Irány dél

Szombaton újhold lévén, nem volt jógaóra, ezért beterveztünk egy nagyobb túrát Kanyakumáriba, ami Cape Comorin-ként is ismert, és az indiai-félsziget legdélibb csücske. Kb 160 kilométerre esik Kovalamtól, de közben meg szerettünk volna állni a nagyobb templomokban. Hatra terveztük az indulást, amiből 6.40 lett, de most nem a mi hibánkból. Amikor kiértünk a taximegállóba, hívtam Rajivot, hogy hol van, azt mondta, nem ő jön, hanem a bátyja, Uttaman, ugyanolyan hétüléses Toyotával.

Sok mindent tanultunk ezen a napon a türelemről,

alázatról és a karma törvényéről. A lányok szerint most azért késett a taxi, mert a múltkor mi várattuk meg, amikor az elefántfesztiválra indultunk, vagyis visszakaptuk a karmánkat. Mindenesetre elindultunk. Az első templom egy Krisna-templom volt Neyyatinkaramban. A templomokban a férfiaknak le kell venniük az ingüket, és fotózni persze tilos, úgyhogy amit tudtunk, azt is titkokban kellett elkapni.

Krisna múrtija nagyon szép volt, és a templomban nem volt tömeg. A második megálló Martandamban volt, itt Ayappan múrtiját néztük meg, aki Visnu és Siva fia, és Keralában fő istenségnek számít. Nem volt világos, hogyan lehetett két férfi-istenség fia, de hát az aggatós szertartás után már nem nagyon csodálkozunk semmin. Mindenesetre harcos, nyilas istenség, és a templom udvarában az örömére folyamatosan durrogtatják a petárdákat. Uttaman elmondta, hogy 200 kilométerre északra van Kerala fő Ayappan-temploma, ahová kb. négyórás mászással lehet feljutni, mivel egy hegy tetején van.

Hálát adtam az égnek, hogy nekünk csak lefelé kellett egy pár lépcsőt megtenni, mert a tegnapi Kalari edzés után most már nem csak a belső combom sajgott, hanem derék és térd között minden. A templomokban a leborulás is gondot okozott, nem beszélve a lépcsőzésről, felállásról, leülésről.

A következő megálló az már olyan tíz körül volt, Kumarakaviban. Itt Murugát, vagyis Siva fiát imádják. Máshol Subrahmanyának vagy Kartikkéjának is hívják, ő Siva második fia Ganés mellett, és kiváló hadvezér. Bajuszos, festett múrtija volt. A templommal szemben volt egy kisebb Ganés-templom egy tó közepén, azt is megnéztük, utána ittunk egy-egy kókuszt, ami különösen jól esett a növekvő forróságban.

Betértünk egy családi vega étterembe reggelizni, itt végre kaptunk igazi dél-indiai menüt, iddlit, dósát, vadát kókusz- és koriandercsatnival, meg szambár levessel. Természetesen csípett, mint a bogyiszlói, de azért lelkesen elfogyasztottuk. A frissen facsart gyümölcslevek természetesek minden étkezéshez, ananász, papaja, alma, gránát, szőlő a kedvencek. Reggeli után egy-egy fagyi, majd irány tovább délnek.

Már kívánkoztunk volna egy kicsit a vízbe, de Uttaman közölte, hogy errefelé nincs strand, végig köves a tengerpart. A következő megálló Nagercoil volt, ahol Nagaraját, vagyis a kígyók királyát imádják. István Astanga-óráiról esetleg ismerős lehet a "nagarajaya namaha" mantra. Az ötfejű kígyó mellett volt még a templomban egy másik oltár, ott Ananda Krisnát imádták Rukminível és Satyabhamával. A templom előtt egy szent bilva-fa állt, alatta több tucat kőből faragott kígyó-múrtival. A hívek tejjel és kurkumával fürdették ezeket a szobrokat.

A következő templom egész nagy volt, Suchindramban található, és Brahma, Visnu és Siva múrtiját imádják benne. Egyszer Atri risi felsége, Anasuyá végzett lemondásokat, és akkor a három istenség megjelent, hogy leellenőrizzék, mennyire hűséges Anasuya a férjéhez. Bölcsek formájában jöttek, és amikor a risi és felesége vendégül akarta látni őket, azt mondták, hogy csak Anasuya kezéből fogadják el az ételt. De mivel egy nő nem érhet más férfihez a férjén kívül, Anasuya átalakította Brahmát, Visnut és Sivát csecsemőkké, megetette őket, majd elaltatta. A feleségeik Sarasvati, Laksmi és Parvati már hiányolni kezdték őket, úgyhogy ők is megjöttek, de nem tudták megkülönböztetni, hogy melyik kicsoda. Végül Anasuya felfedte a kilétüket. Az Úr Sivát is imádják itt, valamint a kilenc bolygó istenségeit is.

