Egy kis pszichológia

Sokat írtam már arról, hogy mi a boldogság, és hogy a jógi belül keresi a boldogságot. De azért legyünk praktikusak, egyikőnk sem egy olyan jógi, aki leül egy barlangban a Himalájában és szamádhiba esik, és így jól elvan, amíg már amúgy is elhagyná a testét, utána meg visszamegy a lelki világba. Ha valaki ebbe a kategóriába esik, akkor ne olvassa tovább ezt a bejegyzést, mellesleg ha valaki tényleg ilyen, akkor amúgy sem olvassa, mert a barlangban (még) nincs internet :-).

Szóval az ember társas lény, és bár a jóga célja kétségtelenül az, hogy elsődlegesen önmagunkkal rendezzük a kapcsolatot és haladjunk a tökéletesség felé, a másokhoz fűződő viszonyunk is nyilvánvalóan fontos szerepet játszik abban, hogy boldogok vagyunk-e, illetve az önmagunkról alkotott képet is jelentősen befolyásolja.

Sok ember ugye önmagával nincs harmóniában, mert úgy érzi, hogy a környezete elvárásokat támaszt vele szemben, amiknek ő képtelen megfelelni, és ez kudarcélményként rögzül benne. Mások ellenkezőleg, azért vannak konfliktusban a környezetükkel, mert úgy érzik, hogy az nem képes őket úgy elfogadni, ahogy vannak. Na mindegy, ha ezen túltettük magunkat, akkor még mindig ott van az a helyezet, hogy az ember különböző kapcsolatokat alakít ki az élete során (partnerkapcsolat, barátság, szülő-gyermek, stb.), sőt, vágyik is ezekre a kapcsolatokra, de sok esetben a kapcsolatokból nem csak öröm, hanem problémák is adódnak.

Első alapvetésként emlékeznünk kell arra, hogy lelki lények vagyunk, Krisna parányi részei, és lelki szinten igazából csak Vele tudunk olyan kapcsolatot kialakítani, ami tökéletesen boldoggá tud tenni bennünket. Minden más kapcsolat, amit más lelkekkel hozunk létre, eleve átmeneti, így nem adhat örök boldogságérzetet, illetve a parányi lelkek mind olyan mértékben korlátozottak, hogy nem képesek meg sem érteni igazán a másik vágyait, nem beszélve arról, hogy képesek legyenek kielégíteni azokat. Úgyhogy ezek után ne számítsunk felhőtlenül harmonikus kapcsolatokra itt az anyagi világban!

Nade térjünk vissza a hétköznapi élet talajára! Mi az, amit megtehetünk annak érdekében, hogy a kapcsolataink kielégítőbbek, tartósabbak és zökkenőmentesebbek legyenek? Néhány gyakorlati tippet szeretnék felsorolni, amelyeket ha nem is könnyű megvalósítani, de már az is segít, ha emlékezünk rájuk, mert akkor a konfliktusok idején nem a partnert fogjuk hibáztatni.

1. No expectations. Vagyis magyarul, ne legyenek hamis elvárásaid! Ezt az elvet Vishvananda Swami mondogatta folyamatosan jógaóra közben Rishikesh-ben, és igaza is volt, mert én oktatás közben is azt vélem felfedezni, hogy amikor a gyakorlónak hamis elvárásai vannak önmagával vagy az oktatóval szemben, akkor gyakrabban éri csalódás, mintha arra nyit, hogy mit kaphatna most ebből a gyakorlásból. Hasonlóképpen, ha a kapcsolatainkban szüntelen elvárásokat támasztunk a partnerrel szemben, például elvárjuk, hogy ő alkalmazkodjon hozzánk folyamatosan, akkor a kapcsolatból kiveszik az önkéntesség spontaneitása, és még akkor sem leszünk elégedettek, amikor beteljesülnek az elvárások, mivel azt természetesnek fogjuk venni. Vagyis a szantósa a gyakorlatban azt jelenti, hogy érjük be minél kevesebbel, mert akkor ha többet kapunk, akkor azt mind bónusznak fogjuk értékelni.

Ez nyilvánvalóan nem működik egyoldalúan egy önző partnerrel szemben, sőt, ilyenkor hagyjuk az illetőt ránk telepedni és kihasználni bennünket, ami szintén nem vezet harmonikus kapcsolatokhoz. Tehát a partnert is inspirálni kell ennek az elvnek a gyakorlására.

2. Accountability. Vagyis számonkérhetőség. Azt látom, hogy manapság egyre erősödik az a tendencia, hogy az emberek egyre kevesebb felelősséget vállalnak a kapcsolataikban. Egy kapcsolatban mindig vannak kölcsönös megállapodások, kölcsönös kötelezettségek, amit a partnerek vállalnak. Ha például egy munkahelyen nem azt csinálod, ami a munkaköri elírásban szerepel, akkor a kapcsolat megszakadhat. Természetesen ha a munkaadó pl. nem fizet, akkor is. És minden más kapcsolatnál is ugyanúgy fontos az, hogy legyünk hűek ahhoz, amit vállaltunk benne. Ugyanis ha elmulasztjuk a vállalásainkat, akkor a partner joggal azt gondolja, hogy nem tartjuk fontosnak a vele való kapcsolatunkat, és a saját kényelmünket előtérbe helyezzük.

3. Trust. Vagyis bizalom. Azt szokták mondani, hogy a bizalmat nagyon nehéz kiérdemelni, de nagyon könnyű elveszíteni, dominánsan a fenti két tényező miatt. Az emberben persze van egy kezdeti bizalom, amit az optimista emberek minden kapcsolat kezdetén megelőlegeznek a másiknak. Ennek azonban meg kell szilárdulnia, és nem azáltal, hogy az elején nagyon pedálozunk, utána meg hátradőlünk, mintha már magától értetődő lenne a kapcsolat. Az őszinte embereknek általában könnyebb dolguk van a tartós kapcsolatok kiépítésénél, míg a képmutató emberek inkább csak a felszínes kapcsolataikat tudják sikeresen fenntartani, amelyekhez ráadásul mindkét félnek valamilyen érdeke is fűződik.

A bizalom a belső értékeken alapul, és azon, hogy kölcsönösen szeretnénk adni a másiknak, anélkül, hogy elvárnánk a viszonzást. Ha nem lenne bizalom egy kapcsolatban, akkor nem hinnénk el a másik kijelentéseit, és állandóan nyomoznánk utána, ami szerintem már eleve egy kapcsolat halála. Persze akkor is csúnya véget ér a kapcsolat, ha az egyik fél visszaél a másik bizalmával, de abban az esetben ismét a 2. pont lép érvénybe.

Ha ezt a három pontot az emlékezetünkben tudjuk tartani, és megpróbáljuk kultiválni a kapcsolatainkban, akkor minden kapcsolatunk sokkal gyümölcsözőbb lesz, és könnyebben meg fogjuk találni a belső békét.