Az érintés hatalma

István már régebben megkért, hogy írjak egy bejegyzést az igazításokról, illetve azok elfogadásáról. Nos, félig-meddig már elemezgettem ezt a témát, akit érdekel, visszakeresgélheti. Még néhány további kósza gondolatot azért hozzáteszek.

Igazítani, vagy nem igazítani, az Astangában (és az Atmában) ez nem kérdés! Természetesen az órákra látogatóknak szíve joga azt mondani, hogy ő nem kér igazítást, mert nem szereti, ha hozzáérnek, vagy túlzottan fél, hogy jobban beleviszik a pózba, mint amennyire kéne. Persze azt hiszem, az ilyen jógások nem az Atma Centerbe fognak korlátlan jógabérletet venni, és nem lesznek Astanga-fanatikusok.

Az is igaz, hogy szépen lehet gyakorolni az Astangát videó alapján, vagy otthon, és egészen komoly szintig is el lehet jutni anélkül, hogy akár egy igazítást is kapnál. Az igazítás azoknak való, akik szeretnek az érintésen keresztül kommunikálni, és előnynek fogják fel azt, ha a tanár a súlyát és az izomerejét, valamint a pránáját felhasználva elviszi őket a lélektani határig. Egyrészt, mint ahogyan korábban kifejtettem, így könnyebben elhiszed, hogy meg tudod csinálni az ászanát, vagy olyan mértékig bele tudsz menni, és legközelebb önállóan is jobban tudod csinálni.

A másik anatómia tényező a passzív mozgáshatár. A saját erődből az ászanát az aktív mozgáshatárig tudod vinni, vagyis ahol az ellenállás nagyobb, mint az izomerőd, ott megállsz a pózban. A tanár plusz segítségével tovább tudsz menni, és hamarabb nyúlnak az izmok, hamarabb elérsz oda magad is. Az igazítás nem egy olyan dolog, amire rá kell szokni, hanem olyan dolog, ami segítséget ad, hogy utána anélkül is menjenek a dolgok. Vagyis nem tolószék, hanem mankó.

Egy jó példa az utthita-haszta-pádángusthászana. Kovalamban Shiva majdnem minden nap végigcsinálta velem az A-B-C-t, mindkét lábammal, és egész magasra sikerült feltolnia a lábamat. De ha rászokik az ember, hogy végig igazítják ebben a pózban, akkor elszokik az egyensúlyozástól. Amikor magam csinálom, sok figyelmet elvon az egyensúly megtartása, a csípő helyes pozicionálása, és az, hogy a kezemmel és a lábammal is dolgozni kell az emelésben. Mégis, mióta hazajöttem, tudatosabb az UHP-m, még talán magasabbra is tudom emelni a lábamat, mint előtte.

Én egy Mysore órán igyekszem mindenkit szinte minden pózban megigazítani, amellett, hogy kb. három vagy több légzésig végzek egy igazítást. De ha valakire nem kerül sor valamilyen pózban, akkor önmagától is ugyanolyan koncentráltan kell végeznie, mint segítséggel. Ha a tanár igazít, akkor próbáljuk vele menni, és lehetőleg ne álljunk ellen, illetve, ha befejezte az igazítást, tartsuk meg a helyes pózt, és ne csusszanjunk vissza a hibás tartásba, mert az kényelmesebb.

A jóga és az igazítások is arról szólnak, hogy folyamatosan keressük a határt, és próbáljuk figyelmesen, tudatosan, de következetesen tolni kifelé. Persze a tanár nem érzi azt, amit a gyakorló, bármennyire is ráhangolódik. Úgyhogy nem kell feltétlenül hősködni, hogy "nem szólok, ki szoktam bírni, kemény vagyok", mert kockáztatjuk a sérülést, ami nekünk is, meg a tanárnak is akadályt jelent a továbbiakban. Ha úgy érezzük, hogy túl erős az igazítás, nem bírjuk tovább, akkor szóljunk, vagy kopogjunk, mint a küzdősportban.

Ha a tanár látja, hogy a gyakorló nem nyitott az igazításra, vagy beijedt, akkor úgyis inkább enged. A negatív élmények ugyanis visszavethetik a gyakorló önbizalmát, valamint a folyamatba és az oktatóba vetett bizalmát. Egy olyan tanárt, aki valamivel lágyabban igazít, de nem okoz sérülést, könnyebben a bizalmukba fogadnak a gyakorlók, mint azt, aki nem érzi a határt, és itt-ott okoz egy-két sérülést. A kettő között meg kell találni az egyensúlyt - hozzuk ki mindenkiből a maximumot, de kerüljük a sérüléseket! Ebben a gyakorlónak együttműködő, befogadó és őszinte partnernek kell lennie.

Eddig az a hír járta, hogy én vagyok a szadista jógatanár az Atmában, erre persze visszavettem egy kicsit az igazításaimból, és próbálok érzékenyebb lenni a gyakorlók reakcióira. Közben viszont a többi tanárról is azt kezdem hallani, hogy még erősebben igazítanak, mint én, sőt, ezt meg is tapasztaltam, amikor vasárnap Ágival gyakoroltunk. A szúptavadzsrászanánál olyan erővel húzta a kezemet (a fenti képen látható igazítás), amit ekkora méretű emberből ki sem néztem volna. Mondjuk Yoda mester sem volt túl nagy :-))). Óra után, amikor mondtam neki, röviden közölte: "Enélkül nem ér semmit az egész."

Szóval tessék felkészülni lélekben, ha bármelyik Atmás oktató órájára betévedtek, beindul a kínzókamra-effektus! István is hazaért, újabb fogásokkal gazdagítva eddig sem kicsi igazítás-arzenálját. Mazochista jógások előnyben, a többiek meg lélegezzenek mélyeket, és mosolyogjanak! Ha óra után kérdezik az ismerőseid, hogy "Na milyen volt a jógaóra az Atmában?", akkor széles mosollyal rá kell vágni: "Nagyon jó, mindenképpen próbáljátok ki ti is!" Egyszer egy néptáncos fiatalember betévedt hozzám Astangára, és óra végén kijelentette: "Asszem, engem megtréfáltak a barátaim!"

Ha olyan órára vágysz, ahol a tanár nem ér hozzád, és nem zaklat, ha tessék-lássék csinálod csak a pózokat, akkor valószínűleg nem az Atma Centerben kell próbálkoznod. Legújabb Tomb Raiderünk Lovász Andi, aki Body Art álnéven drillezteti az embereket. Egyelőre még nem igazít ugyan, de a múltkor egy jó kondiban lévő férfi is sírva könyörgött 50 perc után, hogy "Mikor jön már a relaxáció?" Úgyhogy azt hiszem, Atmás vér folyik az ő ereiben is, ja és szadista hajlamú jógatanárokat keresünk, illetve képzünk is. A biztonságos, de nem fájdalommentes (:DDD) igazítások művészetét elsajátíthatjátok az októberben induló Agni-jóga oktatói kurzusunkon.