A szvádhjája az önvaló tanulmányozását jelenti. A jóga rendszerében ez természetesen a klasszikus jóga-irodalom, valamint a védikus irodalom, Puránák, Szamhiták és egyéb szanszkrit nyelvű írások tanulmányozásán keresztül történik, azonban Patandzsali megjegyzi, hogy a filozófia tanulmányozását az elmélkedésnek kell követnie. Vagyis az ember meghallgatja a tudást, utána elmélkedik rajta, majd ha megértette, akkor elkezdi alkalmazni. A tudás azért is fontos, mert segítségével képesek vagyunk megszüntetni az avidját, vagyis a tudatlanságot. Patandzsali pedig azt mondja, hogy az avidjá az összes szenvedés gyökere. Ez érdekes módon ellentétes az "Ignorance is Bliss" közmondással, miszerint ugye a tudatlanság egyenlő az örömmel. Tehát, ha valódi tudásra teszünk szert, akkor még nagyobb boldogságban lesz részünk, mert az avidjá hatása alatt tapasztalt örömérzet csupán illuzórikus és a valóságban szenvedés.
Patandzsali szerint (Jsz 2.44.), aki tökéletességet ért el a szvádhjája gyakorlásában, az összekapcsolódik az Ista-dévatájávasl, vagyis Istennek azzal a formájával, aspektusával, amelyik az ő számára a legvonzóbb. Ez a kapcsolat egy advaitin számára az eggyé válást jelenti (az advaita-filozófusok a lélek és Isten azonosságában hisznek), míg egy bhakti-hívő számára az Istennel való személyes, szeretetteljes kapcsolat helyreállítását. Ily módon a szvádhjája, és az utolsó nijáma, az Isvara-pranidhána szorosan összefügg. Srila Prabhupada például azt mondta, hogy a filozófia vallás nélkül csupán száraz spekuláció, míg a vallás filozófia nélkül szentimentalizmus, vagy néha fanatizmus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése