Az előadás során közösen énekelni fogjuk a Hare Krisna mantrát, ami egy jó dolog, mert tisztítja a tudatot, és sokkal könnyebb, mint Astangázni. Persze az egészség érdekében lehet párhuzamosan is gyakorolni a mantrázást és az Astangát, én is ezt teszem. Persze nem egyszerre, hanem egymás után. A közös éneklés után Maharaja beszélni fog a kírtana filozófiájáról, és megválaszolja a felmerülő kérdéseket is.
Sokan kérdezgetik tőlem, főleg külföldi vendégek, hogy mennyire megy Magyarországon a kírtan-jóga. Hát annyira még nem, mint Amerikában. Ott minden jógás jár kírtanra, és együtt énekelnek, táncolnak, mert tudják, hogy a mantrák felszabadítják a lelket. Itthon az emberek lejógáznak, de a kírtant még nem annyira kultiválják. Úgy látszik, ebben is le vagyunk maradva vagy tíz évvel az USA mögött, ugyanúgy, mint az Astangában. Sting meg Madonna már tizenöt évvel ezelőtt nyomták az Astangát, mi meg még öt évvel ezelőtt nem is hallottunk róla. Szóval van mit bepótolni, kírtan terén is, és a pénteki program egy remek alkalom lesz erre. Mindenkit szeretettel várunk.
2 megjegyzés:
Senki nem nyavalygott csak véleményt formált ezért ez nagy különbség.Postodra reagálva pedig, USA nem mérvadó számomra semmiben,főleg nem ashtanga joga szempontjából. Ashtanga joga az nem valami trendi dolog, ezt soha ne felesd el……
Az, hogy nyavalygás volt-e vagy csak vélemény, március 30-án kiderül a következő 108-nál. Lehet, hogy nem mérvadó az USA, de szerintem jógában előbbre járnak, mint mi. Persze, hogy nem a trendiségen van a hangsúly, hiszen te is meg én is már tízezer élet óta csináljuk, nem?
Megjegyzés küldése