2010. március 10., szerda

Asztéja

A Jóga-szútra 2.37-es magyarázatában Patandzsali arról beszél, hogy ha a jógi tökéletesen gyakorolja az asztéját, vagyis a nem-lopást, akkor minden drágakő önmagától a tulajdonába kerül. Az asztéját becsületességnek is fordítják, vagyis abban a szemléletmódban kell megszilárdulni, hogy csak arra formálunk igényt, ami nekünk jár, és nem vágyakozunk mások tulajdonára.

Az asztéját nem csak a fizikai tárgyak, vagyon stb. szintjén kell és lehet gyakorolni, hanem a tudás, az intellektuális és érzelmi, valamint spirituális szinten is. A védikus hagyomány szerint a tanítványnak meg kell hálálnia a tanítást, amit a mesterétől kapott, és szolgálnia kell a gurut, vagy alamizsnát gyűjtenie a guru számára. Ezen kívül úgy kell meghálálnia, hogy ő saját maga is továbbadja másoknak ezt a tudást.

Amikor valaki a tanító szerepében van, akkor nem szabad mohón arra vágynia, hogy tudása, vagy befolyása által hatalmas vagyonra tegyen szert, hanem a tanítványok érdekeit kell szem előtt tartani. Természetesen, ha a tanítvány érdemtelen, vagy hálátlan, akkor nem szabad rábízni az értékes tudást.

Én próbálok mindent átadni az oktatás során, amit másoktól kaptam, és mindenkiből a maximumot kihozni. Persze lehet, hogy ez időnként túlzott szigorúságnak vagy erőszakosságnak tűnhet, de azt gondolom, hogy a tanítványoknak is olyan komolyan kell venniük a jógát, mint ahogyan én és a mestereim is teszik.

Az asztéja kultiválása ugyanakkor összhangban van a szantósával (elégedettség, lásd később) és az egyszerűséggel, vagyis annak a törekvésnek a feladásával, hogy olyan dolgokra vágyjunk vagy szerezzünk meg, amelyekre valójában nincs is szükségünk. Ha az ember képessé válik arra, hogy legyőzze a mohóságát, akkor sokkal békésebb lesz az elméje, és könnyebben el fogja érni a szamádhit.

Patandzsali szerint, aki legyőzi a mohóságot, az tisztánlátásra tesz szert, például meg tudja állapítani az elrejtett kincs, drágakövek lelőhelyét, és azt is meg tudja határozni, hogy pél. egy szembejövő ismeretlen ember mennyire vagyonos (A kereskedők szerint a cipőjét kell nézni). Swami Shivananda is ilyen személy volt, aki mindenkiről meg tudta mondani, hogy mennyire gazdag.

Aki nem lop, attól nem lopnak. Hogyha gyakran lopnak tőlünk, vagy sok mindent elveszítünk, akkor valószínűleg előzőz életünkben mi is eltulajdonítottuk mások vagyonát, és ez a karmikus visszahatás. Ha nem vagyunk mohók, akkor természetesen megkapjuk azt, ami nekünk jár, és ez a vagyon nem fogja akadályozni a spirituális fejlődésünket.

Ma, az internetes adatmegosztás korában különösen aktuális ez az elv, persze mindenki egyénileg határozza meg, hogy mi a lopás és mi a megosztás. Én szívesen osztom meg az általam kreált tartalmakat, szövegeket, képeket, videókat, és nem veszem zokon, ha mások tovább terjesztik ezt.

Nincsenek megjegyzések: