Bővérű Swamik

A minap  a Facebook-on nagy párbeszéd (ha úgy tetszik, vita) kerekedett egy linkből, amit Németh Gergő töltött fel. A link a "Szobrot a szélhámosnak?" című cikkre mutat, amelyben a szerző azt taglalja, hogy a Budapesti Városképvédelmi Bizottság simán megszavazta Shri Chinmoy szobrának felállítását a Gellért-hegyen, holott tudvalevőleg a gurut szexuális botrányok övezték, illetve a súlyemelő-mutatványai során is többször csalt. Nos, nem vállalkozom arra, hogy állást foglaljak a vádak igazát illetően, maradjunk annyiban, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. A Wikipedia cikke szerint több női tanítványa is megvádolta azzal, hogy gyereket nemzett neki, majd abortuszra utasította. Persze a mester ezt tagadta, arra hivatkozva, hogy ő egész életében cölibátusban élt. 


Állapodjunk meg abban is, hogy a jelenségről általánosságban beszélünk, mivel a legtöbb példa esetében nem bizonyítható megdönthetetlenül a tiltott szexuális kapcsolat ténye. Ugyanis a linkre az első reakcióm a következő volt: "Nahát, ha ebbe belekezdenék, egész sorozatot írhatnék: Osho, Swami Rama, Sai Baba, satöbbi satöbbi. Van kínálat rendesen. A legtöbb gurunak nehéz ellenállnia a lába előtt heverő gazdagságnak és tanítványoknak, ami persze azt bizonyítja sajnos, hogy nem felszabadult személyek."

Hirtelen ez a három jutott eszembe, akiket ilyesmivel vádoltak, de ha keresgélnék, biztosan találnék még vagy pár tucatot. A reakciók voltak érdekesek, mert egyesek nem is tartották furcsának, hogy egy swami nemi életet él a tanítványaival, mások feleségeivel, és törvénytelen gyerekeket nemz (akik utána természetesen jogot formálnak a busás örökségre). Én most nem is annyira filozófiai megközelítésből tárgyalnám a dolgot, hanem inkább az erkölcsi és társadalmi vetületét vizsgálnám ebben a bejegyzésben. 


A párbeszéd később fontos filozófiai kérdésekre is kikanyarodott, de azokat majd más bejegyzésekben részletezzük. Néha hajlamosak vagyunk kiragadni a jógát és az indiai spirituális hagyományokat abból a kulturális és társadalmi miliőből, ahol létrejött. Szerintem ez ne mindig célravezető, mert ha spirituálisnak tekintjük a védikus kultúrát, akkor azt is el kellene fogadni, hogy azok az erkölcsi elvek, amelyeket ez a társadalom előtérbe helyez, a spirituális fejlődés alapköveiként szolgálnak.

Való igaz, hogy a 60-as évek hippi-mozgalmának számos vetülete is összekapcsolható az indiai kultúrával (például a kábítószer-használat, a szabad szerelem, a természettel való eggyüttélés), ám ezek a megnyilvánulások az indiai társadalmon belül is elsődlegesen a nágababák életmódját jellemzik, akik abban a kultúrában is kirekesztett státuszban voltak. Nem nehéz meglátni, hogy miért. Az ilyen gyakorlatok jelentősen szétzilálják a társadalom alapintézményét, a családot, és gyakorlatilag lehetetlenné teszik a gyakorlók erkölcsi és törvényi szabályozását.


Osho példáját kiragadva, azokat a "meditációs" gyakorlatokat, amelyeket ő a híveinek előirányzott, az indiai társadalom nem igazán tolerálta, majd később az amerikai sem. A védikus kultúra gyakorlatilag ugyanazokra az elvekre épül, mint a világ bármely vallásos kultúrája. A szexualitást elsődlegesen a házasságon belülre és a gyermeknemzés céljaira korlátozza. Az igaz, hogy mindig is volt prostitúció az indiai társadalomban (is), de nyilván az ember azt várja el, hogy a spirituálisan érett tagok nem ilyen módon elégítik ki szexuális késztetéseiket. Ugyanakkor a cölibátusnak is nagy hagyománya van minden kultúrában. A nemi életről való önkéntes lemondásért cserébe a gyakorló nagy lelki erőre tesz szert, nem csak a hinduizmusban, hanem akár a kereszténységben, a buddhizmusban, de még a sámán-kultuszban is. 


A Védák előírásainak megfelelően a spirituális aspiránsok kétféle családi állapotban lehetnek: vagy családosok, vagy pedig lemondott szerzetesek (swamik). A szannyásza fogadalom azt jelenti, hogy a gyakorló lemond a világi hívságokról és élvezetekről, elsősorban a szexuális életről. Az indiai társadalomban tehát logikus dolog az, hogy ha a Swami nevet viseled, akkor képes vagy uralkodni az érzékeid fölött, és nem esel áldozatul a női tanítványok hódolatának. Aki mégis leesik, azt bukott swaminak, vantaszinak titulálják. A vantaszi azt jelenti: "aki a saját hányadékát eszi". Mivel egyszer már lemondott a nemi életről és az élevezetekről, alacsonyrendűnek találva azokat, ha utána visszatér hozzá, azt egy degradációs folyamatnak tekintik. 


Természetesen a gurusággal járó elismerésről és hatalomról nehéz lemondani, ezért érthető, ha egy swami, ahelyett, hogy nyilvánosan bejelentené bukását, és lemondana posztjáról, inkább megideologizálja tettét saját maga és áldozatai számára, vagy pedig eltitkolja és valamilyen érzelmi módszerekkel rábírja őket az eset(ek) titokban tartására. Az élet eseményeit sokszor könnyebb az értékrendünk megváltoztatásával más megítélésbe helyezni, mint ragaszkodni egy konzisztens értékrendhez, és mindig annak megfelelően cselekedni.  


Mivel a nyugati társadalom már jó ideje elkanyarodott a spiritualitástól, az emberek itt általában nem összefüggésében kezelik a szexualitás, a család és a gyermeknemzés kérdéskörét. Ennek megfelelően egy szabados "swami" itt még simán el tudja adni magát, némi spirituálisan hangzó maszlagot legyártva, és egy kis tantrikus mellékízt keverve hozzá. Ismét Oshót ragadnám ki élénk példaként, aki odáig tolta a határokat, hogy egyenesen csalónak nevezte azokat, akik "mesterségesen" korlátozzák a szexuális késztetéseiket, sőt, a    nemi élet és az Istenszeretet közé egyenlőségjelet tett, illetve azt állította, hogy az elme az orgazmus állapotában szamádhiba merül. Mint látjuk, terve sikerrel járt, mert sorozatos botrányai ellenére, még ma is százezerszámra olvassák a könyveit, és járnak a Pune-i Osho meditációs központba. Óda az igénytelenségnek!


A mai bejegyzés lezárásaképpen, az, hogy valakinek sok millió követője van (ami Indiában nem ritkaság), még nem elegendő ahhoz, hogy bizonyítsa az illető hitelességét spirituális szempontból. Sok esetben inkább éppen hogy a tanítványok igénytelenségét bizonyítja ez, és a guru érzékét ahhoz, hogy kiszolgálja a követők alantas ösztöneit, és a spiritualitás szentségébe emelve legitimizálja azokat. Az ostobák berontanak oda, ahová az angyalok félnek bemenni.

Instant astanga a vegafeszkón

Szombaton 1-kor érkeztünk meg Pulából. Ha ez némileg vigasztalja a többi résztvevőt, én sem sokat pihentem a tábor egy hete alatt. persze ők erről maguk tehetnek, mint ahogyan én is, nem volt kötelező hajnalig bulizni minden nap. Illetve én nem buliztam, hanem blogoltam, de mindegy. 


Vasárnap a vegetáriánus fesztiválra voltam hivatalos, ahol 4-től 5-ig kellett astanga-órát tartanom. A szombati nap alapján olvastam pár visszhangot a fészbúkon a fesztiválról, amikben az emberek arról nyilatkoztak, hogy a sok ezo-mókus, akik a fesztiválon kipakolták az auradiagnosztizáló és egyéb csodakütyüiket, mennyire lejáratják a vegetárianizmus eszméjét, főleg, hogy valószínűleg 80%-uk nem is vegetáriánus. 


Na mindegy, én kábé öt percig sétálgattam a vásári forgatagban, majd a vécé felé vettem az útirányt, és átöltöztem jógás szerkóba. Közben a folyosón összefutottam Vadász Ákossal is. A fesztiválon részt vevő jógaoktatók jelentős része azért vegás volt, és emellett sok olyan ember eljött, aki kíváncsi volt a jóga különböző irányzataira- Úgyhogy bizakodva tekintek a két hét múlva kezdődő jógafesztiválra is, szerintem ott is sok jó arccal sikerül majd megismertetni az atmás jóga flévört. Intravénás yogaholic-dózis! 


Előttem egy hölgy tartott kismama-jógát egy darab leendő anyukának a teremben, én csendben bementem készülődni. Kábé tíz perces késéssel indultunk, az elején három Óm-ot zengtünk el. Majdnem teljesen tele volt a terem, húszan sorakoztak a polifoamokon. Timi és Zóra, a két atmás törzs-jógás, illetve Shakti Andi, akit már évek óta ismerek, szerencsére az első sorba álltak, és így a többi újoncnak volt hová néznie, amikor belezavarodtak a pózokba. 


Mindenki lelkesen csinálta a pózokat, lélegzett és mosolygott. Igazi felszabadult érzés és jókedv uralkodott el a teremben, és senki nem ment el az egy óra alatt, sőt, még egy-két ember be is jött, és feltöltötte az utolsó helyeket. Például az a hetven éves néni, akit baddhakónászanában igazítok a képen. Óra után lelkendezve jött oda, hogy végre valakit élőben is lát, aki megcsinálja ezeket a pózokat, és most már neki is fel van adva a lecke, és be fogja gyakorolni. Andi is odajött a végén (lásd alsó kép), és az előre-meg hátravinyászáról kérdezgetett. Nem tudtunk nagyon belemerülni, mert jött a következő oktató, és át kellett adni neki a pályát. De lehet, hogy majd tartok egy külön workshopot ezzel kapcsolatban, mert nagyon izgalmas téma. 

A sorozatot persze rövidítettem, mert bele kellett férni az egy órába, és a nehezebb pózokat kihagytam. Szóval nekem az emberek lelkesedése és igyekvése bearanyozta ezt a napot, és kellemes élménnyel távoztam a vegafesztiválról, plusz még felpakoltam jóféle marcipánból, meg zsanna-manna golyóbisokból a család részére. A fesztivál többi része annyira nem érintett meg, bár biztos találtam volna még mazsoláznivalót a gyógynövény- meg mézárus bácsikák és nénikék között.   

Szúrja-namaszkára B

Gregor Maehle könyvének újabb folytatása következik:


"Ékam: Utkatászana (szék- félelmetes vagy furcsa póz)
Dristi: Angustha-madhjai (a két hüvelykujj közé)


A szamaszthitiből indítva lélegezzünk be, és mélyen hajlítsuk be a térdünket, anélkül, hogy a sarkunk elemelkedne a padlótól. Egyidejűleg a karjainkat emeljük a fejünk fölé, a fülek irányába mozdítva őket, és érintsük össze a tenyerünket. Emeljük a tekintetet fölfelé az összetapasztott kezek mentén. ez az Utkatászana.


Az Utkatászana jó példa az ellentétes irányokba való egyidejű kiterjedésre (lásd később). Az lenne az ideális, ha olyan mélyre tudnánk leguggolni, hogy a combok párhuzamosak legyenek a talajjal; ebben az esetben a törzs és a karok előredőlnek, hogy a test meg tudja tartani egyensúlyi helyzetét. Ez az extrém helyzet optimálisan erősíti a lábizmokat és a farizmokat. A másik szélsőség pedig az, hogy a hátunkat teljesen egyenesen és függőlegesen próbáljuk tartani, miközben a lábakat nem hajlítjuk be eléggé. Ebben az esetben lemondunk a lábak és a farizmok erőteljes használatáról, ami csak a mély guggolásban jelentkezik. Az az ideális, ha egyensúlyban tartjuk a két aspektust, mindkét irányban dolgozva.


Lassan közelítsük meg a hajlékonyságunk határait, miközben leguggolunk, és hogy időt adjunk az ínszalagoknak a megnyúlásra és megerősödésre. A térdek hajlítása közben ne billentsük a medencét előre vagy hátra, hanem hagyjuk semleges helyzetben, illetve a derekunkban hagyjuk meg a természetes ívet. A térdek összezárva maradnak. A karokat húzzuk visszafelé a vállízületekbe, hogy a lapockák lent maradjanak, és a nyakat mentesítsük a fölös feszültségtől. Ha hajlamos vagy a nyaki izomgörcsökre, akkor ne fölfelé, hanem szemmagasságban előre nézz.


A kezdőknek ajánlatos maguk előtt kinyújtva emelni a karokat, hátulról inkább előrehozva őket. Ezzel megelőzhetjük a derék túlzott hátrahajlását. A haladóbb változatban oldalt emeljük a karokat, amit akkor érdemes gyakorolni, ha kifejlődött a megfelelő tudatosság és erő."


Hozzáfűzések: Az első hiba, amit az utkatászanába való bemenetelnél elkövetünk, az, hogy a belső talpélek, a bokák és a térdek szétnyílnak. Egymás felé kell nyomni a lábakat, és lefelé a medencét, a múla bandha segítségével. ugyanakkor az aktív uddijána-bandha megakadályozza azt, hogy a derekunkat túlzottan hátraíveltessük. Helyette nyújtsuk a gerincet, és a farokcsontot billentsük lefelé, miközben az ülőcsontokat lefelé toljuk. Ahhoz, hogy vízszintes combbal ne emelkedjen fel a sarkunk, az Achilles-ínnak először meg kell nyúlnia. A 45 fokos szög a lábfej és a lábszár között a mély előrehajlásokhoz is nagyon hasznos lesz, ugyanakkor a mély guggolás erősíti a comb és a fartájék összes izmát, miközben nyújtja a hamstringet is, amik sokaknál problémás terület. 


A vállakat és a lapockákat lefelé és oldalra húzzuk, miközben a szegycsontot billentsük vissza függőleges irányba és nyújtsuk fölfelé. A vízszintes comb mellett arra törekszünk, hogy a karok és a mellkas függőlegesek legyenek. Sok esetben a vállak kötöttek, és nem sikerül megfelelő mértékben nyitni őket ebben a pózban. Ilyenkor az ember ösztönösen behajlítja a könyökét. Ezt kerülni kell, mert azt okozza, hogy a tenyerünket nem tudjuk megfelelő erővel összenyomni. Ugyanis a karokat teljes erőből kellene fölfelé nyújtani, miközben a tenyereket teljes erőből nyomjuk össze, így a póz a lábak mellett a felsőtestet is remekül fogja erősíteni. Ha kötött a vállunk, akkor érdemes külön vállnyitó gyakorlatokat végezni.


A fejünket billentsük némileg hátra, hogy fel tudjunk pillantani a két hüvelykujj találkozási  pontjára. Annyira azonban ne billentsük hátra, hogy a nyak teljesen hátrafeszüljön. Ehhez az állunkat némileg nyújtsuk a kulcscsont irányába, miközben a fejtetőt nyújtsuk fölfelé. Az enyhe ív mellett az egész gerincben hangsúlyozni kell a nyújtást, a medence lefelé törekszik, míg a felsőtest fölfelé. 

Az utolsó vacsora

Minden jó dolognak vége szakad egyszer, és így történt ez az idei jógatáborral is. Többen is jelezték, hogy miért nem volt tíznapos, sőt, itt is maradnak még egy pár napig Pulában. A péntek reggeli Astangán csúcsot döntöttünk, 21-en jógáztunk együtt a csapatból. A csaturangát kénytelen voltam megint öt légzésig kitartatni, mert nagyon ellazulták a tagok. pedig, ahogy Dev Kapil mondta - ez minden póz alapja.


Az ülő pózoknál dupla vinyászát csináltunk, illetve a három pascsimóttánászana között egy-egy púrvóttánászanát. Ma reggel Bogyó is eljött jógázni, és egy pár napüdvözlet után nekiállt fényképezni. Andi fáradt volt, így már az elején azt kérte, hogy inkább hadd igazítson a gyakorlás helyett. Én azonban végigcsináltattam vele az állókat, és csak azután engedtem igazítani, mivel a tegnapi délutánit is ellógta. A Cook-szigetek megalapítása óta kissé fellazult a jógaóra-látogatási fegyelem, különösen, ami a délutáni órákat illeti. 


Szóval végigcsináltuk az egyes sorozatot, nyolc kör csónakpózzal, illetve a baddhakónászanára volt még egy-két rávezető gyakorlat. Plusz volt, amit párosban csináltunk. Az óra jó hangulatban záródott, és külön büszke vagyok azokra, akik év közben nem, vagy csak heti egyszer jógáznak, viszont most minden nap rendesen ott voltak az órákon, az izomlázzal, a későig bulizás utáni fáradtsággal és a délutáni napsütéssel küszködve. Remélem, kedvet és erőt kapnak ahhoz, hogy a hétköznapi életükben is megtartsák ezt az intenzív astanga-gyakorlást, annak minden hasznával együtt. 


Délelőtt ismét reggeli, finom vajkrémes kifli, a maradék dinnye, tea. Úgy belaktam, hogy alig bírtam kitámolyogni a partra. A kislányokat ismét megúsztattuk a nagymatracon, majd a parton akrobatikáztak szülői segédlettel a falról a matracra. Lányomból egészen jó akro-jógás pár lenne, csak még egy kicsit gyakorolni kell vele. Miután a gyerekek bementek ebédelni, felkerekedtünk a közeli búvárközpontba, hogy kicsit fotózzunk meg videózzunk. egy pár pózt sikerült megcsinálni, majd fürödtünk a tiszta vízű öbölben. A stég alatt felfedeztünk egy hatalmas barna medúzát, akkora volt, mint egy ember feje. Amikor visszaértünk a szállásra, a feleségem éppen masszázsra ment, de csak egy felet kapott, a hátára, mert Miki már kezdett kidőlni, és este még vezetnie kell hazáig. Mi pedig elfogyasztottuk az utolsó ízletes ebédet, ami rizsből, tejszínes párolt zöldségekből és salátából állt. 


Utána természetesen Cook-szigetek! A reggeli astangától elalélt szomszéd apartman lakói is feléledtek délutánra, és immáron négy dupla matraccal nyomult a magát lassan megapolisszá kinövő úszó sziget-rendszer, tizenhat jógással a hátán. A búvár-öbölben felfedezett medúza (vagy ikertestvére) itt is megjelent, és mindenki lemerült megnézegetni, sőt meg is simogatták. Engem pedig a matracon fektemben már nem a lángoló napsugarak pörköltek, hanem a hűs szellő kezdett borzongatni. Úgy látszik, front készülődik. Tavaly is pont ideutazásunkkor és elutazásunkkor volt vihar, a kettő között rekkenő hőség. Nem meglepő, ha idén is így járunk.


Az idei tábor sok tekintetben a tavalyi reload-ja volt, de azért az ismétlésben mindig van újdonság, és még gondolkodom, hogy jövőre is ide szervezzük-e, vagy más tengerparti helyre, vagy esetleg Magyarországra. Mindenesetre ez a kis hűvös borzongás egy csapásra átállított a "jajdemaradnékmég" üzemmódból a "gyerünkhazasokdolgunkvan" üzemmódba, de még utoljára azért bementünk Pula belvárosába nézelődni egyet a családdal. Valahogy a kislányom is már nyűgös volt, ötpercenként összeveszett Tarunival, a legjobb barátnőjével. 


