Légzés és bandha

Nemrégiben nekem szegezték a kérdést, hogy ha elméletileg mély uddzsájí légzést kellene végezni végig a gyakorlás alatt, és közben a bandhákat is aktívan tartani, akkor ez a kettő hogyan egyeztethető össze? Nos, sokat írtam már erről a témáról, de azért most megpróbálom még egyszer közérthetően megfogalmazni.

A három bandha a múla, uddíjána és dzsálándhára bandha. Kezdjük a torokzárnál, az a legegyszerűbb ebből a szempontból. A három bandhát maximális mértékben eleve csak légzésvisszatartás közben lehet kivitelezni, mert sok erőt és koncentrációt igényelnek. Energetikai szinten azonban a gyakorlás közben is ki lehet tartani, csak ezt meg kell tanulni. tehát a torokzár az allunk alatti és kulcscsont feletti izmok megfeszítését, befelé húzását jelenti, illetve az ezáltal kiváltható energiazárat. Nos, a gyakorlás közben az uddzsájí hang képzése által tartjuk fenn a torokzárat, vagyis a gégefőt enyhén rászorítjuk a gégére, és ettől jön létre a jól ismert Darth Vader-hang. A fej enyhe biccentésével (miközben a nyakat azért nyújtjuk) még inkább tudatosíthatjuk ezt a zónát.

Akkor most a múla bandha. A gát megemelésekor a medencén belüli izmok is enyhén megfeszülnek, így automatikusan aktiválódik az uddíjána bandha is, tehát a kettőről együtt érdemes beszélni, mert egy gyakorló astangás már reflex-szerűen feszíti a gátat és a hasfalat, vagyis vagy mindkettőt tartja, vagy egyiket sem.

A probléma ott merül fel, hogy ha behúzod a hasadat, mint a teljes uddíjánánál, akkor nem tudod teleszívni a tüdődet levegővel rendesen, mert a rekeszizom nem tud leereszkedni. A megoldás, lejjebb kell vinni az uddíjánát a köldök alá. és az alhasat aktívan tartani, miközben engedjük a rekeszizmot leereszkedni, és a levegőt beáramlani a bordakosárba.

A legtöbb astangásnak egy idő múlva látványosan elkezd tágulni a bordakosara, olyan lesz, mint a gyöngyhalászoké. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy az aktív hasfal miatt a levegő oldalra terjed ki a bordakosárban, így a tüdő legaktívabban használt része a középső rész lesz. A másik ok pedig az, hogy az uddíjána aktívan tartásával megtartjuk a maximális távolságot a medencekaréj és az alsó bordák között. Ez nagy előny, mert egyrészt ne esik össze a gerinc ágyéki szakasza, másrészt a tüdő teljes kapacitását ki tudjuk használni, nem úgy, mint görnyedt tartás esetén.

A rendszeres gyakorlás tehát meghozza gyümölcsét, és össze fogjuk tudni kapcsolni a légzést és a bandhát, energetikai házasságba forrasztva őket. ha eleinte ez mégsem menne, akkor maradjunk a light verziónál: belégzéskor lazítsuk el a bandhákat, és kilégzéskor aktiváljuk nagyobb mértékben. Ez sem teljesen behúzott, hanem feszes hasfalat jelent. Ha az izmok betanulták, mi a dolguk, akkor majd elkezdhetünk belégzés közben is kísérletezni. A lefelé néző kutya vagy a bakászana különösen megfelelnek ehhez.

Mg egy kérdést érinteni kell, ez pedig a hiperventilláció kérdése. Nos, a legtöbb ember alapból felszínesen lélegzik, vagyis a szövetek nem jutnak elegendő oxigénhez. Ez a gyakorlás során a gyors és halk légzés formájába nyilvánul meg. amikor azonban rákapunk az uddzsájíra, akkor viszonylag gyorsan megnövekszik a vitálkapacitásunk, és ekkor már fennállhat a hiperventilláció veszélye, vagyis a túlzott oxigén-felhasználát túl aktívvá teszi az anyagcserét, mint a fújtatóval felélesztett tűz. Ez a méregtelenítés szempontjából előny, viszont a meditatív tudatállapot elérését megnehezítheti. Éppen ezért két dologra kell odafigyelni: egyrészt minél mélyebbről próbáljuk az uddzsájí hangot képezni, a hang (és ezáltal a légzés) legyen egyenletes az elejétől a végéig, illetve a ki- és belégzés egyforma hosszú. A másik dolog pedig az, hogy próbáljuk a ki- és belégzést minél hosszabbra nyújtani. Ezáltal a megnövekedett vitálkapacitást is "be tudjuk osztani", és meg tudjuk őrizni a meditatív tudatállapotot. Egyesek szerint hat (Ramaswamy), mások szerint (Pattabhi) tíz másodperc hosszúnak kellene lennie a kilégzésnek, illetve a belégzésnek is. majd szóljatok, ha sikerült :-)!