Jóga vs Ninjutsu?

Csak a hecc kedvéért, nem vitatkozásiból, de megírom én is az én oldalamról az álláspontot a Jóga vs Ninjutsu témáról, amiről Kisor barátom írt blogbejegyzést a minap, gondolom az én "Határterületek" blogbejegyzésemre reagálva, ahol speciel nem is említettem meg a Ninjutsut, mert annak nem ismerem annyira a mozgásvilágát (még a Youtube-os videók alapján sem), mint pl. a Capoeiráét vagy a Kalariét.

Érdekes dolog például a Kalari. Rendkívüli hajlékonyságot és akrobatikát igényel, de a cél nem az ellenfél ártalmatlanná tétele, hanem az önképzés. A Kalari-fanok ellen pont azt a kifogást szokták felhozni, hogy nem is képesek megvédeni magukat, mivel kb. az első tíz évben csak tornáznak meg egyéni és páros formagyakorlatokat végeznek, ami rendkívül látványos, de igazából nem annyira hatékony, ha egy éles támadásról van szó. A Kalariban azt mondják, hogy az erő az utolsó, amit használnod kell. És ebben közös az Astangával, mert ott is az ember ösztönösen az erőhöz nyúl, vagy éppen annak hiánya miatt érzi úgy, hogy képtelen helyesen végrehajtani az ászanákat és a vinyászákat. Igazából azonban arrafelé kell haladni, hogy az ászana végrehajtása könnyed legyen, és a belső erő, a Kundalini felébredését éljük meg a gyakorlás alatt, ne pedig halálos kimerültséget érezzünk a végére.

Nos, visszatérve a Kalarira, a puszta kezes küzdelmet is oktatják benne, de igazából csak a fejlett harcosoknak, akik mát tíz-tizenöt éve gyakorolnak. Elképzelhető, hogy úgy tartják, csak akkor lesz képesített a harcos arra, hogy tudatosan és a dharmának megfelelően használja ezeket a destruktív technikákat. Kés, villa, olló kisgyerek kezébe ugye nem való.

Gondolom, hogy nem sokan maradnának ott a Ninjutsu-edzésen, ha ott is ilyen szigorú erkölcsi sztenderdek lennének (pl. "No fighting outside the Dojo") stb. Hiszen ha az ember azzal az inspirációval megy oda, hogy meg tudja védeni magát a sötét utcán, esetleg a támadó fegyverét önmaga ellen tudja fordítani (ami vigyázat, mert bűntetendő), akkor az edző ugye kénytelen az első naptól kezdve elkezdeni az éles harci technikák oktatását. Mindegy, ezt most nem részletezem, mert nem értek hozzá.

Az tény, hogy a harcművészetek is nagyon sokat foglalkoznak a belső erő felébresztésével és irányításával, ugyanis tinédzserkoromban én is bújtam a ninja-könyveket, és a haverommal fekete szerkóban hajigáltuk a surikeneket a budai hegyekben. Néztek is a turisták nagyokat. Az egyik haveromnak egy egészen komoly saját készítésű fegyvergyűjteménye volt, még robbanó porokat is gyártott!

Persze mindennek nem sok haszna van, ha már egy 8 cm-nél hosszabb pengéjű kést sem hordhatsz magadnál, mert megbűntet a rendőr. Szóval én is olvastam, hogy a ninják a kudzsi-kiri nevű kéztartásokkal (mudrákkal) mindenféle erőket tudtak megidézni, és pl. el tudtak tűnni, repülni tudtak, stb. Ezek a misztikus tökéletességek a jóga folyamatában is megjelennek, és én személy szerint mélységesen hiszek ezek valódiságában, de azt is gondolom, hogy manapság már párját ritkítja az olyan gyakorló, aki ilyen képességeket tud kifejleszteni.

Mellesleg Patandzsali megjegyzi, hogy ezek a misztikus képességek is akadályok a jóga végső céljának elérésében, amiről a holnapi blogban majd egy kicsit részletesebben beszélek. Szóval a jógának van egy filozófiája, nagyon sok erkölcsi alapelve, és van mögötte egy egész spirituális tradíció. Lehet, hogy mindezek a Ninjutsuban is megvannak, de valószínűleg nem olyan mértékben lettek publikálva, mint a jóga-irodalom. Az én meglátásom szerint egy feltörekvő irányzatról van szó, de ez talán minden harcművészetre igaz, mert a legelső kínai és tibeti irányzatok is maximum 2000-2500 éves távlatra vezethetők vissza. Ha mondjuk olyan 5000 éves távlatban szeretnénk beszélni a harcművészetekről, akkor vissza kéne nyúlni a Mahabharata és a Rámájána leírásaihoz, ahol Bhísmadeva oktatta a Pándavákat, vagy éppen Visvámitra oktatta Rámát és Laksmant a harcművészetek titkaira.