Végül visszaértünk az apartmanba, ahol Bogyó már lelkesen sütögette az esti grillzöldségeket. Sőt az az igazság, hogy mire megérkeztünk, a java el is fogyott a hamuban sült krimplinak, a padlizsánnak, cukkininek, paradicsomnak és paprikának. Szerencsére azért éhen nem maradtunk. A vihar előtti felbolydulás, illetve az indulásra készülődés azonban már a fejekben is érződött, így az este nem sikerült olyan relaxáltra, mint tavaly. A délutáni jógaóra eleve elmaradt, mert mindenki szigetezni akart. A szombat reggelit végül szintén lemondtam, mert majdnem mindenki elindul már ma este, vagy holnap korán reggel. Csak a buszosoknak kell megvárniuk az öt órai busz-indulást.


Búcsúzóul kaptam még egy "I AM NOT NORMAL" feliratú pólót a jógásoktól, amit én az ő tudatuk kivetüléseként könyveltem el. Na jó, én sem vagyok teljesen 100, de azért van benne rendszer! Én inkább valami árnyaltabb megfogalmazásra lettem volna lelkesebb, például "I AM SAVAGE" vagy valami hasonló. Na mindegy, a szeretet kifejeződése ez is. Csináltunk még jó néhány őrült fotót az éjszakában, majd körbeadtam egy kis füzetet, hogy írjanak bele véleményeket a táborról. A holnapi blogbejegyzésben majd beidézem őket.


Utána még pakolászás, mivel én is indulok hatkor, a család meg tízkor jön utánam. Jövő héten újra indul a verkli, és folytatódnak a különböző témájú blogbejegyzések is. Remélem, a jövő évi jógatáborban még több jókedvű és lelkes jógás vesz részt, mert ez felejthetetlen élmény. Én jól éreztem magamat, mert mint mindig, azt kaptam, amire számítottam.

Cook Islands

Ma reggel megint teljesebb volt a létszám az Astanga-órán, és ennek örömére, meg mivel nem siettünk sehová, egy kicsit kibővítettem a sorozatot. Az utolsó napüdvözletben öt légzésig tartattam ki a pózokat, mivel sokan elsumákolják a csaturangát, és pongyolán végzik az alapvető pózokat. Anélkül pedig az összetettebb pózokat sem lehet helyesen begyakorolni. Az ülők elején beillesztettem egy tíz perces vinyásza-klinikát, lefelé néző kutyából vírászanába, dandászanából vírászanába meg ilyenek. Legalább megérzik, hogy mit kellene csinálni a vinyásza címszó alatt. 


Betettünk még néhány csípőnyitó gyakorlatot is, rávezetésképpen a szuptakúrmászanára. A hidat háromszor tíz légzésig végigszámoltam. Van néhány kötött vállú egyén a csoportban, akiknek a fejük felemelése is gondot okoz. Utána párban gyakoroltuk a dropbacket és a felállást hídból, majd egy kis kézenállás következett, páran az egykezeset is meg bírták csinálni a falnál. 


A korábbi blogbejegyzésekből kimaradt még két momentum: az egyik a masszázs volt. Ugyanis két masszőr is jött velünk, Miki, aki polinéz lomi-lomi masszázst csinál, illetve Jani, aki Yumeiho-t meg talpmasszázst is csinál. Én Mikit próbáltam ki, mert azt mondta, csak masszázságyon tudja helyrerakni a vállamat. Először hason fekve masszírozott kókuszolajjal, ami kb 45 percig tartott, már kezdte nyomni a fejemet a karika, amibe be volt támasztva. A vállamban az elülső izomköteg fáj nyomásra, valószínűleg be van gyulladva. Utána a hátamra fektetett, és a karjaimat masszírozta táncoló mozdulatokkal. Közben jó kis Ramacandrás bhajan szólt a számítógépéből. A csípőmet is jól kimozgatta, miközben befelé, illetve kifelé is csavarta a lábszáramat. Azt mondta, hogy jógás létemre nem vagyok képes teljesen ellazítani a csípőizmaimat, és engedni, hogy forgassa. 


Egész jó volt a masszázs, bár én őszintén szólva nem vagyok egy nagy masszázskedvelő, évente egy kezelés bőven elég nekem. Ebben a masszírban egy kicsit az zavart, hogy az alany nagyon passzív, félidőt az arcán fekve tölt, félidőt pedig a hátán fekve. Ott meg a karjaim lógtak le, és ez most fájó vállal nem olyan kellemes. Az ájurvédikus masszázsban az ember testhelyzetét legalább ötször-hatszor változtatják az ülő, fekvő, oldalt fekvő pózok között, sőt, Vinay még jógapózokban is masszírozott a lábával. 


Na mindegy, a masszőröknek egykettőre beteltek a napjaik, úgyhogy klientúrában nem volt hiány. A másik kimaradt esemény a tegnap esti utcai bhajana volt, amin nem vettem részt, ezért nem tudtam beszámolni róla. De azért vagy tizenöten benyomultak két kocsival, és lelkesen pogóztak az éneklő bhakták előtt. Én idefent blogoltam a teraszon, amikor visszaértek tizenegy magasságában. A kocsiban bömbölt a Tankcsapda: "Terrorista vagyok, terrorista vagyok!..." Reggel Timi azt mesélte (mivel ő már korábban visszajött, és félálomban hallotta ugyanezt), hogy ő a Hare Krisnát hallotta a kocsiból. Na ezen jót nevettünk, hogy milyen ereje van a maha-mantrának, belopja magát az ember fülébe és szívébe. 


A reggeli gyümi sali és műzli, amiből olyan jól laktam, hogy még ebédelni sem volt kedvem. megint dél körül értünk ki a strandra, és egyből beeveztünk a dupla matracokon. A Cook-szigetek most már három matracból álltak, egy sárgából, egy szürkéből és egy kékből, amit Katáék vettek. Kábé tizenöten tobzódtunk a matracokon, de én másfél óra után már annyira égtem, hogy inkább kieveztem. Itthon már nem volt erőm visszamenni a partra, inkább aludtam egyet délután a családdal. 


Négy felé épp hogy magamhoz tértem a délutáni jógaórához. Hát nem sokan gyűltünk össze, öten-hatan voltunk az órán. Tizenöt perc magas szintű pránájáma (váltott orrlyukú légzés visszatartással és bandhával) után átadtam a terepet Ancsának, aki speciális wellyoga klinikát tartott. Annyira látványosak voltak a gyakorlatok, hogy egy helyi kislány is beállt, és nagyon szépen csinálta őket. Én meg az egyes sorozatot gyakoroltam, mert a héten nem volt olyan rendszeres a gyakorlásom, mint amit terveztem. A csípőm egy kicsit bekötött, és a szuptakúrmászana nem sikerült olyan fényesen, mint otthon szokott. 


Amúgy remekül éreztem  magamat a tengerparton jógázva a verőfényes napsütésben. A víz szakadt rólam, ahogy kell, a pára is megvolt. Szép piros háromszög sült a homlokomra a fejkendő és a napszemüveg között. A návászanáknál lelkes lettem fölmenni kézenállásba mindegyik öt légzés után, de persze nem ment. Most erre befanatizálom magamat, és begyakorlom, az egyik legnehezebb erő-elem az első sorozatban. 


Kicsit előbb lettem kész, mint ők, aztán visszaindultunk. Az öbölben láttuk a Cook-szigetek állampolgárait békésen ringatózni a vízen, sőt, később meg is kérdezték, hogy "Hányan voltak a jógaórán?" Mintha ezt nehéz lett volna kikövetkeztetni a saját létszámukból, akik ugye lazultak gyakorlás helyett. 


Én este ettem meg az ebédet, ami fullextrás paprikás krumpli volt. Plusz egy csomó dinnyét, mert az volt a vacsora. Utána visszaindultunk a partra, ahol szintén esti Hare Krisna-bhajan készülődött. Nagyon kellemes dolog a vízparton énekelni a maha-mantrát a lágy, melengető szellőben és a ringatódzó hullámok morajában. Hátradőltem és a csillagos eget néztem, miközben azon merengtem, hogy szeretem Krisnát, és minden teremtményét, persze még nem úgy, ahogyan azt igazából kellene. De legalább nem érzem magamat egyedül, és ez az összekapcsoltság-érzés remélhetőleg csak növekedni fog a jövőben. Röviden ez a mai nap krónikája, holnap az utolsó teljes napra fogunk ébredni, és lassan eltelik az idei jógatábor is. Jövőre is biztosan lesz, de hogy hol és mikor, azt még majd el kell dönteni.   

Tengerre magyar!

Ma reggel sikerült időben kelni, viszont az éjszaka folyamán szintén nem pihentem túl jól, részint a kedd esti lakomázás következtében, részint talán a telihold is közrejátszott. Érdekes élmény ez már másodszorra itt Pulában, hogy a teliholdhoz közeli napok is olyan intenzívek, mint maga a telihold, talán a mediterrán földrajz miatt. Napok óta kereknek tűnik a hold, ha ránézek. Plusz fullasztó a meleg, és párás a levegő. Dehát én mit panaszkodom, amúgy is melegmániás vagyok. 

Szóval ötkor kelés, zuhany, és dzsapa, amíg nem indulunk a jógaterembe pontban hatkor. Kissé megcsappant a létszám így félidőben, páran se reggel nem jöttek, se a délelőtti hajókirándulásra, inkább a megszokott lazulást választották. Akik jöttek, azokkal viszont szaporán kellett dolgoznunk, úgyhogy ma reggel egy óra 40 perces "csontváz" órát tartottam,  vagyis semmi extrázás, csak a straightforward egyes sorozat. Na nem mintha ez könnyűvé tette volna a dolgokat az emberek számára, de szerencsére a csapat jó fele halálosan komolyan veszi a jógát, és minden nap ott van az órákon. Persze a csapat többi része is biztos komolyan veszi, csak néha szükségük van egy kis lazulásra is közben. 