Most már csak Kanyakumári volt hátra, és amikor odaértünk, akkor tényleg láttuk, hogy itt bizony nem nagyon lesz fürdés, pedig milyen jó lett volna a három tenger (Arab, Bengáli és Indiai óceán) találkozásánál fürdőt venni! Mindenesetre sorbanálltunk a kis kompra, ami átvitt egy szigetre. Ezen a szigeten meditált Swami Vivekananda élete utolsó napjaiban. A szigetről látni lehet a napot felkelni a tengerből és lebukni nyugaton a tengerbe. Vivekananda nagy szobra mellett a szigeten volt egy üveggel letakart szikla, ahol állítólag Párvati lábnyoma látható. Ezen kívül volt egy meditációs szoba, ahol egy zölden foszforeszkáló mátrixos Óm van a falon, ezen kívül sötétség, és az emberek beülnek egy pár percre meditálni, miközben a hangszóróból lágyan megy az Óm.

Amikor mindezekkel megvoltunk, észrevettük, hogy irdatlan nagy sor áll a komphoz visszafelé, biztos, hogy több volt, mint egy kilométer. Azért összeszedtük a cipőnket, és Bogyó javaslatára bepofátlankodtunk a sor közepére, hat nagydarab kopasz indiai közé. Először buzgón hátra akartak küldeni, aztán egynek meglágyult a szíve, és beengedett maga elé. Persze a mögötte lévő indiai turisták nem mertek vitába szállni vele, mert a hónaljáig sem értek. Bogyót valahogy nagyon megkedvelték, folyamatosan fotózkodtak vele, miközben döcögött előre a sor.

A kb másfél órás időspórolást annak tudtuk be, hogy amikor a kompra álltunk sorba, akkor is beelőzött három indiai, akiket először hátra akartam küldeni, majd végül beletörődtem, és előre engedtem őket. A visszafelé, sor viszont így is másfél óra volt, és miután feljutottunk a kompra, észrevettük, hogy átmegy a szomszédos szigetre, ahol egy tamil költő 15 méter magas kőszobra állt. Itt is tekintélyes sor volt, úgyhogy közös megbeszéléssel benn maradtunk a kompon, de ezt a hajón többen is így gondolták rajtunk kívül.

A partra visszaérve két néznivaló maradt hátra: a Gandhi Memorial, illetve a Kumari Amman templom. Gandhi hamvait itt szórták a tengerbe. Az emlékmű egy templomszerű építmény, a hindu, keresztény és iszlám templomok jellegzetességei keverednek benne. Van két kupolája, a tetejéről szép kilátás nyílik az egész csücsökre.

A Kumari Amman templomban Parvati fiatalkori formáját imádják, mert állítólag ezen a helyen végzett lemondásokat, hogy Siva feleségül vegye. Aki egy kis olajat áldoz az oltár előtt álló mécsesbe, az minden jóléttel meg lesz áldva. Vettünk egy kis műanyag tartállyal, majd beálltunk a sorba. A templom előtt eg

y lelkes pap be akart vinni soron kívül fejenként 300 rúpiáért, de mi magabiztosan bevonultunk, és beálltunk a sorba. Először a templom udvarán kellett körbe-körbe menni, de szerencsére nem ért idáig a sor. Kb fél óra múlva már bent vltunk a templomben, de kiderült, hogy a csövekből készült korlátrendszer itt tovább tekergőzik, ki tudja, milyen hosszan. Cikcakkban kellett vonulni, közben a hívek a Sri Rama Jaya Rama jaya Jaya Rama mantrát énekelték.

Kb még két óra múlva végre célegyenesbe értünk, fel is ajánlottuk az olajat a lámpásba, és megnéztük Kumári dévít. Rájöttem, hogy mire az ember egy ilyen sort végigáll, egészen jelentéktelennek fogja érezni magát, és igazán értékeli a lehetőséget, hogy láthatja a múrtit, míg azokban a templomokban, ahol nem volt sor, csak bevonultunk, és kijöttünk, mint a turisták.

Végre kiértünk a partra, alkudoztunk néhány kagylóra. Közben a lányok eldöntötték, hogy ha már úgyis negyed hét, igenis várjuk meg a naplementét. Jó, adtam meg magam, bár nem örültem, hogy még egy órával később indulunk haza, de mi addig Bogyóval elmegyünk vacsorázni , mert már nagyon éhesek voltunk.

Végül ez nem jött össze, mert fél óra múlva visszarendeltek, és eldöntötték, hogy majd otthon vacsorázunk, kb három óra múlva. Azért vettünk egy pár ajándékot az otthon maradt gyerekeknek, és beültünk a taxiba. Jóslatomhoz híven tízre értünk haza, és már nagyon elegünk volt a kocsikázásból, két nap rekreáció következik. A vacsora után még pujázni kellett, majd éjfél körül sikerült ismét nyugovóra térni.