Hátraflick

A héten a bemutatóra koncentráltam, ami a jövő vasárnap lesz a szekérfesztiválon, illetve a Krisna-völgyi Búcsúban is. Két jó nehéz darabot állítottam össze, szokásomhoz híven, nehogy má' ne legyen kihívás! A második tele van kartámaszokkal meg kézenállással, ami jobb napokon is csak nagy szerencsével jön össze. Ha nem dőlök el a színpadon, az nagy csoda lesz! Dehát olyannal meg minek odaállni, amit simán megcsinálok, abban semmi izgalom nincs!

Mindenesetre úgy döntöttem, hogy ha minden nap végigcsinálom mindkét bemutató darabot legalább egyszer, akkor talán menni fog. Azért azt hozzá kell tenni, hogy ez, és a tíz napüdvözlet bemelegítésnek előtte együtt fárasztóbb, mint egy teljes sorozatot végignyomni. Tavaly is így volt, akkor az 1-2-3. sorozatból csináltam egy-egy bemutatót. Tegnap már annyira nem ment a gyakorlás, hogy el is kezdtem mérgelődni, hogy nem vagyok képes normálisan megállni a kézenállásban, nemhogy leereszkedni belőle különböző pózokba. Erre Nóri, aki ott relaxált óra előtt, megemlítette, hogy egyszer neki valaki azt mondta, hogy nem szabad azt mondogatni gyakorlás közben, hogy "nem megy". Persze ez a valaki én voltam, úgyhogy be is kussoltam, és lám, a következő kézenállásból sikerült rendesen leereszkedni astavakrászanába.

Tanulság: néha nem árt, ha az embernek visszamondják a nagy okosságait, amikkel másokat kondicionál folyton. Szóval zúzzuk tovább, ma pont nem sikerült gyakorolnom, mert annyit kellett menedzselni, plusz megnéztem Betti és Ancsa bemutatóját, ami százszor profibb, mint a tavalyi. Hiába, mindenki fejlődik. Én bele akartam tenni egy cigánykereket az én bemutatómba, hogy több legyen a színpadi mozgás, de Ági lefújta, azt mondta, hogy túl cirkuszos. Úgyhogy kimarad, helyette viszont berakatott egy hátraflicket, amit épp hogy sikerült megtanulnom. Álló helyzetből dropback, utána fej a földre, az egyik lábadat kiemeled, és átlendülsz csaturangába. A menők simán hídból csinálják, és két lábbal egyszerre, és lendület nélkül, de én még ugye kezdőnek számítok, szóval ennyi engedményt még tehetünk. Így is örülük, hogy át bírom lendíteni a fenekemet a fejem fölött. Amúgy ez speciel beleillik a hátrahajlítás-programomba, néhány centit ismét előrejutottam kedden a külső lábél-fogásban Kapótászanában. Már várom, hogy lemenjenek a bemutatók, és újra visszaállhassak az 1-2-3-1-2-3 szisztémámra. Ha az ember más dolgokra koncentrál, akkor a sorozatokkal nem tud kellőképpen foglalkozni.

A két óra lement rendben, egész jól voltak is rajtuk. Egy-egy külföldi is betéved mostanában, aprítom őket rendesen, hadd jegyezzék meg a kis budapesti dozsót! Este még pránájáma-órát tartottam. Megint gyakorolni kellett a szantósát, mint olyan sokszor a héten. Az én számomra ez persze nem azt jelenti, mint a legtöbb lúzer számára, hogy beletörődünk, ha valami nem sikerül. Sokkal inkább azt, hogy az embernek a legrosszabb helyzetből is meg kell próbálnia kihozni a lehető legjobbat, mert vesztes helyzet nincs, csak vesztes ember, aki elfogadja a vereséget. És mindenből lehet tanulni. Ahogy az angol mondja: "Anything that doesn't kill you only makes you stronger", vagy ezt már idéztem mostanság? És mivel a lélek halhatatlan, csakis nyerhetünk, ha mást nem, tapasztalatot. Szóval kétféle embertípus van: a lúzer, aki mindig feladja, és a fighter, aki sohasem adja fel. Természetesen a másodikból van a kevesebb, kb úgy aránylanak, mint a jedi-lovagok a birodalmi rohamosztagosokhoz képest.

A mai buktató a technika volt, mert ugyan meg lett javítva a nyomtató a múlt héten, most mégis csak üres papírt lökött magából, amikor ráküldtem az aktuális mantrákat, amit a mantra-órán gyakoroltunk volna. Úgyhogy maradtunk az astanga-mantráknál, és utána még pránájámáztunk egy jót Andival és Zolival. Úgyhogy mára csak az óra hangfelvételével és a keddi gyakorlásom képeivel vagyok adós, és már megyek is aludni :-). Holnap Tabajd - irány a TERMÉSZET!