Mindenesetre negyed kilencre befejeztük az órát, és visszaindultunk az apartmanba. A reggeli után azonnal felkerekedtünk a kikötőbe, nehogy lekéssük a hajót. Volt, aki gyalog jött, volt, aki autóval, végül több, mint huszan lettünk a hajón. Legalábbis a mi csoportunk, mert a hajózási társaság még másokat is rászervezett. Amikor felültünk a hajóra, akkor vettük észre, hogy 95 férőhelyre van hitelesítve. Végülis nekünk sikerült az alsó szinten, a ponyva alatt meghúzni magunkat, ám a nap így is pont besütött oda, ahol ültem,  illetve félig végigfeküdtem az utat. Már harminc faktorral kenem magam, de még így is éget a nap. 

Kábé 45 perces utazás után kikötöttünk a nagy-Brijuni szigeten. Tavaly egy gagyibb hajót béreltünk, aminek nem volt engedélye, hogy itt kikössön, és így ezt a szigetet még nem láttuk. Tutijó hely, egyrészt Tito elnök nyári rezidenciája volt hajdanán, másrészt mindenféle olasz hírességek, még a monacói hercegnő is ide jártak volt lazulni. A sziget kb 400 hektáros, és van rajta egy nemzeti park, egy állatkert, egy botanikus kert, egy hatalmas golfpálya, és mindenféle szállodák.

Felültünk egy kis villanyvonatra, és úgy mentünk körbe a szigeten, miközben az idegenvezető horvátul lökte a reppet. Gyurikának kábé minden harmadik mondatot sikerült átültetnie magyarra, a többit hozzátalálgattuk. A nemzeti parknál megálltunk, és fotózgattunk, de csupán az elefánt farát sikerült megpillantani, mert a nagy meleg elől a bunkerjába menekült. A többi állat azért odaállt, én pedig szokás szerint ászanáztam a tereptárgyakon. 

Amikor véget ért a körutazás, megkerestük a legközelebbi strandot a szigeten. Csodálatos kis lagúnába jutottunk, tiszta vízzel, ahol búvárkodni lehetett, és még a gyerekek is kényelmesen tudtak fürödni. Mivel Péternek vízálló kamerája volt, a víz alatt is próbáltunk készíteni néhány felvételt, de csak a lótuszülésig jutottunk. utána kijöttünk a vízből, és akro-jógáztunk a parton. Ma sikerült megcsinálni a négyemeletes deszkapózt, a képen látható. A kislányommal, meg a többiekkel is csináltunk páros gyakorlatokat, még Mikit is sikerült megtartanom, pedig ő több, mint 80 kiló. 

Háromnegyed négykor indult a hajó vissza, úgyhogy lóhalálában a kikötő felé vettük az utat. Persze a gyerekek már nyűgösek voltak, cipelni kellett őket. Végül az asszony vállalta a kislányt, rám pedig az összes holmi jutott, úgy néztem ki, mint a Terminátor 2010-es kiadása. Vállamon páncélökölként a jógamatrac, a másik hónaljam alatt golyószóróként a búvárszett. Jól le is izzadtam, mire elértük a kikötőt. Benyomultunk a hajóra, de még utána ki kellett ugrani fagyiért, mert ugye anélkül nem lehet hajókázni! 

Újabb adag 30 faktoros naptej, utána pedig irány a tető! Most több hely volt, de azért bepróbálkoztam azzal, hogy kifekszem a pilótafüke tetejére. Még le se terítettem a matracomat, az egyik horvát pribék már le is parancsolt onnan. Amúgy is már a bögyükben voltam a tornamutatványaimmal, elneveztek "Tarzan person"-nak. Úgyhogy kénytelen voltam a keskeny műanyag padon elhelyezkedni, és el is aludtam a 45 perces hajóút maradék részére. A karjaimmal nem nagyon tudtam mit kezdeni, úgyhogy zsibbadó vállakkal ébredtem a pulai kikötőben. 

Hazasétáltunk az apartmanig, közben még néhány lesifotót csináltunk és fagyiztunk. Megérkezésünkkor jó meleg zöldségleves várt, amiből be is tálaltunk. Még csak hat óra, irány a part! Ismét összehoztuk a Cook-szigeteki találkozót, mert a csapat másik fele egész nap a vízben lebzselt az öbölben. Persze ők is már jó vörösek voltak estére. Nyolc felé indult a csapat egy része be a városba, mivel a helyi bhakták kiülős bhadzsant tartottak. Én inkább hátramaradtam, egyrészt családozni, másrészt blogolni. Jó intenzív nap volt ez a mai is, holnap ki kell pihenni!

Balaráma Fullmoon Party

Kedd reggel. Egész éjszaka az órámat néztem, mert féltem, hogy lekések a reggeli kelésről. Erre pont ötkor nem szólt a telcsi. Öt negyvenkor ismét felkeltett a Felsőlélek, és kimentem a fürdőbe megnézni, hogy hány óra is van. Hűha! Öt perc alatt lezuhanyoztam, és összeszedtem a cuccomat a jógához. Végül nem volt feltűnő, hogy későn keltem, mert így is elsőnek értem le az udvarra.


A 18-as létszámot még most is tartjuk reggeli órán, de páran már csak a nyitó mantra után értek oda a terembe. Ma a csaturangát, plusz a vinyászát vettük tüzetesebben szemügyre, némi csípőnyitó gyakorlatokkal ismét kiegészítve. Így kettő és negyed órásra sikerült a reggeli gyakorlás. 


Reggeli nem volt, legalábbis a csapat felének, mivel egy krisnás ünnepet ülünk ma, és délig böjt van. Ez a nyári telihold az Úr Balaráma, Krisna bátyjának megjelenési napja. Szóval pujáztam reggel, mint ahogy szoktam, és szép lila virágokat tettem az oltárra. A salagram-silák, akiket imádok, ők is Balaráma kiterjedései. Barackot ettek ma, mi meg kimentünk a gyerekekkel ismét a strandra.


A Cook-szigetek alapterülete és állampolgárainak száma napról napra növekszik, ma már négy matrac vett részt az uszályban, és együtt álltunk ellen a felélénkült szél űzte hullámoknak. Néha azért kirobbant egy-egy belviszály, és mindenki a vízben végezte, de utána felsegítettük egymást a matracokra. Vijaya fia, Szubál nem nyugodott addig, amíg apjával be nem torpedóztatta magát a Cook-szigetekig. "Hány éves vagy, Szubál? Két és fél? És milyen mély a víz? Három és fél méter?" Igazi jógi. Nem fél. A kislányok azért inkább a parton játszottak, miközben én próbáltam kivörösödött hátamat a nap elől bújtatni, és ezért eleve pólóban fürödtem. 


Délben véget ért a böjt, de mivel az ebéd még nem volt kész, csak egykor mentünk be a partról. Még akkor sem volt kész. Balaráma szereti a mámorító nedűket, így a déli lakomához olyan italt készítettünk, ami joghurtból, almaléből, mézből és szódavízből áll. Varuni a neve, és ha elég sokat iszol belőle, akkor berúgsz. Kicsit gyengére sikerült, mert én még egy liter után is jól voltam. Az ebéd nagyon finom volt, és mivel kábé három órakor álltunk fel mellőle, sajnos a délutáni jógaóra terve füstbe ment. A lakomától ugyanis mindenki kidőlt, én legalábbis fél hatkor tértem magamhoz az ágyamban, és úgy kellett összevakarni magamat az esti programhoz. 


A tervek szerint ugyanis ekkor indultunk a Pula melletti faluban, Valturában lévő helyi Krisna-központba, hogy az ottani Balaráma-ünnepségen részt vegyünk. Ezen a napon úgy látszik, csak egy jóga lesz, viszont két lakoma! Nem véletlenül nevezik a Krisna-tudatot konyha-vallásnak! Először bhadzsannal kezdtünk. Aki nem tudja esetleg, ez a mantra-meditáció legtrendibb formája, Amerikában minden jógafesztiválon tarol :-). Itt is belelkesültek a jógások, velünk együtt énekelték a Hare Krisnát. 


Utána Dinanatha prabhu, a templom vezetője tartott előadást az Úr Balarámáról, Gyurika pedig fordított magyarra. Balaráma minden lelki erő forrása, így a jógások is jól teszik, ha kapcsolódnak hozzá. Egyébként (bár erre Dinanatha nem tért ki) Patandzsali szintén Balaráma kiterjedése. Az előadás után a legtöbben lementek az udvarra, megnézni a lovakat és teheneket. Dinanatha ugyanis egy kis farmot is létrehozott, vannak szép fekete tehenei, meg magyar szürkék is. És van négy szép ló. Történeteket mesélt a többieknek az állatokról, hogyan kerültek hozzá. 


Közben mi fent a templomteremben kírtanát rendeztünk. Ez pedig a Hare Krisna éneklése tánccal kísérve. Úgy leizzadtunk, mint egy astanga-órán. Utána természetesen lakoma, a teliholddal bevilágított udvaron, és közben Mahabharata-történetekről beszélgettünk. Mindenki remekül érezte magát, és lassan hazaindultunk. Holnap hajókirándulás, úgyhogy időben kell végeznünk a reggeli órával.  

Kicsi Szadi

Hétfő reggel öt óra, csörög az ébresztő a telefonomon. Hol vagyok? Ja, jógatáborban, és hatkor indulunk astanga-órára, amit én tartok. Na jó, átállítom negyed hatra. Nincs mese, kelni kell, példát kell mutatni. Hiába, fárasztó dolog ez a jógatáborozás! Reménykedtem benne, hogy a többiek elméjén nem lesz úrrá hasonló tétovaság már a második napon. Végül egész jó létszámban voltunk ott az órán.


Minden reggel beteszek egy-két plusz elemet a vezetett egyes sorozatba. A nehezebb pózokra veszünk rávezető gyakorlatokat, meg plusz erőfejlesztő gyakorlatokat. És azt szeretném kijelenteni a ma reggeli óra után (nem mintha még nem hallottátok volna tőlem), hogy JOGÁZNI MINDENKI TUD! Még azok is, aki életükben most jógáztak először, vagy egy-két évet teljesen kihagytak, hamar és jól tudnak alkalmazkodni az ászanákhoz és a gyakorláshoz. Szerintem ez azért van, mert a jóga természetes és velünk született képességünk, csak a legtöbben nem fejlesztjük, és félelmet alakítunk ki magunkban az ászanákkal kapcsolatban. 


És aztán persze ki hogyan dolgozza fel a félelmeit: "Minek ez a tekergetés, ez csak cirkuszi mutatvány!"; "Hú, de félelmetes, én biztosan sohasem leszek képes ezeket megcsinálni!"; "A jóga lényege nem az ászanákban van, hanem a meditációban!" Ez utóbbi azért trükkös, mert megfoghatatlan. Ha az órán ellógod az ászanákat, vagy nem adod bele a 100%-ot, akkor a tanár azt hamar észreveszi. De hogy mire gondolsz, miközben becsukod a szemedet, azt csak a Jóisten tudja! Nem hülyeség az a magyar közmondás, hogy a hülyét is bölcsnek nézik, amíg ki nem nyitja a száját.


Éppen most kaptam egy idézetet a Facebook-on, amivel teljesen egyetértek: "Yoga is seeing life the way it is." Vagyis a jóga az, amikor úgy látod az életet, ahogyan van. Engem is sokan támadnak (vagy támadnának) azzal, hogy amit én csinálok és oktatok, az nem jóga, hanem csak torna, fitness, aerobic, cirkuszi mutatvány stb. Aki nem érti, és általában azért nem érti, mert ki sem próbálta, hogy mi a különbség a vinyásza jóga és minden egyéb testmozgás között, az elsősorban magára vessen, mert önnön korlátozottsága és előítéletei fosztják meg attól a lehetőségtől, amit a jóga ad: hogy úgy lássa az életet, ahogyan az van. 


Ehhez nincs hozzáfűznivalóm, csak az, hogy sajnálom, dehát a lúzerséget is magának választja az ember, még akkor is, ha úgy gondolja, hogy van tehetsége kimagyarázni. Itt mindenki annyira jól érzi magát, és annyira intenzíven élik meg a gyakorlás minden mozzanatát, hogy azt mondom, érdemes volt elhozni ezt a harminc embert idén is. Amikor ott vagy a matracon, az egy nagyon őszinte helyzet, és hamar elszáll a kedved ahhoz, hogy megjátszd magad. Ami megy, az megy, ami nem, az majd menni fog. Kit érdekel, hogy hogy nézel ki, vagy milyen szép az ászanád? A tanárt csak a  törekvés érdekli, mert szerintem még egy tanár sem mondta azt senkinek, hogy "Állj fel, és ne gyere többet, mert a jóga nem neked való." Én legalábbis nem mondtam még senkinek, és aki nem jön, az csak a saját korlátozottsága miatt nem teszi ezt, amit fél feladni.  


A záró mantra után hazaindultunk, kiki vérmérsékletének megfelelően autóval, vagy gyalog végigsétálva az ébredező városon. Ugyanis itt a város péntek délutánra szokott működésbe lendülni, a legtöbb bolt négyig ki se nyit. Ritka lusta nép ez a horvát, ezt már tavaly is megállapítottam.  


A reggeli: színes gyümölcssaláta és vajkrémes kenyér. Utána irány a part, a három kölköt felpakoltuk egy nagy zöld gumimatracra, és az apukák lelkesen hajóztatták őket körbe a vízben. Egy dolgot nem értek, hogy a kislányom, Gauranga-lila hogy marad teljesen fehér a tűző napon? Én már rákvörösre égtem, hiába toltam magamra a napolajat egész nap. 


A szállásunkhoz közel eső kis öbölben létrehoztuk a Cook-szigeteket, és nyomban el is foglaltuk őket. Két kétszemélyes matracból álltak, amiket a bójákba kapaszkodva összefogtunk, és arról ugráltuk az anyósfejeseket, sőt, még egy-két ászanát is kipróbáltunk. Én, nagy kapcsolatépítő lévén a két matrac között próbáltam hidat csinálni, de egy pillanat múlva összeomlott a híd, és a két matrac között a víz alatt találtam magamat. Szóval ma is megvolt a sós vizes orröblögetés, de még mennyire! A délutáni pránajámán semmiféle gondot nem okozott a váltott orrlyukas légzés. 


A nagy strandolás és búvárkodás közepette hazaugrottunk ebédelni. Külön ki kell emelni a feleségem áldozatos munkáját, aki az egész csapatra bevásárol meg főz napi háromszor, egyelőre úgy tűnik, hogy mindenki elégedettségére, és persze sokan segítenek is neki. Olívás penne, vegyes zöld saláta és zöldbableves volt az ebéd. Mivel tegnap mind megették előlünk, így ma elsőnek ültünk neki, de még így is maradt mindenből estére.


Utána beruccantunk a városba Gyurikával és Timivel egy kis ügyintézésre. Megalkudtunk a szerdai hajóútra, idén nem akarjuk úgy ellúzerkedni, mint tavaly. Megyünk Tito szigetére, megnézzük a vadrezervántumot mindenféle afrikai vadállattal, és búvárkodunk egy jót, hátha még valami kincset is találunk. Utána körbefotóztuk a Colosseumot (természetesen jógapózokban), és megállapítottuk, hogy mekkora lúzerek azok, akik megveszik a jegyet, amikor simán be lehet ugrani a kerítésen keresztül is. Délután ismét Body Art Andival, minden másnap ő irtja a népet. 


Én még otthon átkerteszteltem a műfajt Szadi Artnak, Andit pedig Comb Raidernek. Bár ez alkalommal nem csak a combokat támadta, hanem minden mást is. El sem tudom mondani, hogy milyen pózok voltak, de mindenki erőteljesen katonai kiképzés-jelleget vélt felfedezni az órában, különösen az egykezes kitartott alkartámaszos fekvőtámaszok meg különböző kitörések közben. Néhány parti pacák is beszállt, majdnem belefordultak a vízbe. 


Hazafelé menet megint megálltunk a rúdnál. Andi meg Liza egész jó forgásokat is tudnak rajta, mi meg Janival főleg az erő-elemeket próbálgattuk. Én ugyanis nem bírom megtartani magamat a rúdon, mert lecsúszik a kezem. Így a tetejébe szoktunk kapaszkodni, vagy kézenállunk, fejenállunk a rúdnak támaszkodva. Jó cucc, de azért az Atma Centerben nem fogunk beállítani. Aki rudazni akar, az menjen továbbra is a Dollhouse-ba!


Estére melegszendvics, meg a déli maradékok, sok röhögés, és a csapat nagy része lepattant a városba vagy a partra éjszakai életet élni, de azért remélem hajnali 3 előtt hazakeverednek. Máskülönben foghíjas lesz a holnap reggeli Astanga-óra. Good night.    

Pula fullgőzzel

Vasárnap reggelre virradt Pulában. Nem tudtam olyan jól aludni az éjszaka, mert túl nagy volt a párna, meg minden bajom volt, de majd beleszokom. Ötkor keltem, készülődtem a reggeli jógaórára. Egész jó létszámban összejöttünk, 18-an astangáztunk reggel. Sikerült belehelni a termet is vagy 30 fokosra, mindenkiről csöpögött az izzadtság. 


Utána visszajöttünk a szállásra, reggeli, és irány a part! Sikerült ma is 11-től négyig kinn nyomulni a tengeren meg a tűző napon, nem is értem hogy nem kapott napszúrást a kislányom, és hogy nem égett le. Búvárkodtunk is, bár már nem kötött le annyira, mint tavaly, mivel ugyanazokat a létformákat fedeztem csak fel, amiket már ismertem. 


Délután kimentünk ismét a partra jógázni. Én tartottam egy tíz perces pránajámát, majd Ancsa vette át  a stafétát, és másfél órában jól megjógáztatta őket. Mi ketten Janival a kettes sorozatot gyakoroltuk. Némelyik póznál valamelyes nehézségekbe ütköztem, mert az öbölbe menet megcsúsztam egy pocsolyás részen, úgyhogy a sérült jobb vállam mellé most már a bal térdem is becsatlakozott. 


Mindegy, azért lenyomtuk. Kicsit később végeztünk, mint a csapat többi része, és mire savászanába feldkeztünk volna, pont elkezdtek oszladozni. Ezt nem hagyhattam annyiban, úgyhogy szóltam, hogy csináljunk valami közös akró pózt, hogy legyen mit fotózni. Lett is. Utána még felmásztunk egy kis kőpillér tetejére, ott is ászanáztunk egy párat. Jani azonban hamar lekéredzkedett, mert tériszonya van. Én viszont beleugrottam a tengerbe. Jó, nem volt nagy ugrás, kábé két méter magasról toltam a talpast. Viszont ara épp elég volt, hogy az agyamig felmenjen a sós víz az orromon keresztül.  


Rájöttem, hogy a karma törvényét nem lehet kijátszani, ugyanis negyed órával azelőtt töltöttem egy kis ásványvizet Jani orrlyukába, miközben fejenállt. Persze az nem volt sós, dehát ez a karmaszorzó. Hazafelé menet felfedeztünk még egy kábeldobra szerelt rudat, amelyiken remekül lehetett rúdtánc-jógafigurákat gyakorolni. Párat ki is próbáltunk, de még majd fejlesztjük a koreográfiát. 


Mire visszaértünk, persze csak némi kuszkusz és gyümülcseleves maradt az ebédből, én a másodikat választottam. Miközben lefeküdni készültünk, a szomszédban fergeteges szülinapi party kezdődött, úgyhogy még meghallgattunk egy pár retró tinislágert, aztán eltettük magunkat holnapra. A csapat elég színes, de úgy látom, mindenki jól érzi magát, és új barátságok születnek. Remek alkalmak az ilyenek arra, hogy összehozzák a társaságot, és ne csak az öltözői beszélgetések alapján ismerjük egymást.

Aki eddig keménynek gondolta magát...

...annak ajánlom, hogy próbálja ki Lovász Andi Body Art óráját! De mindent szép sorjában... Szombat hajnalban volt betervezve az indulás a jógatáborba, amibe az utolsó pillanatban csapódott még be két-három résztvevő, plusz egy autóravaló iráni férfiú, akik csak csendestársak lesznek. 


Nekünk sikerült négy felé elindulni a kis Suzukival, és egész jó tempóban végig is tudtunk jönni, a nagyobb dugókat megelőzve. 11 felé már ott voltunk Pulában, csak Bogyóék és Mikiék előztek meg, akik előző este indultak Magyarhonból. Illetve a három Kata, akik az Orangeways járattal érkeztek.


A többi autó még valahol ott csalinkázott az autópályán Letenye és Rijeka között, viszont az összes cuccom a másik kocsiban volt, amivel a feleségem és kislányom is jöttek. Úgyhogy egyszál gatyámban azon nyomban lenn termettem a parton, és jól meg is mártóztam a tiszta vízű, jó sós Adriai-tengerben. Az első két fürdésre kicsit hidegnek tűnt, de harmadikra már OK volt.


Közben szépen le is égtem, pedig nyomattam magamra a faktort. Így jár az, aki telhetetlen, és azonnal barna akar lenni, és délidőben napozik, miközben tejfölszínű germán bőre van. A délután folyamán befutott a csapat maradék része is, ami vagy öt kocsit jelent. A pech csak az volt, hogy éppen akkor kerekedtünk fel megtartani a tábor nyitó jógaóráját a parton. Az öböl, ahol jógázunk, kábé húszperces sétára van a szállástól, és Gyuridas, a csapat helyismerettel és horvát nyelvtudással is megáldott összekötője már javában ott virított a parton. Ennek következtében az újonnan és frusztráltan érkezettek nem tudták elfoglalni a szállásukat. Én attól lettem frusztrált, hogy lóhalálában elő kellett kerítenem Gyurit, ő meg attól, hogy visszaparancsoltam a jógaóráról, amire már olyan jól rákészült.


Mi meg attól lettünk frusztráltak, hogy amikor Andi magától értetőtő stílusában elkezdte a Body Art-órát, kábé tíz perc múlva rájöttünk, hogy nulla állóképességünk van. Pedig jobbomon Extrémsport Miki, balomon Aikido Jani tolta. A háromperces lefelé néző kutya féllábbal a levegőben még a helyi vagány csávók érdeklődését is felkeltette, mert nem bírták elképzelni, mit nyögünk mi itt ezeken a könnyűnek látszó gyakorlatokon. 


Aztán, amikor beálltak, és Andi gondosan kiszűrte a csalásra irányuló hajlamukat a gyakorlatokból, tíz perc múlva ők is feladták, és inkább elmentek csukafejesekkel villogni a helyi csajok előtt. Mi meg nyögtünk tovább a matracokon, olyannyira kétségbeesve a saját szerencsétlenségünkön, hogy még izzadni is elfelejtettünk. Janival káromkodva böködtük egymást, hogy nesze neked keménység, Andi szétdörgölt minket a matracon, mint egy csótányt. Az igaz kihívás nem abban rejlik, hogy az ember azzal villog, amit olyan jól begyakorolt, hanem abban, hogy miképpen képes alkalmazkodni egy váratlan helyzethez.


Ilyenkor éli meg az ember azt, hpgy igazából nem tud semmit, nem képes semmire, és valahol egy rettentő kellemes megkönnyebbülés, felszabadító érzés, amikor az egód hirtelen porszemnyi méretűre zsugorodik össze, és rájössz, hogy egy rakás szerencsétlenség vagy. Tavaly a jógatábor délutáni óráin én a háttérben gyakoroltam a 2-3. sorozatot, de most meginogtam, hogy ha még ez a pár alapgyakorlat sem megy, akkor nem kellene-e inkább alapozni a hét során? 


Visszafelé úton eldöntöttük, hogy mindenkinek azt mondjuk: "Nagyon jó volt az óra, gyertek ti is a délutáni órákra!", és a mikor megérkeztük, farkaséhesen befaltuk Bogyó jó kis csípős szabdzsiját, meg a sárgadinnyéből álló gyümölcssalátát. Közben befutott az utolsó autó is, Katával és Lizával, úgyhogy holnap teljes létszámban kezdhetjük a reggeli órát. A csapat egy része még bement a városba lazulni meg fagyizni, hiába, a jógásoknak végtelen energiájuk van!

Májzór forevör!

Holnap reggel indulunk a jógatáborba, úgyhogy most egy hétig onnan fogok majd beszámolókat küldeni. Ma meg augusztus 20-a van, és ennek örömére bezártak az Atma Centerek, illetőleg ilyenkor ünnepnapokon Istvánban túlteng a  buzgóság, hogy jógával ünnepelje az országalapítást jelen esetben, és jó előre bejelentette, hogy ő bizony 7-től 11-ig Mysore ashtangát fog tartani Budán! 

Nem is hiába, mert vagy egy tucatnyian jöttek, szerencsére némileg szétcsúsztatva, így kényelmesen tudtunk vinyászázni végig. Én jellemzően túlbuzgó módjára mér fél hét után nem sokkal ott voltam, egyvalaki előzött csak meg, Rita, aki a kapualjban várakozott a napi astanga shotjára. Nosza, betörtünk az Atma Centerbe, aztán matracot bontottunk. Én még kialkudtam Istvánnál, hogy bevihessek egy kis vizet órára, mert tudtam, hogy ki fog száradni a szám széle. Morogva ugyan, de beleegyezett :-). Még egy fűtőtestet is bekapcsolt a kedvemért (miután a két tárva-nyitva álló ablakot becsukta), és rám irányította, nehogy megfagyjak gyakorlás közben.

Két és egy negyed óráig voltam benn, mert bár fáj még a vállam, nem bírtam ki, hogy ne csináljam meg az egyes és a kettes sorozatot is egyben. Ezalatt a digitális hőmérő higanyszálának sikerült felkúsznia 26-ról 28 fokra, amit én még mindig egy kicsit keveselltem. Az az igazság, hogy nem szeretem a testemre fagyó hideg izzadság érzését, és ez valahol 32 fok fölött szokott megszűnni, mert akkor már kívül-belül egyenletes langymeleget érzek. 

Mindegy, egy picit éreztem a vállamat, István meg lelkesen segített a kedvenc ászanáinál. A gerinccsavarók nem okoznak problémát, Ajaynál már megszoktam a majd' 360 fokos csavarást. A Dszánusírsászana D azért szigorú volt. A Baddhakónászanáról nem is beszélve. Lassan kezdem érteni, miért szoktak sírva fakadni a lányok ennél a póznál, ha István rátehénkedik a hátukra. Hát nem a gyönyörtől, az biztos, bár ki tudja? Pain is so close to pleasure... Mindenesetre én majdnem lekopogtam a pózt, de aztán végül türelmesen kivártam a tíz légzést, miközben az elmémben bejártam mind a hét alsóbb bolygórendszert.  Jó kis túra volt.

Szerintem István már lassan egy egész Baddhakónászana-klinikát nyithatna: "Reinkarnációs utazás és karma-oldás Baddhakónászanában! Több, mint hetven féle betegség hatékony és végérvényes kezelése!" stb. Szerintem sorokban állnának az emberek. Később Dorka is bejött, úgy látszik, ma ilyen egyes-kettes nap volt. Ő is mindkettőt végignyomta, közben megadással tűrte István fentebb részletezett terápiáját. 

A kettesnél életemben először sikerült a Málászanában hátul összeakasztani az ujjaimat (persze szintén István segítségével) Csak még a bokám nem olyan laza, hogy ilyenkor ne dőljek el. De azért ez már nagy szó! Sokan úgy gyakorolják a kettest, hogy egyből a Pásászanával kezdik, mert Pattabhi állítólag kivette a Málászanát az elejéről. Pedig szerintem nagyon jó kis rávezető póz, és a BNS Iyengar tanítványok általában szokták csinálni. 

A Karandavászanát még csak félárbócra tudom leereszteni, de már az is valamivel jobb, mint volt. A végén jött a dropback-terápia. István nyeregben érezte magát, mert miután a többieket is jól leiskolázta dropback-ből meg kézenállásból, odajött hozzám és lelkesen összekötötte a két lábamat egy jógaövvel, nehogy túl szélesre tegyem. Persze azért a lábfejemet sikerült némiképpen kifordítani (ez sem szabályos), de így is kellett a segítség a fel- és lejövetelhez. Utána még csináltam egy dropbacket kézenállásból is hídba, majd István segítségével vissza, és le csaturangába. Szép az élet! 

Megvolt a mai gyakorlás is, délután pakolászunk, készülődünk, aztán holnap kora hajnalban megyünk Pulába. 

Vas és arany

Rezidens támagyárosom, Vajrayogi szolgáltatott ismét remek apropót a mai blogbejegyzéshez.

"Ami a konkrét felvetésedet illeti, én nem tartom azt pozitív dolognak, ha valaki jógafüggő lesz, és pl. ha kimarad egy gyakorlás, az már az emberi kapcsolatok rovására megy (pl. mogorva lesz, megbántja a feleségét), mint amikor a drogfüggő nem kapja meg a napi adagját. A jóga célja szerintem nem az, hogy a minket megkötő rozsdás vasláncokat lecseréljük aranyláncokra. Ezért fontos pl. a holisztikus jógairányzatokban az ízületek csavargatása mellett az is, hogy az ember társadalmi kapcsolatait, érzelmeit stb. is a jóga szellemében alakítsa."

Hát igen, a függőségekről való beszélgetés szerintem hosszú útra vezetne, és itt-ott már értekeztem róla. A tegnapi jógadíleres bejegyzés után pedig azt hiszem le se tagadhatnám, hogy tudatában vagyok: függőséget árulok. Ehelyett ragadjuk meg a másik gondolatot, amit Vajrayogi a vasláncok és aranyláncok példájával oly találóan illusztrál. Kezdjük egy kis kitekintéssel a védikus filozófiára! Eszerint a Védák követői kétféle csoportba oszthatók: a pravtitti-márga és a nivritti-márga útját járók. A pravritti azt jelenti, hogy az illető az azonnali, (vagy átmeneti) értékek megszerzését helyezi előtérbe, vagyis céljai dominánsan az anyagi élvezetek, vagyontárgyak, jó születés, vagy éppen a misztikus képességek elérése. A nivritti pedig azt jelenti, hogy az illető minderről lemondani törekszik, és a lélek végső érdekét tartja szem előtt, és ennek megfelelően a lemondást, a felszabadulást, vagy éppen a Legfelsőbb iránti odaadást próbálja elérni minden tettével. 


A jóga, mint ahogy korábban definiáltam, egy eszköztár, és ebből az eszköztárból mindenki kedvére válogathat a vágyai, célkitűzései, személyisége szerint. Szóval azt akarom ezzel mondani, hogy ha a gyakorlati élet talajára leereszkedünk, akkor messze nem minden ember a felszabadulást keresi, aki jógaórára jelentkezik. Vannak, akik egészségesek, szépek, erősek, esetleg okosak vagy céltudatosak akarnak lenni, vannak akik szeretnék megállítani az öregedést, vagy pedig a jóga személyiségre, kedélyállapotra gyakorolt hatását tartják vonzónak. Van, aki azért jár órára, mert remek a társaság, és jól érzi magát. Korábban már voltak kommentek az otthoni gyakorlás versus jógaórára járás témájában, és egy dolgot biztosan nem tud megadni az otthoni gyakorlás, az pedig a jó társaság, az emberi kapcsolatok. Lehet, hogy valaki annyira szerelmes önmagába, hogy nincs is erre szüksége, és vígan elgyakorolgat otthon, sőt, zavaró a számára a tanár vagy a többi gyakorló jelenléte. Ha azonban az ilyen ember amúgy is zárkózott, és mindenkivel mogorva, akkor szerintem neki az otthoni gyakorlás ment az emberi kapcsolatai rovására. Én inkább jógaórára megyek együtt a barátaimmal, mint a kocsmába vagy moziba. 


Természetesen arról is volt már szó, hogy a jóga olyan, mint egy fa, és igazából bárhol kerülsz kapcsolatba vele , a gyökereivel, a törzsével, az ágaival, leveleivel vagy a virágaival, gyümölcsivel találkozol, egy idő múlva rálátásod nyílik az egész fára, és esetleg felébredhet benned az érdeklődés a jóga mélyebb jelentéstartalma, vagy éppen magasabb rendű céljai iránt.


A mindennapi astanga-gyakorlás során az ember óhatatlanul szembesül azzal, hogy a test átmeneti, és állapota szüntelenül változik, mind ahogyan az elme állapota is.  Hosszú évek gyakorlása során rá fogunk jönni, hogy egyetlen állandó dolog van, az pedig a változás, és a jóginak pontosan azt kell megtanulnia, hogyan alkalmazkodjon ehhez a változáshoz, és hogyan igazítsa hozzá a gyakorlását azokhoz a fázisokhoz, amelyeken fizikailag vagy mentálisan keresztülmegy. Sőt, mi több, az ember vágyai is változhatnak menet közben, és sok astanga gyakorló beszámolt már arról, hogy sok évnyi gyakorlás utána  számukra egyre fontosabbá válnak a nem látható dolgok, és egyre kevesebb a jelentősége a gyakorlás külső megnyilvánulásának. 


Persze ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolják a gyakorlást, vagy hogy az ászanáik elnagyolttá válnak. Inkább azt, hogy a gyakorlásuk sokkal könnyedebb, természetesebb lesz, és a személyiségükön (nem csak gyakorlás közben, hanem egész nap) keresztülsugárzik a "yoga glow" vagyis a belső ragyogás, amit az eredeti önvalójukkal való kapcsolaton keresztül tapasztalnak meg. Az Upanisadok leírásai szerint a lélek ragyogóbb, mint sokezer nap, de ezt a ragyogást elfedi a tudatlanságunk. Amilyen mértékben sikerül lesikálni ezt a sötét burkot a lélekről, olyan mértékben megnyilvánul eredeti ragyogásunk. Persze utána maradnak a finomabb fedőrétegek, mint az elme, intelligencia, hamis egó, és ezektől sokkal nehezebb megszabadulni. Amikor az ember magasabb rendűnek érzi önmagát másoknál, akár a belső megtapasztalásai miatt, akár amiatt, hogy mások gurunak vagy szentnek kiáltják ki, a ragyogás azonnal elkezd elhomályosulni, és az egész "emelkedett" helyzet külsőséggé válik csupán.


Tehát a valódi felszabadulás azt jelenti, hogy az ember sem a vas, sem az arany láncokkal nem azonosítja magát, és ha tényleg elérte ezt az állapotot, akkor lehetnek akár aranyláncai is, mert nem fog fölöslegesen büszkélkedni velük. Ennek az őszinteségnek a kifejlesztése azonban nehéz feladat, és komoly eltökéltséget kíván. Szóval vagy sikerül, vagy nem, addig is gyakoroljuk vígan a jógát, mindegy, hogy milyen motivációval. Szerencsére a jóga nem küzdősport (mert itt legfeljebb az ember saját magával küzd), így nem lehet visszaélni a szerzett képességekkel, hogy másokat bántsunk vele. Lehet, hogy azok, akik tegnap az órán grimaszoltak és jajgattak az igazításaim közben, felhördültek e gondolatmenet olvasása közben, de biztosíthatom őket, engem mindig is a segítő szándék vezérel. Egy kis balzsamos fájdalmat el kell néha viselni, a komolyabb szenvedés elkerülése végett.

Jógadíler

Az utóbbi napokban kezdem már úgy érezni magamat, mint egy díler, aki próbálja minden áron rátukmálni a portékáját mindenkire. Ezzel az egész jógafesztivál-őrülettel azért hozakodtunk elő, mert szeretnénk minél több embert jógafüggővé tenni. Egyesek szerint a jógafüggőség nem jó dolog, mert ugye egy jóginak mindentől függetlenné kell válnia. De azért legyünk praktikusak: az átlagembernek van egy csomó függősége, és ebből fakadó jellemhibája, gyengesége. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudjuk, érdemes egy magasabb rendű függőséget kialakítani benne. A jógadíler kifejezés egyébként Mochael Gannontól származik aki egy amerikai astanga-oktató, és a képen látható.


A jóga kitartásra, céltudatosságra és ugyanakkor rugalmasságra nevel. Azok, akik elkezdenek jógázni, általában egy idő múlva tudatosabban táplálkoznak, megváltoztatják az életmódjuk számos aspektusát, és általában sokkal boldogabbnak érzik magukat, mint azok, akik nem jógáznak. Mi, jógaoktatók, ezzel tisztában vagyunk, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy meggyőzzük környező embertársainkat a jóga kedvező hatásairól. És itt nem a bizniszről van szó, legalábbis azokon, akikkel együtt a fesztivált szervezzük, azt látom, hogy mind fanatikusok, és akkor is teljes gőzzel csinálnák ezt a dolgot, ha egy fillért nem keresnének vele.


Amikor elkezdtünk beszélgetni a fesztiválról, az első dolog, ami eldőlt, az volt, hogy ingyenes rendezvényt akarunk. Nekem voltak némi fenntartásaim, mert az a tapasztalatom az ingyenes jógaórákkal is, hogy az emberek nem értékelik annyira, mint azt, amiért fizetnek. A többiek azonban úgy gondolták, hogy így sokkal többen akarnak majd részt venni az eseményen, és ez már megéri! 


Az embereknek van egy jó százaléka, akik nem rendelkeznek túl sok információval a jógáról, és ki tudja miért, még nem próbálták ki. Ők lesznek az elsődleges célközönség, mert jó eséllyel megtetszik nekik a jóga, és mindennapi életük részévé szeretnék majd tenni. Van, aki azt gondolja, hogy a jója az valami heverészős, lazulós dolog, és bár oldja a stresszt az izmokban és az idegrendszerben, de nem árt utána vagy előtte elmenni egy jó spinning vagy step-aerobic órára, hogy az embernek az alakja is jó legyen. Hát én ezt nem így gondolom, illetve a jógának azt az aspektusát képviselem, ami után az ember már nemhogy edzőtermet nem akar látni, de az ágyáig is alig bír elkúszni. 


Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki a brutál hardcore workoutot keresi a jógában, de aki azt keresi, azt is megtalálhatja, nem kell Norbihoz fordulnia segítségért, ha zsírt akar égetni. Tényleg, ez is lehetne a mottónk: cseréld le a fitnesszőrült imidzset a Yoga-goddess imidzsre! Sokkal trendibb! És most jön az, ami miatt Vajrayogi és meditáló társaik általában piaci artistának és fitnesz-gurunak szoktak engem titulálni: Sokkal izgalmasabb, hogy ha a széles vállhoz és a karcsú derékhoz egy jó adag hajlékonyság is párosul, és bemelegítés nélkül is a tarkód mögé tudod dobni a két lábadat!


Tegnap az órán pont ezt az ászanát gyakoroltuk. Nekem az egyik kedvencem, dvipada-sírsászana a neve. Szerintem az Astanga-jóga egyik legtipikusabb és leglátványosabb póza. Ott volt két thaiboxos, egy BodyArt-edző, a többiek pedig a szokásos jógás csapat, akik mát hónapok, évek óta próbálkoznak a gyakorlattal (beleértve engem is, mert még nekem se megy tökéletesen). Naná, hogy nem sikerült mindenkinek, de nem veszítettek a lelkesedésükből, mert mindannyian tudják, hogy ha gyakorlunk, akkor egyszer csak menni fog. 


Az ilyen kihívást jelentő, egóromboló ászanáknál az embernek két választási lehetősége van: vagy befogja és gyakorol, amíg nem megy, és utána is megpróbál alázatos maradni, amikor már sikerül, vagy - és sokan szerintem ezt választják - feláll és azt mondja, hogy "Hagyjatok mér gyerekek, ez hülyeség. Ez nem jóga, hanem artista-mutatvány." Én úgy érzem, hogy ez a könnyebbik megoldás, és inkább a megfutamodásunkat indokoljuk meg ilyenkor, hogy saját magunk számára is elfogadható legyen, ahelyett, hogy szembenéznénk a kihívással.


A JÓGA CÉLJA NEM AZ, HOGY A KÉT LÁBADAT A NYAKADBA TUDD RAKNI. Tessék, lehet kontextusból kiragadva is idézni ezt majd tőlem! DE! Miért ne tanulnád meg mellesleg, miközben szamádhiba merülsz? Ha ezt hárítod, akkor jó esély van rá, hogy egy csomó más akadályt is hárítani fogsz, és mindenkit biztosíthatok afelől, hogy az elme tréningje során ezerszer nyakatekertebb ászanákat is el kell sajátítani! A BodyArt oktató, aki tegnap élete első Atmás óráján vett részt, és az pont a 2. sorozat volt, utána úgy állt fel, hogy "Jönni fogok még, mert szeretem a kihívást!" Ez a beszéd, újabb függő! 


A jóga-dílereket nem szeretik, sem a sportkerülők, sem az egyéb sportokat oktatók, de még a jógaoktatók közül sem mindenki! Mi ugyanis azt valljuk, hogy BÁRMIT KÉPES VAGY MEGCSINÁLNI, csak gyakorlás kérdése! Hiszünk a jóga erejében, és a rendszeres gyakorlás titokzatos hatásában! Amit én meg tudok tanulni, azt másoknak is meg tudom tanítani, ez garantált! Éppen ezért nem vagyunk közkedveltek, hiszen a legtöbben már önmagukat is meggyőzték arról, hogy egy csomó dologra képtelenek, és ezért másoknak is ezt fogják mondani, hogy ez nem fontos, sőt, egyenesen káros! A minap a Youtube-os bemutatóimat kommentálta le egy hozzáértő úgy, hogy ennek semmi köze a jógához, ez piaci artista-mutatvány, aerobik. 


Technikai szempontból azért hadd szabadjon megjegyeznem, hogy annyiban azért különbözik az aerobiktól, hogy nem ugrálunk, és így nem tesszük tönkre a térdünket meg a derekunkat. De intenzív kardió, az biztos! A többi oktató meglepődött, amikor azt mondtam, hogy én egy ötperces jógabemutatótól is kidőlök. Mert ha nem dőlsz ki tőle, akkor nem tetted oda magadat, és akkor szerintem a közönségnek sem marad tátva a szája, hogy "Eztmeghogycsinájja?????". Még egyszer érdemes megemlíteni, hogy a jóga nem mindenkinek erről szól, és ez nem is baj, mert ez egy nagyon sokszínű műfaj. De én semmi mást nem csinálok, mint amit Krishnamacharya, Iyengar, Pattabhi Jois vagy Swami Vishnudevananda csináltak, a képek és a videók tanúsága szerint. Nem sértődök meg, ha valaki ripacsnak vagy csepűrágonak nevez, de szerintem a fentebb felsorolt személyek azért jóval többet letettek az asztalra, minthogy szimpla artistának tituláljuk őket. Vagy legalábbis, ha valaki ezt teszi, inkább a saját dilettantizmusáról és elfogultságáról tesz tanúbizonyságot, ahelyett, hogy nyitott szívvel állna a jógához, és megtalálná benne azt, ami őt boldoggá teszi. 


Engem boldoggá tesz a kézenállás lótuszban, és ha te is szeretnéd megtanulni megfogni a bokádat a hátrahajlításban, akkor az Atmás sátorban a helyed a jógafesztiválon. Persze azért minden más sátrat is nézz meg, mert nagyon lelkes és odaadó oktatók fognak mindenhol várni. A kerékbetörést azonban mi fogjuk prezentálni. Érdekes módon az összes Atmás jógaoktató a fekete színt kedveli. Nem mondom, hogy előírás, de például ha beizzadsz, akkor előnyösebb, mint a fehér. Egyébkét se játsszuk meg az ártatlan fehér angyalkát, ha mélyen magunkba nézünk, biztosan találunk még egy-két fekete foltot a szívünkben! De a jóga gyakorlásával ezek fokozatosan megszűnnek, és akkor már mindegy lesz, hogy ki milyen ruhában van és miylen pózt tud megcsinálni.

Jógafesztivál 2010 inside story

Aki egy pár éve mozog már a magyar jógaporondon, az bizonyára eljutott egy-két jóganapra is. Tavaly és tavalyelőtt is volt olyan rendezvény Budapesten, amin a jóga volt a középpontban. Idén viszont elmaradt, úgyhogy néhány jógaoktatóval úgy gondoltuk, hogy összefogunk, és szervezünk egy egész napos jógafesztivált. A dolog úgy alakult, hogy ingyenes fesztiválra szavazott a többi szervező, úgyhogy a résztvevő jógastúdióknak kell majd összedobniuk a felmerülő költségeket. Dehát ugye mindent megteszünk azért, hogy terjedjen a jóga!

Szóval az eddigi tények: Magyarország utóbbi 1000 évének legnagyobb szabású jógás eseménye készülődik szeptember 12-én a Westend tetőteraszon! Reggel 9-től este 9-ig 30 jógastúdió, az összes ismertebb jógairányzat és több, mint 80 oktató fog bemutatkozni az első magyar jógafesztiválon. Lesz egy nagyszínpad, ahol reggel kilenc órától este kilencig egyfolytában mennek a jógaórák, a bemutatók, és este pedig a koncertek.

A nagyszínpad programja jelenleg a következőképpen néz ki:

9.00 Astanga-jóga - Gauranga Das/Atma Center

10.00 Jóga a Mindennapi Életben Rendszer - Krishnanand Puri

11.00 Hatha-jóga légzésszinkronnal - Vitai Katalin/Kék Lótusz

12.00 Destressz jóga - Bálint János/Purnam

13.00 Hatha-jóga - Szilasi Márta/Anahita

14.00 Ebédszünet, bemutatók, Bollywood táncbemutatók

15.00 Naliní női jóga - Bálint Gyöngyi/Padma

16.00 Hatha-jóga - Kádár Zoltán/Asram

17.00 Bikram jóga - Falkay Krisztina/Bikram Astoria

18.00 Gerincjóga - Németh Gergő/Mandala

19.00 Visnu meditáció est - Csató Péter, Kowalsky

20.00 Maheshwarananda Bhajan Zenekar - Laár András

A nap végén tombola sorsolást is tartunk, ahol értékes nyeremények találnak gazdára (jógabérletek és egyéb kuriózumok). Emellett a tetőteraszon további 15 sátorban várják az oktatók a jógázni vágyókat egész nap jógaórák és bemutatók, előadások kavalkádjával. Gyerekjóga és gyerekprogramok is lesznek, úgyhogy családosok is simán jöhetnek. Természetesen az Atma Center vegetáriánus büféje is felvonul, nehogy véletlenül a Mekiben kelljen a jóga közben kiéhezett gyomrotokat vegátlan (és egészségtelen) cuccokkal megtömni.

Ha sikerül, akkor az egyik kis sátorban a következő órákon vehetsz még részt az Atma Center oktatóival:

10.00 -11.30 Wellyoga /Horváth Ancsa
11.30 -13.00 Hátrahajlítás / Gauranga Das
13.00 -14.30 Kontakt-Akro / Pákh Anna/Lovász Andi
14.30 -16.00 Dinamikus Hatha /Herczeg Angelika
16.00 -17.30 Csípőnyitó vinyásza /Szalai István
17.30 - 19.00 Agni-jóga Drill Pákh Anna/Szabó Andi

Ez még egyeztetés alatt van, annak függvényében, hogy hány oktató jelentkezik a kis sátrakba.

Szóval aki egy alapos körképet akar alkotni a magyar jóga-életről, és kiválasztani, hogy melyik a számára leg-testhez-lélekhez-állóbb irányzat, illetve mindenre kiterjedő izomlázat szeretne másnapra, annak bátran ajánlom, hogy jöjjön el erre a rendezvényre, és merüljön bele a színes jóga-forgatagba! Sőt, ha jógaoktató vagy, akkor remek lehetőséged lesz a bemutatkozásra is, mert a kis sátrakban van még lehetőség időpontokat foglalni. Itt jelentkezhetsz. A Facebook-on is fenn vagyunk, csatlakozz a közösségünkhöz, és hívd meg ismerőseidet is a rendezvényre!

És ez még csak az első dobásunk, ha sikerrel zárul, akkor jógaprogramok özönét zúdítjuk majd az országra! A jóga mindenki születési joga, csak nem mindenki tud róla, illetve nem mindenki kíván élni a jogával. Ugyanolyan, mint az élethez való jog, csak az, aki önként lemond a jógához való jogáról, az olyan, mintha az élethez való jogáról is lemondana. Na jó, nem csavarom tovább a szót, mert késő van. Inkább gyere ki csavarodni szeptember 12-én a Westendbe!