Ez persze nem von le semmit az élményből, amit valaki ninjutsu vagy bármilyen harcművészeti edzésen átél, tehát ne feltétlenül az minősít egy irányzatot, hogy milyen régi, inkább szerintem az, hogy a modern emberek igényeihez mennyire passzol. Jelen blogbejegyzésemnek természetesen nem az a célja, hogy vitatkozzak, vagy minősítsem az egyik utat a másik felett, hiszen a jógiban mélyen gyökerezik az ahimszá, és ezért nem akar vitatkozni minden áron, főleg, ha nincs tétje a dolognak. Egy ilyen rangsorolás körülbelül ahhoz hasonlítana, minthogy a lángos jobb, vagy a palacsinta. Mindig is lesznek harciasabb szellemű emberek, és ők harcművésznek fognak állni, nem jóginak. Ugyanakkor lesznek filozofikusabb, békés alkatok, ők pedig a jógára fognak rátalálni, mert amúgy sem tudnának a légynek sem ártani.

A fentieket is figyelembe véve azért hadd írjak egy pár gondolatot az ahimsza vs félelem témaköréről. Kisor szereti azzal motiválni az embereket, hogy bármi történhet veled a sötét utcán, egy ilyen nagyvárosban, ahol sok a bűnözés. Megerőszakolhatnak, kirabolhatnak, elrabolhatnak, megölhetnek, eladhatják a szerveidet a milliomosoknak, rabszolgasorba hajthatnak stb. Őszintén szólva nekem ez a félelemkeltés nem jön be. A félelemben tartás az egyik legjobb módszere az emberek manipulálásának, mivel mindig létre lehet hozni egy ellenségképet, és azt okolni a szerencsétlenségünkért, azon kitölteni az agressziónkat. Ha valaki látta Michael Moore Fahrenheit 9/11 dokumentumfilmjét (1. rész, 2.rész), abban szépen nyomon követhető ez a pszichológia, amit ráerőltettek az amerikai népre. Ennek következtében mindenki fegyverrel rohangászik, és néha használja is, ha már ott van, elvileg a "rosszfiúk" ellen. Csak akkor van ciki, ha rosszul mérte fel a helyzetet.

Lehet, hogy a harcművészek azt mondják, hogy az ő útjuk is a félelem legyőzéséhet vezet, de ezenközben végig a félelmet szuggerálják magukba. A mai ember amúgy is stresszes, és én nem hiszek abban, hogy nagyon jól érezné magát attól, ha állandóan sötét alakokat vél felfedezni a kihalt sikátorok árnyaiban megbújva. A jóga a világosság útja, az ahimszá útja, amely szerintem hamarabb elvezet a félelemnélküliséghez. Patandzsali eleve azt mondja, hogy az ahimszát gyakorló jógi környezetében megszűnik az ellenségeskedés, anélkül, hogy minden nap az edzőpartnereit kellene püfölnie a dozsóban, a "rosszfiúkra" várva.

A hippik régen azt mondták: "Make love not war!", illetve volt még egy, az kicsit szókimondóbb: "Fighting for war is like f∗∗∗ing for virginity." Szóval én nem hiszek abban, hogy az erőszak művelésével meg lehet szüntetni az erőszakot, de persze az továbbra is igaz, hogy lesznek haricas emberek, és azok jobb, ha "fehér" nindzsák lesznek és nem kardlóbáló jakuzák.

Az persze nem vitás, hogy a jóga sokkal népszerűbb, és a jövőben is az lesz, mint a harcművészet, ugyanis a nők szeretnének jó alakot, hajlékonyak és fiatalosak is szeretnének lenni, de nem igazán szeretnék minden nap szétveretni magukat edzés közben, és utálják a fekvőtámaszokat is. Ezt az Iron jógán is megfigyeltem, ahol egyre több a fiú, és lassan kihalnak a lányok. Mert itt dolgozni kell, nem csak nyúlászkodni. Persze az Astanga is kemény meló, főleg, ha nem linkeskedi el az ember a vinyászákat.

Mellesleg egy olyan harcművészeti óra, ahol csak formagyakorlatok vannak, a fitnesz érdekében, bizonyára eladhatóbb volna, mint a hardcore túlélő edzések. Persze ez már marketing-stratégia kérdése. Én tudom, hogy Magyarországon a legtöbb harcművészeti iskola nullszaldón fut, és messze nem tudnak olyan tömegeket megmozgatni, mint a jógaórák. Ami nem baj, mert akkor az oktatók legalább nem a pénzért csinálják. Szóval maradnak a nindzsák, és marad a jóga, mint a városi ember életmódjának része. Az pedig, hogy ezekből az utakból ki mit valósít meg, az elsősorban tőle függ.