víz szakadt rólam, ahogy kell, a pára is megvolt. Szép piros háromszög sült a homlokomra a fejkendő és a napszemüveg között. A návászanáknál lelkes lettem fölmenni kézenállásba mindegyik öt légzés után, de persze nem ment. Most erre befanatizálom magamat, és begyakorlom, az egyik legnehezebb erő-elem az első sorozatban.
Kicsit előbb lettem kész, mint ők, aztán visszaindultunk. Az öbölben láttuk a Cook-szigetek állampolgárait békésen ringatózni a vízen, sőt, később meg is kérdezték, hogy "Hányan voltak a jógaórán?" Mintha ezt nehéz lett volna kikövetkeztetni a saját létszámukból, akik ugye lazultak gyakorlás helyett.
Én este ettem meg az ebédet, ami fullextrás paprikás krumpli volt. Plusz egy csomó dinnyét, mert az volt a vacsora. Utána visszaindultunk a partra, ahol szintén esti Hare Krisna-bhajan készülődött. Nagyon kellemes dolog a vízparton énekelni a maha-mantrát a lágy, melengető szellőben és a ringatódzó hullámok morajában. Hátradőltem és a csillagos eget néztem, miközben azon merengtem, hogy szeretem Krisnát, és minden teremtményét, persze még nem úgy, ahogyan azt igazából kellene. De legalább nem érzem magamat egyedül, és ez az összekapcsoltság-érzés remélhetőleg csak növekedni fog a jövőben. Röviden ez a mai nap krónikája, holnap az utolsó teljes napra fogunk ébredni, és lassan eltelik az idei jógatábor is. Jövőre is biztosan lesz, de hogy hol és mikor, azt még majd el kell dönteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése