2010. március 13., szombat

Aparigraha

Az aparigraha a birtoklásérzettől való megszabadulást jelenti. Ez pontosabban arra vonatkozik, hogy ne ragaszkodjuk felesleges tárgyakhoz, helyzetekhez, kapcsolatokhoz stb. A gyakorlásunk során készen kell állni a változásra, ami napról napra bekövetkezik a mentális és fizikai állapotunkban. Ha ragaszkodunk bizonyos klisélhez, az hátráltathatja a gyakorásunkat. Ugyanúgy nem szabad ragaszkodni a körülményekhez, az oktató személyéhez és egyéb dolgokhoz, mert a spiritulis fejlődés útját úgyis önmagunkank kell végigjárnunk.

Az aparigraha gyakorlását természetesen elkezdhetjük azzal, hogy elajándékozzuk, eladományozzuk mindazt, amire nincs igazából szükségünk, de másoknak még jól jöhet. Az is hasznos dolog, ha rendszeresen lomtalanítunk. Vannak olyan szádhuk Indiában, akik ténylegesen elérték az aparigraha azon szintjét, hogy nem ragaszkodnak semmihez, csak egy ruhadarabjuk van, és szent helyről szent helyre vándorolnak gyalogosan. Az ilyen felszabadult elme bármilyen helyzetet el tud fogadni, és utána ragaszkodás nélkül fel tudja adni azt. Persze ezt könnyebb külsőleg leutánozni, mint tényleg átélni, de azárt van egy pár hiteles szádhu is a sok millió koldus mellett.

Patandzsali szerint (Jóga-szútra 2.39) az, aki tökéletesen gyakorolja az aparigrahát, szert tesz az előző születések tudásának titkára, vagyis megérti, hogy miért született meg ebben az életében, mit követett el az előzőben, és esetenként még a következő születését is megismerheti.

Nincsenek megjegyzések: