Jóga-vámok és adók

A napokban kaptam ezt a linket, amelyben a Guardian újságírója arról számol be, hogy az indiai kormány megbízásából a Traditional Knowledge Digital Library megkezdte a jógában ismert ászanák filmezését, azzal a célzattal, hogy ha a későbbiek során valaki világszerte valamilyen jógastílust szeretne levédetni, akkor be tudják bizonyítani, hogy az már Indiában létezett.

Hát ez egy igen érdekes kérdéskör. Én gyakorlatias ember vagyok, és mindig a financiális oldaláról közelítem meg a kérdést először. Sok mindenkiben nemtetszést váltott ki az, amikor Bikram Choudhury elkezdett jogdíjat követelni az általa kiképzett oktatóktól a Bikram-jóga órák tartásáért. Tudtommal számos régi tanítványa éppen ebből az okból kifolyólag fordult el tőle. Én is azon a véleményen vagyok, hogy a jóga egy, és bárminek is nevezzünk egy stílust, nagyjából ugyanazokra az ismert ászanákra épülnek a gyakorlatsorok.

Azt, hogy valaki erre a saját szerzeményeként tekintsen, és jogdíjat szedjen érte, abszurdumnak tartom, még az indiai kormány esetében is. Tehát röviden összefoglalva, ha a fenti intézkedést az motiválja, hogy megakadályozzák a vállakozó szellemű üzletembereket az extra profit bezsebelésében olyan ismeretekért, amelyek évezredek, de legalább évszázadok óta a "public domain" részei, akkor messzemenőkig egyetértek vele. Ha viszont az áll az ügy hátterében, hogy India rájött, milyen profitábilis wellness-iparággá nőtte ki magát a jóga, és extra bőrt szeretnének lehúzni a jóga-turistákról, vagy éppen a jógaoktatókról világszerte, akkor nem csak hogy nem értek egyet a kezdeményezéssel, de abban sem hiszek, hogy komoly eredményekhez vezetne egy ilyen törekvés.

Az esetet továbbgondolva, Kína esetleg adót szedhetne a kung-fura, Görögország pedig az olimpiai játékokra (mellesleg ez lehet, hogy megoldaná a görög pénzügyi válságot :-)), Thaiföld pedig természetesen a Thai masszázsra! Mindenesetre már konkrét jelek utalnak arra, hogy az indiai kormány az ellenőrzése alá akarja vonni a jógaturizmust. Idén februártól külön jógavízumot kell kérvényezniük azoknak, akik jógát tanulni indulnak Indiába. Ahhoz, pedig, hogy ezt kiadják, kell egy meghívólevél attól a jógaközponttól, ahová menni készülsz. Nyilván az adott központnak regisztrálva kell lennie az állami nyilvántartásban, és a kiadott vízumok alapján azt is ellenőrizni tudják, hogy mennyi bevétele volt az adott központnak. Az utóbbi három évben pedig ezek a bevételek exponenciálisan megnövekedtek, most már egy jól menő indiai jógatanár majdnem a másfél-kétszeresét elkéri egy óráért annak, amennyiért mi itthon tartjuk.

Az még elképzelhető, hogy országon belül ellenőrizni tudják az oktatók tevékenységét, de nemzetközi szinten szerintem esélytelen a dolog. Egyébként a nagy kérdés abban rejlik, hogy miképpen fogják bebizonyítani azt, hogy az ászanák valóban indiai eredetűek. Éppen most olvasok erről két könyvet, a Yoga Body-t, illetve a Yoga Tradition of the Mysore Palace-t, és mindkettő azon az állásponton van, hogy Krishnamacharyától visszamenőleg egyrészt sokkal kevésbé voltak előtérben az ászanák a jóga gyakorlásában, másrészt nagyon nehéz beazonosítani, hogy az általa kidolgozott gyakorlatoknak mi a tényleges forrása. A klasszikus jóga-írások csupán néhány tucatnyi ászanát ismertetnek, és a legtöbbször azoknak is csak a neveit.

A legkorábbi ászana-ábrázolások mintegy 2-300 évesek, és azokon az ászanák 70%-a teljesen más, mint a ma ismert rendszerekben, gondolok itt elsősorban az Iyengar/Astanga kb 200 ászanájára, vagy a Sivananda/Satyananda közel 100 ászanájára, illetve a Bikram/Ghosh hagyomány 84 ászanájára. E három között kb 80-80%-os az átfedés. Dharma Mittra 908 ászanából álló plakátját is említhetnénk, de ő maga is beismeri, hogy az ászanák, illetve változatok jelentős részét ő maga alkotta. Szóval akkor mi az eredeti? Emellett, ha a Youtube-on megnézünk egy-egy Contortion videót, akkor azt látjuk, hogy a cirkuszi akrobaták mutatványai jelentős részben totálisan egybeesnek az Astanga-jóga ászanáival, holott kulturálisan semmiféle közös gyökerük nincs. Például az angol vagy francia spárga (szamakónászana illetve hanumánászana) vajon indiai találmány, vagy éppen európai? Ki szedjen jogdíjat, és kitől? A híd az vajon indiai vagy éppen görög találmány?

Szerintem teljesen értelmetlen dolog a különböző testmozgások, gyakorlatok vagy éppen jógapózok eredetének kizárólagosságát firtatni. A jóga egyidős az emberiséggel, és folyamatosan változik, minden kultúrában és korban azt az aspektusát megvillantva, amire az adott kor embereinek éppen szüksége van.

A 19. században az orientális ezotéria iránt volt hatalmas az érdklődés, és akkoriban a teozófusok folyamatos jelleggel bújták a tantra-irodalmat, a csakrák, a kundaliní, a prána és a légzés-meditáció-szimbólumok összefüggéseit és alkalmazását vizsgálva. Akkoriban az ászanát nem tekintették a "rádzsa-jóga" központi részének, ezt inkább az utcai mutatványos fakírokra hagyták. Az akkori jógik a meditációt tűzték a zászlajukra, mint pl. Swami Satcitananda az integrál-jógával, illetve Maharishi Mahesh a Transzcendentális Meditációval. Ez utóbbi szintén jól eladhatónak bizonyult a Beatles utáni Nyugaton, és komoly pénzeket tudtak összeszedni a tudományos köntösbe bújtatott TM-mel, amelynek a gyógyhatásait oldalakon keresztül sorolták. A 19. század végén azonban megjelent Krisnamácsárja, aki valahogy száz évvel előre érezte, hogy a 20-21. század fordulóján a jóga fizikai aspektusa, az ászanák fognak az érdeklődés középpontjába kerülni. Itt szintén jó reklámfogásnak bizonyult az ászanák terápiás hatásainak említése, ami mellesleg nem is túlzás, illetve főleg a 70-es évektől kezdve, Pattabhi Jois nemzetközi hírnevével együtt a nyakatekert haladó ászanák váltak a jógaoktatás sztenderdjévé.

A mai világ hajlik az extremitás felé. Míg a görög időkben egyvalaki akadt, aki lefutotta a maratont, és az is belehalt, ma már az élsportolók mellett a háziasszonyok is simán lefutják, nem is egyszer. Egyszer nekem azt mondta egy maratoni futó élete első astanga-órája után, hogy ez durvább, mint a maraton. Szerintem csak gyakorlás kérdése, mert én meg azt tartanám nagyobb kihívásnak. Mindenesetre futótűzként terjed az Astanga, és ez is azért lehetséges, mert az emberek keresik az extrém kihívásokat. Amikor az első Astanga-videót megláttam, akkor eldöntöttem, hogy nekem is a nyakamba kell tudnom rakni mindkét lábamat. Szóval ma egy jógaoktatótól, még ha nem is astangát oktat, hasonló színvonalú produkciót várnak el.

Miért van ez? Az egyik ok valószínűleg abban rejlik, hogy a városi ember extrém módon mozgáshiányos életet él, és amikor elkezdi használni a testét, olyan örömöt tapasztal, amit már-már szamádhinak vél. Ez az egyoldalú sportot végzőkre is igaz azonban, mert a jógában megtalálják azt a gyógyító hatást, amit a saját sportáguk esetleg nélkülöz. A felpörgetett elme szintén intenzív fizikai aktivitásra ösztönöz, és az intenzív jógagyakorlás közben azt tapasztaljuk, hogy oldódik a stressz, megnyugszik az idegrendszer.

Nyilván egy meditációs vagy pránájáma óra is hatásos lenne ilyen téren, de ahhoz már eleve olyan mértékben nyugodt és kontrollált elmére van szükség, amivel az emberek általában nem rendelkeznek. A jamáról és a nijamáról nem is beszélve. Szóval a pénz egyelőre az ászanában van, és nyilván az indiai kormány sem a meditációt akarja filmre venni. Kíváncsi lennék, hány ászanát sikerül lefilmezniük. Én kb. ezret számoltam össze az eddigi ismereteim alapján, Krishnamacharya életrajzában az szerepel, hogy ő 3000-et tanult meg a gurujától. Hát a változatokkal együtt lehet annyi! Mindenesetre jó lenne egy kalózkópiát szerezni ebből a készülő anyagból, bár kötve hiszem, hogy túl sok újat bírnának mutatni a Yotube-on található kavalkádhoz képest. Ja és FREE YOGA, csatlakozzatok a mozgalomhoz!