Nekem is ez a benyomásom, nyugalmat és szeretetet sugároznak a termek, bár még nem volt időm rendesen visszarázódni a gyakorlásba. Az Astanga-órák elég jól sikerültek, a keddin 16-an voltak, és most már több volt a fiú, mint a lány. úgyhogy lányok, felzárkózni! Szerdán Budán is jó sokan voltak, Kata hozta az összes barátját, vagyis Mohit és Mojit, illetve Csillát. Jól belenyúltak a full vinyászás órába, remélem nem utálják meg egy életre az Astangát. Hallottam, hogy István is extra szadi órákat tartott amíg nem voltam itt, a 108 B napüdvözletről nem is beszélve.
Jó volt a full vinyásza szerintem, bár legközelebb jobban fogunk a technikára koncentrálni, kevesebb jó vinyásza talán többet ér, mint sok ellógott. Mohi lazán nyomta, mikor elfáradt, leheveredett. Moji jó kigyúrt legény volt, de azért sikerült őt is lefárasztani, pedig összeszorított fogakkal küzdött. Jó tanulság, hogy a lányok többet kibírnak, mint a legkeményebb srácok, legalábbis mentálisan biztosan. Csilla lazán kente a vinyászákat, amikor a két srác már kinyúlva feküdt mellette.
Szabi is ott volt, nagyon szépen emeli már a lábát a vinyászában. Elmondása szerint az első Hot Ashtanga óta nem nyúlt ki ennyire, mint most szerdán. Ma lesz az Iron yoga premier, kíváncsi leszek, kik jönnek és hogyan sikerül. Ez egy kísérleti óra még, sok ötletem van, Paul Wade könyvét bibliaként olvasom. Meglátjuk, mi a legkedvezőbb módszer, figyelembe véve a résztvevők erőnléti állapotát. Jó lenne, ha mindenkinek lenne egy kis sikerélménye.
A saját gyakorlásomat is szeretném most már összerakni. Indiában nagyon jól tudtam koncentrálni rá, most a melegben egyszer-kétszer éreztem a jó hatást, ami még az ottani gyakorlásból adódik. Egyrészt szeretnék visszaállni az 1-2-3-1-2-3 szisztémára, másrészt amellett még gyakorolni egy-két erő-elemet, vagy Kalari-gyakorlatot, hogy frissen tartsam az Indiában szerzett tapasztalatokat. Vannak kitűzött célok, csak időt kell rá találni, hogy foglalkozni is tudjak velük.
Az már biztos, hogy vasárnap reggel fél nyolckor Budán fogok gyakorolni, aki szeretne jönni egy közös Astanga-gyakorlásra, az csatlakozhat. Ingyen van, ezért érdemes felkelni. Úgy látom manapság az emberek nagyon kapnak az ingyenes lehetőségekre. Persze egy központot azért fenn kell tartani, úgyhogy cserébe azt kérném, hogy minél többen gyertek az Atmába nem csak jógázni, hanem ebédelni, vacsorázni is, és hozzátok az ismerőseiteket is! Remélem, a minőségre nem lesz panasz, vagy ha lesz, akkor mondjátok, majd odafigyelünk rá!
Búcsúzóul még egy kovalami szadizós Shiva-igazítás-kép, és mindenkit várunk az órákon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése